4. Espagnols

(Dora szemszöge)

Már negyedik napja voltunk a svájci síparadicsomba, időközben kiderült, hogy a méltán nagyhírű Real Madrid csapata tartja itt a nyári edzőtáborát. Ezért a faluban szinte járkálni sem lehetett, mert mindenhol örült fanatikus rajongókba botlottunk. De a focistákat sohasem láttam, legnagyobb bánatomra. Em pedig nem igazán akart beszélni róluk. Kicsit ellenszenvesek voltak számára, de hogy miért az rejtély maradt előttem.

A korai kelés után indultunk Emmel a havas hegycsúcsokra a francia pasik nélkül, de mivel július elején jártunk a hegyekben sem volt kibírhatatlan hideg. Hála nem kellett annyira beöltözni, mint a téli szezonban. Gyalog tettük meg a lécek és a deszkám társaságában a tíz perces utat. Emma egész végig fecsegett, tiszta izgatott volt, mert estére randit beszélt meg Léoval. Én csak fejcsóválva fogadtam a hírt, nem bírt ki egy hetet sem pasi nélkül, erre én pedig megkaptam, hogy nekem is ezt kellene csinálnom és elmenni Jerome-mal valahova. Mire én csak gyorsan témát váltottam. Em megcélozta a piros pályát, míg én a snowboardom társaságában egyenesen a pálya tetejére vivő lifthez sétáltam. Három perc múlva már a tetőről figyeltem le a pályára, imádtam snowboardozni, nem voltam profi, de az egyszerűbb figurák elég jól mentek. Felcsatoltam a lécet, a szemüveget a szememre húztam és nekilendültem. Csak úgy süvítettem, a lesíklásomba egy-két ugrást is belevittem, és a jó két perces út után kissé lihegve faroltam ki a pálya alján. Időközben Em már rég az egyik kis fabódénál üldögélt és gőzölgő italt kortyolgatott. Mosolyogva intettem neki, és újból nekivágtam a pályának.
Most egy teljesen más útvonalat választottam, ami egy kis erdő szélén vitt végig. Ahogy csúsztam lefele az fák mellett két embert láttam meg, ahogy a hóba fetrengenek, először csak jót mosolyogtam, de végül valamilyen megérzésre állóra fékeztem a deszkát, és hátrafordultam, két férfi volt, és nagyban röhögtek. Ám az egyiknek csúnya vágás virított a bal tenyerén, átszelve az egész kezét. Lecsatoltam a lécet, és a kezembe véve indultam a férfiak felé. Nálam ez már szakmai ártalom volt, ha vért láttam én rögtön indultam.
- Hello! – köszöntem angolul - Jól vagy? – fordultam a sérült férfihoz.
- Hello! – köszönt az egészséges – Csak egy kis baleset. Tudod, nem igazán tudunk síelni. – mondta és levette a sapkáját, ami alatt egy vállig érő barna hajat rejtegetett.
- Egyébként ez nem is a sípálya! – válaszoltam és a barátjára néztem.
- Hello! – köszönt a sérült is és lehúzta ő is a sapkáját. Sötétbarna haja össze-vissza állt.
- Szerintem ez nem egy kis baleset! – néztem a vérző sebre és levettem a napszemüveget a sapkával együtt. Megráztam a hajamat, mire mind a két férfi lefagyva tekintett rám.
- Ugyan semmisség! – legyintett a rövid hajú, ám láttam az arcán, hogy fájdalmai vannak.
Én csak makacsul lehúztam a kesztyűket a kezeimről, a deszkára dobtam, majd közelebb léptem a két férfihoz. Óvatosan a sérült kézért nyúltam, és végigsimítottam a vágás mentén, amiből szépen lassan szivárgott a vér.
- Szerencsére nem súlyos, de pár öltés kell hozzá, hogy rendesen összeforrjon. – vettem szemügyre a hosszúkás sebet
- Ápoló vagy? – kérdezte a hosszú hajú egy kis kételkedéssel a hangjában.
- Nem! Orvos vagyok! – néztem rá szúrós szemekkel, nem tetszett a hanglejtése.
- Valóban? – kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, szív- és baleseti sebész vagyok! – vágtam neki oda a választ - Muszáj összevarrni a sebet, ha gondolod én szívesen rendbe teszem a kezed. – néztem a rövid hajú szemeibe, mire totál leblokkoltam. Életemben nem láttam, olyan gyönyörű barna szemeket. Egy kicsit elbambulhattam, mert a férfi sunyi mosollyal a szája szélén legyintett előttem az ép kezével.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Öhh..igen persze! – ráztam meg a fejem.
- Akkor ……
- Akkor segítek, ha akarod! – néztem rá, és a deszkámért indultam.
- Köszönöm! – mondta és utánam jöttek.

