6. A jó kapcsolatok

(Dora szemszöge)

- Igen tessék, Dr. Dora Röhm! –szóltam bele kicsit álmos hangon a készülékbe.
- Jó reggelt! – köszönt bele angolul egy férfi a telefonba, a hangja alapján rögtön felismertem – Itt pedig Dr. Max Röhm! – váltott németre az én drága apukám.
- Apa, hogy vagy? – pattantak ki a szemeim és felültem.
- Jól Dora! És te? Ezer éve nem láttalak kislányom, anyádnak meg már szó szerint gyerekhiánya van! Mikor is találkoztunk mi négyen utoljára? – tette fel a kérdést, és fejbe csaptam magam – Ugye-ugye?
- Igen, utoljára a születésnapunkon, márciusban! – mondtam halkan és nagyon rosszul éreztem magam, hogy így elhanyagolom a szüleimet.
- Az már lassan négy hónap! – világított édesapám még jobban rá.
- Tudom-tudom, de tudod te is a munka! – mondtam neki az igazad, és reméltem, hogy megérti, mert ő is tudja, hogy mennyi idejét veszi el az embernek ez a szakma.
- Igen, persze! Ám, minden rendben a kórházban? – kérdezett rá régi munkahelyére.
- Persze, vagyis remélem, most épp pihenni vagyok Emmaval a Berni-Alpokban!
- Na, ezt örömmel hallom! De pihenhetnél majd nálunk is Portoban!
- Megígérem, mihelyt hazaér az idióta testvérem meglátogatunk titeket, rendben? – rögtön eszembe jutott a jó megoldás.
- Szavadon foglak! Egyébként hol is van az öcséd? – komorult el apának a hangja.
- Madridban!
- Minek? Mit csinál már megint? Remélem nem bulizni ugrott át? – faggatózott komolyan, az öcsém eléggé szeleburdi életet élt amellett, hogy profi sportoló volt.
- Nem, a csapattal vannak ott, és állítólag tetszik egy fővárosi klub edzőjének! Szóval most nagy az öröm! – mosolyogtam magamban.
- Komolyan? Ez nagyszerű! Végre értelmes dolgot is csinál! – nevetett fel apa.
- Hát igen! És anya? – kérdeztem rá édesanyámra, utoljára két hete beszéltem vele egy pár percet telefonon.
- Anyád? Szerinted? – kérdésre kérdéssel válaszolt, és máris tudtam, hogy hol van anya.
- Edzésen! – mondtam ki apám helyett.
- Pontosan! Már egy órája elment, én meg most indulok a klinikára! – felelte és hallottam, hogy kinyitotta az autóját.
- Akkor nem is tartalak fel tovább! – mondtam és ásítottam egy hatalmasat.
- Nem zavarsz kincsem! De valóban le kell tennem! Anyádnak egy szót sem ha beszélsz vele, hogy beszéltünk, mert itt fog majd nekem nyávogni, hogy akkor hívlak fel, amikor ő nincs itthon! – nevetett hangosan a vonal túlsó végén.
- Oké, apa. Lakat a számon! Jó légy, és akkor majd találkozunk!
- Dora! – szólt erőteljesen.
- Ígérem!
- Helyes! Na puszillak kincsem.
- Én is apa! Szia! – köszöntem én is el, és letettem a telefont az éjjeli szekrényre.

A telefonbeszélgetés után már nem tudtam vissza aludni így elmentem lezuhanyozni. Mikor végeztem felöltöztem és kimentem az nappaliba. A telefonom nyomkodtam, épp a drága öcsikémnek küldtem SMS-t, amikor Emmat hallottam meg.
- Hogy az a ….. – kezdett bele majd egy hangosan puffanás társult a hanghoz – Ezt nem hiszem el, mekkora szerencséje van, hogy nem telefonon közölte! Jó hogy nem holnap reggel nem szól! Hát meg áll az ész! – kiabált a szobájába, és én inkább leültem a kanapéra, mert a végén még én fogok kapni.

Az asztalra nyúltam az újságért és belelapoztam, épp belemélyültem volna egy cikkbe, amikor csörögni kezdett a telefonom. Felkaptam magam mellől és ránéztem a kijelzőre, amin annyi volt olvasható, hogy Tesó!
- Szia öcsi! – köszöntem bele vidáman.
- Nem vagyok az öcsid jó? Csupán egy perc van köztünk! – szólalt meg a telefonban.
- Akkor is az öcsém vagy, magyarán én egy perccel vagyok idősebb! – vigyorogtam, vidám volt minden beszélgetésünk, mert minden egyes hívást így kezdtünk. Sosem tudta elfogadni Félix, hogy én vagyok az idősebb.
- Jól van, hagyjuk már ezt! – durcázott be.
- Mi a bajod már? Sabine? – éreztem, hogy a lényegre tapintottam.
- Tudod te, akkor minek kérdezed! – dünnyögött bele a készülékbe.
- Jól van na , le ne harapd a fejem! Egyébként akkor mikor is jössz haza? – váltottam gyorsan témát.
- Két nap múlva! – válaszolta egyhangúan.
- Oké, én jövő vasárnap érek haza, akkor majd ugorj át! – adtam neki ki az utasítást.
- Miért hol vagy? – érdeklődött a hollétem felől, igaz ő nem tudta, hogy szabadságon vagyok.
- Síelni?
- Mi? – szinte felvihogott – Síelni? Kivel? Ja, nem mondd, tudom Emmaval vagy ugye? Nem is ti lennétek hallod? Két hülye csaj, aki nyáron síelni megy, na szép! – nevetett már hangosan.
- Benned bíztam….ö…
- Ki ne mondd! Most megyek! – zárta rövidre a beszélgetésünket.
- Oké, végül is rázz le! – vontam fel a szemöldököm.
- Szia hugi! - vigyorgott még bele a készülékbe.
- Hülye! – nevettem el magam és lenyomtam.


(Emma szemszög)

Az esti kis iszogatásnak meglett az eredménye, iszonyú fejfájással ébredtem. Az ágyból se bírtam kikelni, pedig egy hatodik érzékem azt súgta, hogy nagyon meg kéne néznem az e-maileimet. Nagy nehezen kikeltem az ágyból, elbotorkáltam a komódhoz, amin a laptopom pihent, felvettem és visszacsoszlattam vele az ágyhoz. Leültem, a hátamat a falnak támasztottam és a gépet az ölembe vettem. Míg bekapcsolt egy hatalmasat nyújtóztam s elterveztem, hogy miután megnéztem az e-maileket először elmegyek fürdeni, majd beveszek egy fájdalomcsillapítót. Egyből megnyitottam a böngészőt, s a kedvenceknél kikerestem az e-mail címemre vonatkozó linket és rákattintottam. Mikor betöltött kijelezte, hogy van 6 olvasatlan levelem, ezeket gyorsan átfutottam és ott volt, amire számítottam. Kaptam egy levelet kedvenc főnökömtől, Pablótól. Ideje volt már hogy zaklasson. Rákattintottam, de miután átfutottam egyből az ugrott be hogy inkább ne tettem volna. Ez állt benne:

„Hola Emma!
Remélem, jól telnek a napjaid és jól érzed magad. Csak azért írok, mert van egy kis változás az interjú napjával kapcsolatban. Nem jövő héten, szerdán lesz, hanem most szombaton, azaz holnapután. Nem tudom miért kellett végül áttenni, de ez van, nem tudok mit csinálni, ők diktálnak. Remélem még semmit nem terveztél be! Ja, még valamit. Küldök neked pár infót a fiúkról, a VB-s szereplésükről, ha van időd, azért olvasd át. Igaz, mint nagy foci őrült a csapat eredményekkel tisztába vagy, de azért az egyéni eredményekkel is legyél legalább egy kicsit. További szép nyaralást kívánok és majd hív föl az interjú után!
Üdv: Pablo!”