Egy negyed órás út után megérkeztünk a hotelünkhöz. Először a kocsit céloztam meg és kivettem belőle az orvosi táskámat, ami nélkül sehova sem mentem. A pultnál elkértem a szobám kártyáját addig a fiúk kicsit arrébb várakoztak. A pultban álló fiatal lány megbabonázva nézte a két férfit, és lemertem fogadni, hogy amikor odamentem hozzájuk engem a pokolra kívánt. Csendben voltunk addig amíg fel nem értünk a legfelső emeletre. Az ajtóhoz léptem és kinyitottam a kártyával.
- Öhh… én azt hiszem, hogy kényelembe helyezem magamat itt kint! – mondta a fiatalabb és a folyosón elhelyezett fotelekre mutatott.
- De bent is van hely! – fordultam vissza és befelé mutattam.
- Jól leszek én kint! – felelte és célba vette az egyik fotelt.
- Hát jó! – válaszoltam – Gyere! – intettem a másik férfinak és beléptünk a lakosztályba.

Miután becsukódott az ajtó letettem az orvosi táskámat, levettem magamról a bakancsomat és kibújtam a termopulcsimból. Alatta egy feszes póló volt, ami kihangsúlyozta adottságaimat. Amikor megfordultam a férfival találtam szembe magam. Talán tíz centi lehetett köztünk. Tágra nyílt szemekkel nézett végig rajta, és amint észrevettem nem bánta, hogy nem éppen visszafogottan mért végig engem. De biztos voltam benne, hogy eddig is méricskélt. Zavartan nyúltam a zsebembe és összegumizta a hajamat, majd a férfi karjához értem.
- Segítek levenni a kabátot! – néztem rá kissé zavartan és ő készséggel elfogadta az ajánlatom. Óvatosan lehúztam mind a két karjáról a kabátot és a kezeimbe vettem – Gyere, ülj le a kanapéra. – mutattam az nappali felé és elindultam. Csak egy kicsit fordítottam hátra a fejem, de láttam, hogy utánam jön.
- Tetszik a lakosztályod! – mondta miután kényelembe helyezte magát és körbenézett, én pedig a fotel háttámlájára terítettem a levetett ruhadarabot.
- Köszi! A foglalás a barátnőm érdeme! – feleltem mosolyogva és az ajtóhoz indultam, mert eszembe jutott, hogy az orvosi táskámat otthagytam.
- Szóval nem egyedül vagy itt? – kiáltotta utánam a kérdést.
- Nem, a barátnőm vett rá, hogy jöjjünk a nyár közepén síelni! – fanyalogva mondtam a választ, ahogy visszaértem.
- Milyen jól tette! – morogta az orra alatt.
- Tessék? – kérdeztem rá, mert nem hallottam rendesen.
- Semmi! – legyintett az ép kezével.
- Na jó, jövök egy pillanat! – mutattam fel a mutatóujjamat és egyenesen a fürdőbe mentem.