Hát nem gyengén húztam föl magam rajta, basszus, hiszen holnap lesz az a hülyeség. És egy nappal előtte kell szólni, hiszen tegnap reggel még semmi nem volt. Gyorsan megnéztem mikor küldte az e-mailt, este fél kilenckor, hát ezt nem hiszem el. Na, itt végleg elpattantak az idegeim, s elkezdtem ordibálni a szobában.
- Hogy az a....- kezdtem bele, de itt inkább magamba folytattam, s közben elkezdtem keresni a telefonom, de olyan ügyes voltam, hogy a táskámat leborítottam a komódról, ami hatalmas puffanással ért le a földre - Ezt nem hiszem el, mekkora szerencséje van, hogy nem telefonon közölte! Jó hogy nem holnap reggel nem szól! Hát meg áll az ész! - kiabáltam miközben még mindig a telefonom kerestem, és mikor meglett ördögi kacaj kíséretében kerestem ki a főnököm számát - Na de most megkapja a magáét, csak vegye föl.Na, gyerünk Pablo, tudom hogy ott vagy, vedd föl addig úgy se teszem le. - beszéltem a telefonba, míg végül fölvette.
- Szia Emma! Hogy vagy? - szólt bele mézes-mázas hangján.
- Hogy-hogy vagyok? Még kérded? A drága főnököm a nyaralásom közepén add egy munkát, és azt mondja jövő hét szerda, erre egyszer csak írj egy üzenetet, hogy változott és most szombaton lesz, ja de a legjobb hogy ma péntek van! Szerinted hogy lennék? Egy nappal az interjú előtt szólsz nekem! Mondd csak mióta tudod? - üvöltöttem vele telefonon keresztül.
- Nyugodj meg, különben is én tegnap írtam neked.. - kezdett bele, de itt belefojtottam a szót.
- Ő igen tegnap este fél kilenckor, az tényleg időben van. - hajtottam csak a magamét.
- Jó tudom nem pont akkor kellett volna megírom, de tudod nagyon elfoglalt voltam egész nap. És különben is nekem is csak reggel szóltak a változásról. Miért talán nem jó az időpont?- kérdezte izgatottan.
- Hát már volt programom, de szerencsére le tudom mondani. De hát akkor is! Basszus kik ők hogy így ugráltassanak? Komolyan mondom, már most utálom az egész holnapot! - dühöngtem.
- Hát ők a Real Madrid, a világ egyik legnagyobb football klubja. És tudod, ők azt tesznek, meg amit csak akarnak. - kaptam meg az ésszerű választ.
- Az engem nem érdekel, beképzelt majmok, komolyan utálom az egészet. Az biztos, ha holnap végzek, egy évig nem akarok arról hallani, hogy focistával kell interjút csinálnom, max tudod kivel csinálnám meg, ha belemenne. És ezért kérek valami kárpótlást. - morogtam még mindig, de azért már kezdtem nyugodni.
- Jó rendben, ha hazajössz, mindent megbeszélünk! Kárpótlásként már tudom, mit kaphatsz, de erről is csak akkor, ha hazajöttél a nyaralásodból. Na bocsi de most mennem kell. Majd holnap akkor hívj föl miután végeztél. És nyugi, az idegesség árt a szépségednek. - nevetett.
- Haha, Pablo nagyon vicces vagy. Akkor majd holnap. Szia és jó munkát. - köszöntem el.
- Neked pedig jó pihenést. Szia. - vártam meg a választ majd rögtön kinyomtam a telefont.
Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen ember és közben mégis egy újságot vezet. Komolyan nem értettem meg a viselkedését olykor-olykor, de azt azért soha nem vitattam, hogy nagyon jól ért az emberekhez és persze a jó kapcsolatteremtéshez. Még mindig földúlt voltam egy picit ezért elindultam a fürdőszoba felé, hogy vegyek egy jó meleg zuhanyt. Tizenöt percig engedtem magamra a forró zuhanyt s közben kitaláltam mit is csináljak ma. Eldöntöttem, hogy részt vesztek egy egész napos kényeztető kúrán. Gyorsan megtörölköztem majd kilépve a fürdőből a bőröndömhöz léptem. Kivettem a kedvenc fekete szabadidőm, s hozzá egy királykék pólót. Gyorsan fölöltöztem és indultam a nappaliba, hogy leszóljak a recepcióra, írjanak be ma mindenféle jóra aztán lemegyek reggelizni. Mikor kiléptem Dodó a kanapén ült éppen.
- Jó reggelt! Mi volt az a nagy kirohanásod az előbb? - köszönt és kérdezte meg rögtön a lényeget.
- Neked is jó reggelt! Mondjuk úgy hogy kezd elegem lenni az egész munkámból és főnökömből, ja és a drágalátos Real Madridból. - buktam ki megint.
- Miért? Mi történt már?- nézett rám kíváncsian.
- Csak annyi hogy az interjút áttették más napra. Nem jövő szerdán lesz, hanem holnap. És én ezt ma reggel tudtam meg, mert a kedves főnökömnek tegnap este jutott eszébe hogy talán nekem is szólnia kéne. Már most utálom az egész holnapot. - morgolódtam.
- Nyugodj meg! Hiszen ráérsz holnap, szerencsére semmi programunk nincs! Ráadásul legalább hamarabb túl leszel rajta és így hamarabb elfelejtheted az egészet. - kezdett el nyugtatgatni Dodó.
- Hát lehet igazad van! - adtam be a derekam - Na és mit csinálsz ma?
- Hát úgy terveztem, hogy bemegyek a városba vásárolni. Nem tartasz velem?- nézett rám mosolyogva és kacsintott egyet.
- Á nem köszi. Inkább részt veszek egy kényeztető kúrán, hogy holnap tényleg nyugodtan tudjak menni. Fel is hívom a recepciót, hogy írjanak be mindenféle jóra. - mondtam és elindultam a telefon felé.
- Azta ilyet se hallottam még hogy te nem akarsz vásárolni. - gúnyolódott, én csak rányújtottam a nyelvem, majd tárcsáztam.
- Jó reggelt. - szólt bele kedvesen a recepciós hölgy.
- Jó reggelt! A 234-es szobából hívom, Emma Degen vagyok! Szeretnék részt venni ma egy kényeztető masszázson! És azt szeretném kérdezni hogy mikorra mehetek?
- Pillanat hölgyem megnézem. - mondta, majd egy kicsit szünet után folytatta- Féltizenkettőkor van a leghamarabbi időpont. Az megfelel önnek?
- Igen tökéletes. Köszönöm szépen. - mosolyogtam.
- Rendben akkor beírom. Igazán nincs mit! Esetleg tehetek még valamit önért?- kérdezte meg még mindig azon a kedves hangján.
- Nem köszönöm. Viszhall. - köszöntem el.
- Viszont hallásra. - mondta ő is, majd letettük a telefont.
- Na, mikorra mész?- fordult felém Dodó.
- Fél tizenkettőre. Most pedig lemegyek reggelizni! Velem tartasz? - kérdeztem meg.
- Aha, de csak ha megvársz, míg összeszedem a cuccom, mert utána már nem jövök akkor vissza, hanem egyenesen megyek a városba. - mondta és elindult a szobája felé.
- Jó, de siess, már nagyon éhes vagyok! - kiáltottam utána, s közben az ajtó mellett lévő komódon kezdtem el dobolni. Kb. két perc múlva Dodó táskával a kezében széles mosollyal igyekezet felém.
- Na, mehetünk. - mondta, s én nyitottam is az ajtót.
Jó hangulatban telt el a reggeli, rengeteget röhögtünk és viccelődtünk egymással. Miután befejeztük, ő elindult a városba, én pedig vissza a szobánkba, hiszen volt még elég időm a masszázsig. A szoba ajtajában álltam mikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a zsebemből, s mikor megláttam ki hív egyből elmosolyodtam.
- Szia Drága Anyukám. - vettem föl gyorsan, az én tündéri anyukámnak, Sabinénak.
- Szia Kicsi lányom! Mégis mikor szerettél volna szólni, hogy itthon vagy? - támadott le rögtön.
- Hát meglepetésnek szántam. Tudod úgy terveztem, hogy a nyaralás után, két-három napra hazamegyek, de nem akartam szólni, mert megakartalak lepni titeket. De ez se fog már sikerülni. - szontyolodtam el, hogy valaki elrontotta a meglepetésem.
- Tényleg megakartál lepni minket?- csodálkozott anya.
- Igen meg! Azt hittem, hogy senki se fog elárulni! De megmondanád mégis honnan tudtad meg? - kérdeztem meg, mert már nagyon érdekelt ki volt, aki beköpött, hogy itthon vagyok.
- Hát az úgy volt, hogy fölhívtalak az irodában, és akkor mondta María, hogy nem vagy bent, sőt hogy elmentél nyaralni és hogy….- itt félbeszakítottam.
- Hogy ki mondta neked? - kérdeztem vissza, s gyorsan leültem a kanapéra mielőtt rosszul leszek.
- Hát María! Talán nem ismered? – kérdezte.
- De-de ismerem. (sajnos túl jól- gondoltam magamba) De mit keresett ő az én irodámban? - kérdezgettem tovább.
- Azt nem tudom. Na de a lényeg, hogy akkor mikorra várhatunk haza? - tért a lényegre.
- Hát szombatig maradunk, és utána majd megyek. De mesélj mi újság veletek. Hogy van Apa és Oli?- tértem magamhoz a kábulatból.
- Rendben. Mindenki jól van. Apád dolgozik, Oli meg elment valahová. Nagyon hiányzol ám neki, folyton azt kérdezi, hogy mikor mehet már hozzád. Tényleg esetleg most nem viszed magaddal?- próbálkozott be anya.
- Hát majd megbeszéljük, ha hazamentem. És veled anyukám mizu, hogy vagy?
- Én remekül. Tegnap vásárolni voltam, és képzeld összefutottam egy pár barátnőmmel. Nagyon jól beszélgettünk. - mondta lelkesen.
- Ennek örülök, hogy jól vagytok. Na anya most mennem kell, majd még hívlak hogy mikor érkezek meg hasonlók. Addig is vigyázzatok magatokra. És puszi apának és Olinak is. - köszöntem el.
- Jó rendben, te is vigyázz magadra. Szia Emi. - köszönt el ő is.

Miután letettem a telefont, újra azon kezdtem el gondolkozni, amit anya mondott. Hogy vajon mit csinálhatott María az irodámba? Hiszen az övé a folyosó másik végébe van, s kétlem, hogy csak éppen arra sétált volna és meghallotta. Általában elkerülte a szobámat, ahogy én is az övét. Eszembe jutott, hogy fölhívom drága barátnőmet, hátha ő tud valamit erről, de mégis lebeszéltem magam róla. Hiszen ha valami olyat mondana, ami nem tetszik, akkor csak fölhúznám magam rajta, az pedig most nem hiányzik nekem. Így inkább bekapcsoltam a TV-t, s addig azt néztem, míg el nem jött a masszázs ideje. Öt perccel előtte indultam el, s gyorsan meg is találtam. Mikor beléptem, már elfogott valami könnyed érzés, hiszen csak gyertyák világítottak a szobába, melyek nagy része illatos volt. Bent volt már a masszőr, aki egy magas, izmos és helyes srác volt. Mikor beléptem, ő felém fordult és csak intett, hogy menjek be. Majd mondta, hogy feküdjek le az ágyra. Angolul beszélt hozzám, de én mondtam neki, hogy nyugodtan beszélhet németül vagy franciául ugyanis én svájci vagyok. Ezen nagyon meglepődött, de szerencsére nem kérdezősködött, hanem hozzálátott a feladatához. A kényeztető masszázs valóban az volt, 40 percnyi igazán kellemes pillanat. Az egész testem ellazult, és minden feszültség távozott belőlem. Mikor befejeztük, megköszöntem a srácnak, s közöltem vele, hogy lehet találkozunk még. Miután kiléptem a szauna felé vettem először az irányt. ott egy órányi izzadás után kijöttem, vettem egy gyors zuhanyt és a szoba felé indultam. Kicsit kezdtem már éhes lenni, ezért elhatároztam, hogy fölmegyek fölöltözök, aztán lemegyek enni és utána úszok egyet, majd megtámadom a jakuzzit. Szerencsére minden úgy történt, ahogy elterveztem. Most senki nem borította föl az elképzeléseim. Fél négyre értem vissza a szobába, s legnagyobb meglepetésemre Dodó már itthon volt a vásárlásból, igaz valahová megint elmehetett, mert őt sehol nem találtam, csak a rengeteg táskát. Bementem a fürdőbe, s megfürödtem, majd miután fölöltöztem kimentem a nappaliba bekapcsoltam a TV-t és vártam, hogy kedves barátnőm végre visszajöjjön. Nem is kellett annyira sokat várnom, hat körül matatást hallottam az ajtó felől, s következő pillanatban nyílt az ajtó és Dodó lépett be rajta.




(Dora szemszöge)

Még csak a második boltból jöttem ki, de már meg voltam rakodva táskákkal. Nem voltam az a tipikus vásárlás mániás nő, de azért ha megláttam ezt-azt, akkor nem hagytam a boltba. Emmanak pedig beújítottam egy méregzöld sexy szaténblúzt, csak hogy nem érezze magát olyan rosszul és talán holnap majd ezt fogja felvenni az interjúra. Hagy csöpögjön a nyála Iker barátjának. Már kezdtem épp elkalandozni, amikor már a nap folyamán harmadjára kezdett el csörömpölni a telefonom. De a legnagyobb gondom, az az volt, hogy a táskám a karomon lógott és mind két kezem teli volt táskákkal, kisebb fajta zsonglőr mutatvány után sikeresen a kezeim közé került a táskám, és imádkoztam, hogy ne tegye le a hívó a telefont. A táskám alján meg is találtam a készüléket, és egy számomra ismeretlen szám villogott a kijelzőn. Nem sokat gondolkoztam, rögtön felvettem.
- Igen, Dr. Dora Röhm! – mutatkoztam be németül.
- Szia! – hallottam meg angolul a köszönést és majdnem elejtettem az össze táskát.
- Iker? – kérdeztem meglepődve – Honnan tudod te a számom?
- Megvannak a kapcsolataim! – nevetett fel.
- Áh értem. És minek is köszönhetem, hogy felhívtál? – próbáltam közömbös lenni, nem akartam lebukni, hogy mennyire örülök, hogy hallom a hangját.
- Hát tudod… - kezdte el és én közben tovább indultam - … azon gondolkoztam, hogy mivel is hálálhatnám meg a kedvességedet! – mondta kellemes hangján egy kis akcentussal.
- Már mondtam! – mosolyogtam – Elég ha többet nem síelsz a snowboard pályán! És óvatos leszel! – mondtam neki ismét el és befordultam a legközelebbi sarkon, és előre bámultam.
Mint aki nem hitt a szemének megráztam a fejem, és közben hallottam Iker hangját a fülemben, de ugyanakkor élőben is hallottam. Előttem állt körülbelül tíz méterre és zsebre tett kézzel lépegetett ide-oda, mint aki ideges egy picit úgy viselkedett. Közelítettem hozzá, és huncut mosoly terült szét a számon.
- Egy pillanat! Üdvözlöm az egyik ismerősömet! – szóltam bele olyan halkan a telefonba, hogy ne halja meg, hogy mögötte vagyok.
- Oké! – válaszolta.
Eltartottam a telefont a fülemtől és közelebb léptem hozzá, amennyire közel csak tudtam megálltam mögötte, egy picit lábujjhegyre álltam, és a füléhez hajoltam.
- Szia! – suttogtam a fülébe, mire ijedten fordult meg, és majdnem fellökött.
Hirtelen kapott utánam én pedig szorosan kapaszkodtam karjaiba és sikerült megállnom a lábaimon. Kicsit érdekesen festhettünk, centikre voltunk csak egymástól. Iker kezei bilincsként zárták közre derekamat, míg én karjaiba kapaszkodtam, szinte csüngtem rajta.
- Megijedtél! – nevettem el magam, és még mindig a karjaiban voltam.
- Ilyen körülmények között szívesen ijedek meg! – suttogta a fülemhez hajolva, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Na…Iker Casillas…mit fognak szólni a rajongók, ha meglátják, hogy egy idegen nőt puszilgat? – vettem poénosra a figurát és távolabb léptem tőle és kinyomtam a telefonom.
- Nekem nem vagy idegen! – mosolygott és a zsebébe rakta a telefonját – Látom bevásárló körúton vagy! – mutatott a rengeteg táskára.
- Hát igen, kell néha ilyet is, meg Em mondta, hogy milyen jó boltok vannak így muszáj volt megnéznem.
- És Emma?
- Pihen, tudod tegnap egy kicsit … hogy is mondjam…. többet ittunk a kelleténél. – sütöttem le a szemeimet és a táskámba dobtam a telefonom.
- Kell az is! – mondta aranyosan és a táskákért nyúlt.
- Elbírom, hagyjad! Meg különben is a kezed! – szorítottam a táskák füleit.
- Ugyan már! Ne légy már ilyen, hagy segítsek, leszek a táskahordó fiúd, rendben? - kacsintott rám, és megajándékozott egy huncut félmosollyal.
- Hát, ha nagyon akarsz! – vontam vállat és odaadtam az összes cuccot – De még nem végeztem! – nevettem fel.
- Hát jöjjön, aminek jönnie kell! – sóhajtott egy nagyot, szabad kezét a hátamra téve indulásra késztetett.
Nem igazán szerettem a csendet, ha társaságba voltam, így a kezembe vettem az irányítást. Pár másodperces szájrágcsálás után megkérdeztem, amit szerettem volna.
- Egyébként miért nem mondtad, hogy focista vagy? – kérdeztem rá, mire rám nézett.
- Nem került szóba! Meg általában ezzel nem kell az időt töltenem. – mosolyodott el és fürkészve nézte az arcomat.
- Értem én a célzást! De nem tehetek róla, én nem vagyok otthon a fociban! Nem azt mondom, hogy nem szeretem, csak nem vagyok napi, heti sőt havi kapcsolatban sem a sportággal. Jó azt nem mondom, hogy nem hallottam már a Realról, vagy esetleg rólatok. Félre ne érts, csak tudod, én egy nevet nem tudok archoz és csapathoz sem kötni. – kezdtem bele a magyarázkodása.
- Mondtam már, hogy aranyos vagy, amikor magyarázkodsz? – kérdezte huncut mosollyal.
- Azt akarod, hogy elpiruljak? Nem vagyok már tizenhat éves! – mosolyodtam el és elfordultam – Egyébként miért is hívtál pontosan? – néztem vissza rá fél szemmel.
- Hát mert, valahogy mindenképp meg szeretném hálálni neked a kedvességed!
- Ugyan már, orvos vagyok, az a dolgom, hogy segítsek! – ráztam a fejem mosolyogva.
- Dora! – ejtette ki lágyan a nevem, és kirázott a hideg.
- Igen? – nyeltem egy nagyot.
- Rá érsz ma este? – kérdezett meg, és én a boltokat fürkésztem.
- Hogy? – vontam fel a szemöldököm.
- Rá érsz ma este? – kérdezte meg ismét, és én az előttem lévő kirakattal szemeztem már.
- Majd meglátjuk! – vigyorodtam el, és karjánál fogva húztam be az üzletbe.