Gondosan kezet mostam és visszamentem a nappaliba, elpakoltam az üvegasztalon és feltettem az táskámat. Leültem az asztalra a férfival szemben és a táskámba kezdtem kutakodni. Szerencsére találtam gumikesztyűt és felhúztam mind két kezemre. Előpakoltam a szükséges dolgokat, majd a sérült kézért nyúlta.
- Kicsit fájni fog! – néztem a szemben ülő gyönyörű férfira és kezeimbe vettem a sérült kezét.
- Nem gond! – felelte bátran és kihúzta magát.
- Adhatok fájdalom csillapítót! – néztem még mindig, mire ő csak megrázta a fejét.
- Nem, nem kell …… - nyelt egy nagyot - …… elég ha nézhetlek! – mondta és szemeibe néztem, de már meg is bántam. Zavartan fordítottam el a fejem, és a táskába kezdtem el kutakodni ismét.
Azért lefújtam a seb környékét lidocainnal, majd pár perces várakozás után neki álltam a seb kitisztításához. Kicsit közelebb hajoltam, mire a férfi is közelebb hajolt, szinte összeértek a homlokaink. Még nem is végeztem a seb kitisztításával, mikor nyílt az ajtó. Mind a ketten a hang irányába fordítottuk a fejünket, de nem távolodtunk el egymástól.
- Ohh…. - szólalt meg kipirosodott arcú barátnőm miután meglátott minket - Nem tudtam, hogy vendéged van! – nézett ránk vigyorogva Emma miután ledobta pulcsiját a fotelbe. Időközben elég közel hajoltunk egymáshoz, és ezt félreérthette. Zavartan húzódtam hátrébb és rálátást engedtem a sebre – Ahh már értem! – bólogatott mosolyogva – Dora mindenhol doktorosdit játszik! – vigyorgott még mindig és a szemben ülő férfira nézett.
- Szóval Dora! – nézett rám felvont szemöldökkel a férfi.
- Igen! – bólintottam és nem mertem ránézni, hogy leplezzem zavartságomat, a seb környékét kezdtem el törölgetni.
- Na szóval én megcélzom a fürdőt! – szólt Em a fürdő ajtóból, de mivel egyiken sem figyeltünk rá így csendben becsukta magam mögött az ajtót.
- Én Iker vagyok! – szólalt meg a férfi miután Emma eltűnt az ajtó mögött.
- Dora! – feleltem automatikusan, mire elmosolyodott.
- Igen már tudom! – felelte egy szívdöglesztő mosollyal a szája szélén.
- Oh, tényleg, bocsi! – hebegtem lányos zavaromban – Ez lehet fájni fog – néztem rá kedvesen és nekiláttam a seb összevarrásához. Az első öltésnél szegény srác felszisszent. Őszintén sajnáltam, de ő nem kért érzéstelenítést. De amikor felpillantottam láttam, hogy komolyan engem néz. Oldani akartam a feszültséget, ezért elkezdtem kérdezgetni – Na és hogy tetszik Gstaad? – kérdeztem és megtöröltem a véres tenyerét.
- Hát, amit eddig láttam, az nagyon szép. De sajnos nincs igazán időnk. – felelte és továbbra is engem nézett.
- De hát …. – kezdtem volna bele, de megszólalt az ismert St. Angel dallamon a telefonom. Már tudtam ki keres – Bocsi, ezt fel kell vennem! – néztem rá bocsánatkérő szemekkel, és vártam a válaszára.
- Persze, semmi gond! – mondta egy apró mosollyal és rögtön felugrottam. Lehúztam az egyik kesztyűt az kezemről és kivettem a telefont a zsebemből.
- Szia! – szóltam bele németül a telefonba – Mi újság?
- Szia hugi! – kurjantott az öcsikém a telefonba.
- Hányszor mondjam, hogy én vagyok az öregebb! – szóltam vissza, mint aki haragszik.
- Ajj, most az-az egy perc! – nyögött fel Felix, mire megforgattam a szemeimet.
- Mi újság? – kérdeztem már mosolyogva – Milyen Madridban? – tértem rá a lényegre, mire Iker felkapta a fejét és érdeklődve nézett engem. Az öcsém pár napja repült el a kosárlabda csapatával Madridba.
- Nagyszerű! És állítólag tetszem az egyik fővárosi csapat edzőjének! – mondta vidáman.
- Ez nagyszerű Felix! – mosolyodtam el a hallottakon, és Ikerre néztem – De figyelj, most le kell tennem! Majd később beszélünk!
- Oké hugi! Légy jó! – vigyorgott a vonal túlsó végén.
- Ne kezd! – nevettem el magam – Szia öcsi!
- Szia! – köszönt el ő is és megszakadt a vonal.
Ledobtam a telefonom az asztalra és visszaindultam a kanapé felé. Felhúztam a kezemre a kesztyűt és leültem az üvegasztal szélére. Iker egy szó nélkül fektette az ölembe a kezét.
- Hol is tartottunk? – néztem rá mosolyogva.
- Hát már nem tudom! – ráncolta össze a homlokát, de neki még ez is jól állt – Egyébként német vagy? – kérdezte meg.
- Nem, svájci vagyok! – mosolyodtam el, és a tű után nyúltam – Mondhatni helybeli.
- És hogy-hogy itt töltitek a nyarat? – kíváncsiskodott.
- Hát mert a barátnőm mindenáron síelni akart nyáron! A mai napig nem tudom felfogni, hogy-hogy vett rá erre! – ráztam meg a fejem és a szemeibe néztem.
- Én nem bánom, most ha nem lennél itt, ki segítene rajtam? – kérdezte aranyosan.
- Hát…… jó kérdés! – feleltem mosolyogva és újból nekiláttam a seb összevarrásának.