- Jó napot, segíthetek valamiben? – támadott le rögtön az eladónő, majd kikerekedett szemekkel nézett végig rajtunk. Én még mindig Iker kezét fogtam, majd zavaromban el is engedtem.
- Nem köszönöm, egyelőre nézelődünk! – utasítottam vissza a szívélyességét, és ismét Iker karja után nyúltam és egyenesen az üzlet közepére húztam. Leültettem az egyik bőrfotelba és bocsánatkérő szemmel néztem rá.
- Rögtön jövök! – szóltam neki és el is tűntem a ruhák sokasága közt.
Volt ott minden, ami egy nőnek kellett. Sexy ruhától kezdve az elegánson át a hétköznapiig. Nem szerettem a mindennapokon csak úgy kiöltözni, és nem is szerettem kitenni semmimet amim van, de egy-két gyönyörű darabba egyenesen beleszerettem. Egy elég mélyen dekoltált csipkefelsőt rögtön ki is szúrtam magamnak, összeválogattam még pár felsőt, egy zöld ruhát és Iker felé tartottam, mert arra voltak a próbafülkék is. Már meghallotta, hogy közelítek felé és mosolyogva fordult hátra. Én csak sunyi mosollyal osontam el mellette, és a vele szemben lévő fülkébe pakoltam le. Behúztam a függönyt és rögtön megszabadultam a felsőmtől.
- Egyébként bocsi, hogy így berángattalak! – szóltam hangosan miközben magamra vettem az egyik felsőt.
- Ráérek, meg különben is én ajánlottam fel, hogy leszek a táskahordó fiúd! – nevetett kint hangosan.
- Tudom-tudom, de nem szeretnélek feltartani. – feleltem neki és megnéztem magamat a tükörbe, majd egy elégedett bólintással lehúztam a felsőt és a következőért nyúltam.
- Egyébként nekem nem mutatod meg, hogy mit próbálsz? – kérdezett rá, arra, amire reméltem, hogy nem fog.
- Ha szeretnéd! – szóltam ki, megigazítottam magamon a felsőt és megfordultam, a függönyért nyúltam, s elhúztam – Na? – mutattam magamon végig, Iker csak kigúvadt szemekkel mustrált engem, kicsit kezdett zavarni a nézése és megszólaltam – Nem jó?
- Mi-mi? – tért magához a kérdésem után és megrázta a fejét.
- Nem jó? – mutattam a felsőre, ami épp a fekete csipke felső volt, ami igazán mély belátást engedélyezett, de még határeset volt számomra.
- Nem, mármint dehogy……. akarom mondani, nagyon tetszik! – nézett a szemeimbe zavartan majd gyorsan végigmért, én pedig lányos zavaromban inkább visszamentem a fülkébe, és megfogadtam, hogy mást nem mutatok meg neki.
Gyorsan sietősen felpróbáltam még azt a pár felsőt, amiket kiválasztottam és kissé zavartan mentem ki Ikerhez teli kezekkel.
- Hmmm…azt hiszem végeztem! – mosolyodtam el szelíden és a fotelben ülő férfira néztem.
- Gyors voltál! – mondta nagyon halkan, és félszegen mért végig.

A kasszához érve a pultra tettem az össze szerzeményt és vártam, hogy fizethessek. Iker egyik másik darab láttán halványan elmosolyodott. A nő össze-vissza tetvészkedett én pedig már idegesen doboltam a pult fafelületén. Röpke tíz perc után miután sikeresen kifizettem mindent, átnyújtotta a táskát és hamar hagytuk el az üzletet. Egy ideig csak csendben sétáltunk egymás mellett, csak a táskák hangja zavarta meg a tökéletes csendet. Zavartan néztem az órámra, ami három órát mutatott már.
- Jól elvásárolgattam az időt! – szólaltam meg ezzel megtörve a köztünk lévő feszült csendet.
- Hát igen! – fordult félig felém és elmosolyodott – De még nem válaszoltál a kérdésemre.
- Melyikre is? – ráncoltam a homlokom, és próbáltam felidézni a kérdését.
- Hát hogy ráérsz-e ma este?! – állt meg és én is megálltam.
- Ráérjek? – kezdtem bele a játszadozásba.
- Én örülnék neki, ha ráérnél! – huncut mosolyt villantott felém.
- Akkor mondjuk, hogy ráérek! – adtam be a derekam és a parkoló kocsik felé indultam meg.
Iker árnyékként követett és hamarosan meg is találtam a fekete Mercedesemet. Előhalásztam a kulcsot a táskám mélyéről és egy gombnyomásra kioldottam a zárat
- Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! – mosolyogtam kedvesen és kinyitottam a hátsó ajtót.
- Igazán nincs mit! – rakta be a nála lévő táskákat a hátsó ülésre – Nyolc körül akkor érted megyek.
- Nem – ráztam meg a fejem, mire Iker kérdőn nézett rám – Majd én felveszlek az hotel környékén! –mosolyogtam – Nem hiányzik egy kis pletyka.
- Igazad van, akkor nyolckor! – búcsúzott el egy puszival és magamra hagyott.

Kábultan néztem a távolodó Iker után, és egy huncut mosoly kíséretében ültem be a kocsiba. Sietősen vezettem, öt percbe sem tellett és máris a hotel parkolójában álltam, és a táskákat szedtem kifele a hátsó ülésről.
A lakosztály kongott az ürességtől. Emi még valahol kényeztethette magát, ezért én is átöltöztem és pihenésképp lementem szaunázni. Egy órás izzadás után egy kényeztető masszázsra feküdtem be. Hat óra környékén egyenesen a lakosztályt vettem célba. Még az ajtón kívül álltam, de már tudtam, hogy Emi megérkezett az egész napos kényeztetésről. Széles mosollyal a számon léptem be az ajtón és egyenesen a nappaliba mentem, ahol Emi ült a kanapén és elmélyülten nézte a híreket.
- Héj, hol voltál? – kérdezte meg Emi.
- Hát egy kis masszázs, meg szauna. És te kipihented ma magad? – ültem le mellé és szorosabbra húztam magamon a köntöst.
- Ajj, annyira jó volt egész nap csak lazulni és piheni. A masszázs kifejezetten tetszett! – vigyorodott el.
- Nem inkább a masszőrfiú? – vontam fel a szemöldököm.
- Hát lehet, de komolyan jó volt! Talán egy kicsit nagyobb kedvel nézek a holnap elébe. – örültem, hogy végre nem idegeskedik a holnapi nap miatt.
- Na ennek örülök! Ja, vettem neked valami! – vigyorogtam rá és a táskákért indultam.
Magamhoz vettem azt, amelyikben Emi ajándéka volt, majd a kezébe nyomtam.
- Csak hogy ne érezd magad rosszul. Egy kis ajándék holnapra. – néztem rá angyali szemekkel és vártam, hogy megnézze.
- Mit vettél már? – nézett rám mosolyogva és a táskába nyúlt és előhúzta a méregzöld szatén blúzt.
- Na? Hogy tetszik? – támadtam le rögtön.
- Köszi szépen! Imádom! – kaptam tőle egy puszit, majd maga elé fogta a csinos felsőt.
- Te jó ég már ennyi az idő! – ugrottam fel és a szobám felé indultam meg.
- Miért? Programod lesz? – kiáltott utánam Emi és megálltam az ajtóban.
- Igen! – mosolyodtam el.
- Iker elhívott vacsorázni! – jelentette ki és összehúzott szemekkel néztem rá.
- Te ezt meg honnan tudod? – tettem csípőre a kezeimet és vártam a válaszát.
- Tudod megérzés! – legyintett vigyorogva.
- Aha, meg a jó kapcsolatok, mi? – kérdeztem már nevetve.
- Tessék?
- Semmi-semmi! – legyintettem és bementem a szobámba.
Egyenesen a fürdőbe mentem és ledobáltam magamról minden felesleges ruhadarabot. Beléptem a zuhany alá és élveztem a forró víz kényeztetését. Nagy nehezen rá tudtam venni magam, és kiléptem a párás kabinból. Megtöröltem vizes hajamat, letöröltem minden vízcseppet magamról és köntösbe bújtam. Konkrét ruha összeállítással a fejemben léptem a szekrényhez. Kiterítettem az ágyra a kedvenc szürke szűk rövid ceruzaszoknyámat és az egyik mai napi szerzeményemet, egy vastag pántos, mell alatt húzott szépen dekoltált lila felsőt, s megdicsértem magamat, hogy hoztam magammal magassarkú cipőt is. Egyetlen egyet hoztam csak, a szürke nyitott Haston magassarkúmat. Gyors pakolás után a fürdőbe mentem és megszárítottam sötétbarna fürjeimet. Kiengedve szabadon hagytam a hajam, egy gyenge sminket vittem fel, s végül szépen felöltöztem. A cipőt vettem a lábamra, de már fél nyolc is elmúlt tíz perccel. Sietősen csatolta be, belehajigáltam a Louis Vuitton táskámba a létszükséges dolgokat, kikaptam a szekrényből a rövid gombos bőrkabátomat, és amennyire a gyilkos cipőm engedte rohantam is kifele a nappaliba.
- Jó leszek így? – forogtam körbe Emi előtt táskával és kabáttal a kezembe.
- Tökéletes! – kacsintott és intett, hogy menjek már.
- Jó megyek már! – nevettem el magam, és felkaptam magamra a kabátot.
- Jó szórakozást! – kiáltott még utána mikor kinyitottam az ajtót és mosolyogva léptem ki a folyosóra.
A liftre nem sokat kellett várni. Amíg a földszintre tartottam addig ellenőriztem, hogy időben vagyok-e még. Sajnos hajlamos voltam az elkésésre, kivéve ha munkáról volt szó. Nyugodtan vettem tudomásul, hogy van bő tíz percem még nyolcig, így nem kellett szaladnom. A liftből kilépve biccentettem az épp aktuális recepciósnak, aki kivételesen egy fiatal férfi volt. A forgó ajtón kilépve még világosság fogadott így viszonylag könnyebben megtaláltam az amúgy sem kicsit autómat. Beültem a sötétített ablakok mögé és egyenesen a Palace Hotel felé vettem az irányt.