Óvatosan varrtam össze a tenyerét, mert azért fájdalomcsillapító nélkül kibírni, nem leányálom. Tíz öltés után, ismét fújtam a seb környékére egy kis lidocaint, legalább ezzel enyhítettem a fájdalmát. Épp, hogy letettem a dobozt, amikor megszólalt ismét a telefonom.
- Hát ezt nem hiszem el! – horkantam fel, és bocsánatkérően néztem a gyönyörű szempárba.
- Vedd fel nyugodtan! – mosolyodott el és hátradőlt a kanapén.
Az asztalhoz léptem, és megnéztem a kijelzőt, amin csak annyit lehetett olvasni, hogy ismeretlen szám. Nem szerettem, ha így hívnak, de azért fogadtam a hívást.
- Igen tessék, Dora Röhm! – szóltam bele a telefonba németül és Ikert figyeltem.
- Szia szépségem! – köszönt az, akit a hátam közepére nem kívántam, főleg akkor.
- Oh… Erik! – fintorogtam egyet, mire Iker érdeklődve tekintett rám.
- Szépségem, mástól kell megtudnom, hogy nyaralni vagy?
- Miért, be kellett volna jelentenem? – kezdtem felhúzni magam.
- Mit csinálok nélküled két hétig? – mézes-mázaskodott, a gyomrom pedig már majd felfordult.
- Dolgozol! Meg amúgy is semmi közünk egymáshoz! – szóltam ingerülten a telefonba.
- Na de szépségem, tudom, hogy tetszem neked! És én szívesen töltenék veled két hetet! El tudnánk ütni, hogy az időt!
- Laissez-moi la paix! – kiabáltan ingerülten a telefonba franciául. Iker pedig már kezdett megzavarodni a folytonos nyelvváltásomtól.
- Tudom, hogy te is szeretnéd! – búgta a készülékbe.
- Con! – feleltem és rányomtam a telefont, sőt rögtön ki is kapcsoltam.

Majd szétvetett a düh, de erőt vettem magamon, és elfojtottam magamban. Rendeztem vonásaimat és visszamentem a kanapéhoz.
- Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan Iker.
- Persze! – legyintettem és újból felhúztam a kesztyűmet – Most már nem fognak zavarni! – egy mosolyt erőltettem az arcomra, de mikor ránéztem nem is kellett már erőltetnem azt a mosolyt.

(Emma szemszöge)

Miután lezuhanyoztam, elkezdtem kipakolni a ruhákat a szekrényemből, hogy mit is vegyek föl az esti randimra, hiszen már csak másfél órám volt addig. Miután minden ruhámat kipakoltam sikerült kiválasztanom a tökéletes darabot. Egy szürke mini ruhára esett a választásom. Hajamat pedig megszárítottam és kivasaltam. Mikor végeztem a sminkemmel is kimentem a nappaliba, megnézni mi a helyzet Casillas kezével. Mikor kiléptem a szobámból, Dora rögtön rám nézett.
- Hé csajszi, hát te hová mész így kiöltözve?- nézett rám kíváncsi szemekkel, s ezekre az újdonsült focista barátja is hátrafordult.
- Na tetszik? - kérdeztem vissza, s körbeforogtam - Tudod randim lesz ma este Leóval! - kacsintottam egyet.
- Randira tökéletes leszel! - mosolygott csak a szája szélén - Mikor is indulsz?
- Hát körülbelül fél óra múlva jön értem az a cuki pasi! - mondtam mosolyogva és elindultam vissza a szobámba.
- Addig ráérsz akkor?- szólt utánam.
- Igen miért?- fordultam vissza kíváncsian.
- Mert a barátom kint ül az ajtó előtt, s szerintem már halára unta magát, s arra gondoltunk Dorával hogy ha esetleg lenne, kedved kimehetnél hozzá, amíg végzünk! - kaptam meg a választ Ikertől, aki elég normális ficsúrnak tűnt.
- Jó rendben, de már nem fogok átöltözni, szóval remélem, nem fogja zavarni, hogy így vagyok fölötözve! - kacsintottam egyet és elindultam az ajtó felé.
- Biztos, hogy nem! - hallottam, s közben kiléptem az ajtón.