5. A múltjától nem szabadul az ember

(Dora szemszöge)

Miután Emmát kiküldtük Iker barátjához, percek teltek el és hatalmas ajtócsapódásra lettünk figyelmesek! Emma viharzott végig a szobán, és franciául kiabált.
- J'en ai marre! – állt meg egy pillanatra.
- Pourquoi? – kérdeztem vissza franciául értetlenül.
- Il est idiot!- dobbantott egyet, és a szobája felé indult el - Eingebildeter affe!- fordult vissza és már németül beszélt.
- Ruhe! Was sagte er? – kérdeztem, de már csak a bezáródott ajtótól.
Zavartan forgattam a fejem, s végül Ikerre néztem.
- Azt hiszem, baj van! – ráncolta össze a homlokát és tűnődve tekintett a távolba.
- Hát szerintem is! – feleltem és bekötöttem a már összevarrt tenyerét – Kész is! – rögzítettem a kötést és fellélegeztem.
- Köszönöm szépen! – nézett rám csillogó barna szemeivel – Mivel hálálhatom meg? – kérdezte mosolyogva.
- Hát azzal, hogy többet nem síeltek a snowboard pályán és vigyázol a kezedre! – adtam neki a jó tanácsot.
- Oké, de én másra gondoltam! – mondta huncut mosollyal a szája szélén.
- Valóban? És mire is? – kérdeztem rá.
- Hát majd megtudod! – állt fel a kanapéról és engem is felhúzott az asztalról – Köszönöm szépen, még egyszer! – nézett mélyen a szemeimbe és közelebb hajolt hozzám – Még látjuk egymást! – mondta halkan, majd egy puszit adott az arcomra.
- O-o-oké! – feleltem zavartan, majd már csak az ajtócsukódásra figyeltem fel.
Percekig állhattam a nappali közepén, széles vigyorral a számon. De egyszer csak megszólalt a szobatelefon. Megráztam a fejem és egyenesen a komódhoz mentem.
- Igen Dora Röhm! – szóltam bele a telefonba.
- Jó estét hölgyem! Emma Degent várják lent a recepciónál! – mondta egy női hang.
- Máris szólok neki! Viszhall! – köszöntem el, de már csak a vonal búgását hallottam.
Komótos léptekkel indultam meg Em szobája felé, és bíztam benne, hogy az előbbi idegességén már túltette magát. Párszor kopogtam, majd beléptem a félhomályba burkolózott szobába. Em az ágyán feküdt és a plafont bámulta.
- Itt van Léo! Lent vár a recepción! – szóltam be halkan, mire felém fordította a fejét. Láttam rajta, hogy nem akar a történtekről beszélni, ezért nem is firtattam, meghagytam másnapra a kikérdezést.
- Oké, köszi! – felelte és felállt és eltűnt a fürdőjébe.
Pár perc múlva egy másik Emma lépett ki a szobaajtón. Széles mosollyal nézett rám.
- És az a cuki pasi? – kérdezte, míg magára kapta cipőjét és kiskabátját.
- Már elment, rendbe tettem a kezét! – feleltem és éreztem, hogy kezdek egy kicsit pirulni, de reméltem, hogy ő ezt nem vette észre.
- Jaj csajszi! – kezdett bele és végig a szemembe nézett – Csillog a szemed! – mosolyodott el és nyomott egy puszit az arcomra – Majd jövök! – kacsintott egyet és az ajtó felé indult.
- Jó szórakozást! – kiáltottam még utána, mire intett egyet s bezárta maga mögött az ajtót.

(Emma szemszög)