Körbenéztem a folyosón, s végül megtaláltam a kedves barátot. Már messziről is nagyon jól nézett, és mikor egyre közelebb értem egyre jobban tetszettek az izmos karok. El is döntöttem magamba, hogy ha még túl jól kijövünk, talán lemondom a mai randimat.
- Szia! - köszöntem neki mikor odaértem mellé - A barátod és a kedves barátnőm, Dora küldött, hogy szórakoztassalak, amíg ők be nem fejezik a kis műtétet! - mondtam. Erre ő csak fölemelte a fejét, s akkor rám nézett azokkal a szemekkel, azok a gyönyörű szemek. Istenem teljesen levett a lábamról.
- Hello. - köszönt végül, miután vagy jó párszor végig nézett rajtam, s sikerült ezt az egyetlen szót kinyögnie a csodálkozástól.
- Leülhetek?- kérdeztem meg, de közben már le is ültem a mellette lévő fotelben.
- Hát már leültél! - érkezett a nem túl kedves válasz.
- Mióta ülsz itt?- folytattam tovább barátkozást, s nem foglalkoztam az előző válasszal.
- Figyu Cica ha tényleg szórakoztatni akarsz azt esetleg csak úgy tudod ha gyorsan megszabadulsz ettől az édi kis cuccodtól! – vigyorgott, mint a vadalma. Én csak leesett állal ültem mellette, s még mindig az előbb elhangzott mondatokat emésztettem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy lehet ilyen bunkó egy ennyire helyes srác. Ebből végül az újabb mondata ébresztett föl.
- Na mi lesz, akkor szórakoztatsz egy kicsit és behívsz a szobádba hogy megmutasd mi van a mini ruha alatt, vagy itt ülünk továbbra is és csak beszélünk? - s a képén még mindig ott volt az-az undorító vigyor, amit legszívesebben egy pofonnal töröltem volna le. De mivel volt bennem annyi tartás hogy azért öt perc ismeretség után nem pofozom föl, így csak fölálltam és elindultam vissza a szobámba.
- Héé most meg hová mész? Most megsértődtél? - kiabált utánam. Én csak megfordultam s ennyit mondtam.
- Vous êtes l'homme le plus idiot sur le monde à qui j'ai fait face une fois! - ő csak értetlenül nézett rám, valószínű nem beszélt franciául, de én ezzel nem foglalkoztam, hanem fogtam s becsaptam magam mögött az ajtót. Erre a szobában lévők fölkapták a fejüket.
- J'en ai marre! - buktam ki végül.
- Pourquoi? - kérdezett vissza Dora és furcsán nézett rám, valószínű nem értette miért beszélek franciául és miért mondhattam ezt.
- Il est idiot!- válaszoltam, s közben a szobám felé tartottam. Kedves barátnőm csak nézett rám, így hozzátettem, de már németül - Eingebildeter affe!
- Ruhe!Was sagte er? - ezt már csak fél füllel hallottam, mert becsuktam a szobám ajtaját, s az ágyra dőltem. S gondolkoztam. Hogy tényleg hogy az égbe lehet valaki ennyire beképzelt, attól hogy jóképű még nem kéne azt hinnie, hogy bárkit megkaphat egyetlen csettintésére. Ezért utáltam a focistákat. Máskülönben viszont azok a szemek, egyszerűen levettek a lábamról. Életemben nem láttam még ennyire gyönyörű szemeket. Ezen töprengtem, míg nem kopogtak. Dora jött szólni, hogy megérkezett Léo, akivel randim volt
- És az a cuki pasi? – kérdeztem barátnőmet Ikerről, míg összeszedtem magamat.
- Már elment, rendbe tettem a kezét! – felelte csillogó szemekkel és ez nála ritka volt, rég nem láttam már ilyennek.
- Jaj csajszi! – kezdtem bele – Csillog a szemed! – mosolyodtam el és nyomtam egy puszit az arcára – Majd jövök! – kacsintottam egyet és az ajtó felé indultam.
- Jó szórakozást! – kiáltott még utána, majd intettem egyet.



Egy kis segítség Bettnek:)

Laissez-moi la paix!
Hagyj békén!

Con!
Seggfej!

Vous êtes l'homme le plus idiot sur le monde à qui j'ai fait face une fois!
Te vagy a legbunkóbb ember, akivel valaha találkoztam.

J'en ai marre!
Elegem van!

Pourquoi?
Miért?

Il est idiot!
Idióta!

Eingebildeter affe.
Arrogáns majom!

Ruhe!Was sagte er?
Nyugi! Mit mondott?