Miután becsuktam magam mögött a szoba ajtaját, először körül néztem, nincs e még esetleg ott az a beképzelt majom, de szerencsémre távozott kedves barátjával. Ezek után elindultam a lift felé, mikor odaértem megnyomtam a gombot. Mikor oda ért, kitárult az ajtó én beléptem rajta, majd azután gomb után nyúltam, ami a földszintre mutatott. Megnyomtam, az ajtók bezárultak, s a szerkezet elindult. Miközben álltam ott egyedül, újra azon kezdtem el gondolkodni, vajon mivel érdemelhettem ki, hogy ennyire bukó legyen velem, az, aki nem is ismer. Én se ismertem igazán, csak azt tudtam róla, hogy nagy nőcsábász. De hogy ennyire, s hogy ehhez még ez a modor járuljon. S csak most esett le. A legfontosabb dolog, amire eddig nem is gondoltam, hogy nekem vele jövő héten interjút kell, csinálom. Te jó ég, ezek után hogyan viselkedjek vele…….…. De mivel megérkezett a lift, s kitárult az ajtó ezért már nem tudtam rajta tovább gondolkozni, úgy döntöttem elnapolom holnapra a megoldást. Ahogy kiléptem a csodálatos terembe, rögtön megpillantottam Leót, aki már felém tartott.
- Salut! - köszönt, s kaptam két puszit.
- Salut! Jól nézel ki. - mondtam, hiszen mire egymáshoz értünk volt időm végignézni alaposan. Egy sötét farmert vett föl, hozzá egy sötétszürke inget, aminek az ujja föl volt tűrve izmos karjain.
- Te pedig gyönyörű vagy! Ez a ruha nagyon jól ál neked. – mondta, s elővette azt a huncut mosolyát.
- Merci. Akkor indulhatunk?- kérdeztem meg, mire ő csak az ajtó felé mutatott.
- Ha nem gond én már kiválasztottam hová megyünk. - mondta miközben a kocsijához értünk.
- Rendben. Mivel te régebb óta vagy itt, mint én, ezért gondolom jobban ismered a környéket. Tehát megbízom a választásodban. - válaszoltam, miközben beszálltam a kocsiba.
- Ennek örülök. Na, akkor induljunk. - azzal beindította a motort, kigurultunk a parkolóból, és elindultunk a központ felé.
Az út nem tartott sokáig, hiszen egyrészt nem voltunk messze, másfelől kocsival mentünk, és persze Léo tudta hová megyünk.
Egy kicsi, de ugyanakkor nagyon hangulatos kis étterem volt. Mikor belépünk, egy pincér lépett oda hozzánk.
- Jó estét uram és hölgyem! Miben segíthetek?- aranyos volt, de a hangja kicsit nyálas.
- Jó estét! - köszöntünk egyszerre, majd Léo így folytatta - Léonard Blanc néven foglaltattam két személyre asztalt!- végre megtudtam a teljes nevét.
- Á igen megvan! Kérem, kövessenek. - mondta a pincér, majd elindult mi pedig követtük. Egy olyan asztalhoz vezetett, ami ép sarokban volt, de egyben ablak mellett is.
- Parancsoljanak. Itt vannak az étlapok, míg sikerül választani hozhatok esetleg valamit inni?- kérdezte miután leültünk, s a kezünkbe adta a lapokat.
- Én nem kérek semmit. Köszönöm. - válaszoltam, s elkezdtem böngészni az étlapot.
- Én sem. Köszönöm! - válaszolta Léo.
- Hogy-hogy ezt a helyet választottad?- kérdeztem meg Léotól, miután a pincér magunkra hagyott minket.
- Mert ez tetszett meg a legjobban, mióta itt nyaralok. Miért neked nem tetszik?- kérdezett rögtön vissza.
- De nagyon is tetszik. Lehet, beajánlom Dorának jöjjünk el ide egyszer a jövő hét folyamán. - mosolyogtam.
- Hát én akkor már nem tudok. Sajnos két nap múlva a mi nyaralásunk véget ért! - tudtam meg meddig maradnak.
- Hát mi még több mint egy hétig itt leszünk. De sajnálom, hogy ti már nem, kit fogok akkor én legyőzni a sípályán?- nevettem el magam, mire ő is nevetett.
- Hát ….. ! – kacsintott rám – Ám mesélj magadról! Hogy-hogy ilyen szép nőnek nincs barátja? – kérdezte miközben közelebb hajolt.
- Honnan veszed, hogy nincs barátom? – kérdeztem közönyösen és befurakodott egy kép az agyamba.
- Hát, mert ha lenne valószínűleg nem a barátnőddel jöttél volna ide, és akkor elképzelhető, hogy nem ülnél velem itt!
- És neked hogy-hogy nincs barátnőd? – kérdeztem terelve a szót rólam.
- Hát tudod… - kezdett bele, és én egyre jobban kezdtem távolodni a helytől. Sorba jutottak eszembe a fájó képek, emlékek, amikre nem igazán szívesen emlékszem.
Az este további részében nem esett több szó rólam. Léo kérdéseire olykor-olykor válaszoltam, de volt, hogy csak üveges tekintettel bámultam magam elé, de őt nem igazán zavarta. Szívesen mesélt magáról, fűt-fát. És én már ott elvesztettem a fonalat, amikor az egyetemi éveiről beszélt.
Lassan elérkezett a randi vége. A hotel előtt álltunk már, és már igazán vágytam a meleg ágyba.
- Köszönöm ezt a szép estét! – néztem mosolyogva az ajtót kinyitó Léora.
- Inkább én köszönöm, hogy egy ilyen gyönyörű nővel tölthettem el pár kellemes órát! – felelte csillogó szemekkel.
- Hát akkor azt hiszem, én megyek is! – tekintgettem a forgóajtó felé, de Léo eközben közrefogta az arcomat és közeledni kezdett.
Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy egyre közelebb kerülnek ajakai és csak pislogni tudtam. De mielőtt megtette volna, amit eltervezett gyorsan elfordultam tőle és egy puszit nyomtam az arcára. Csalódottan húzódott hátrébb és elsiettem mellette.

Mikor végre már a puha ágyamban feküdtem, végig gondoltam az este minden egyes percét. Igaz nem volt sok mindenen gondolkozni, hiszen egész este csak egy dolgon járt az agyam. Először kicsit sajnáltam, hogy Léo francia és hogy már mennek haza, meg azt is, hogy nem tudtam rá figyelni teljesen, ezért nem ismertem meg jobban, de egyrészről örültem mindezeknek, mert már így is tudom, hogy köztünk nem lenne semmi, legalábbis azok alapján, amire mégis sikerült odafigyelnem. Továbbá a mai este után még jobban megerősödött benne az-az érzés, hogy még nem léptem túl a dolgokon. Hiszen mindenkit be tudok csapni a környezetemben, hogy már jól vagyok, csak magamat nem, mert én érzem, hogy egyáltalán nem vagyok még túl a történteken. Még mindig van, olyan esténként azon kapom magam, hogy azon gondolkozok miért történt. Tudom, hogy nem én vagyok a hibás, sőt igazából senki sem hibás, de én akkor sem értem a dolgokat, s van, hogy oda lyukadok, ki hiába is tudom, ezzel csak magamnak ártok, hogy én vagyok a hibás érte. És már vagy ezerszer megfogadtam, hogy nem fogok miatta síni, de mégis előfordul újra és újra, hogyan azon kapom magam. Pedig nem érdemli meg, egyik sem hogy miattuk akár egy könnycseppet is ejtsek. És ezért nem tudok még róla beszélni másoknak, mert akárhányszor is ezekre gondolok, a gyomrom összerándul és a szemembe könny gyűlik. Ma este is ezért nem beszéltem Léonak a múltamról, mert tudom, hogy nem tudtam volna megállni, hogy ne sírjam el magam, és ezen az estén jól akartam érezni, magam, kár lett volna elrontani ezzel. De most már, hogy magamba vagyok a szobám sötétségében, már nem zavar, ha könnybe lábad a szemem, s ha elkezdek síni, hiszen ez már megszokott, s egy idő után úgyis mikor már teljesen belefáradtam, elalszom. Viszont reggel piros szemekkel ébredek, s mindig csak nagy nehezen sikerül eltüntetni. Ma is ugyan ez történt.


(Dora szemszöge)

Miután magamra maradtam összepakoltam az orvosi táskában majd a fürdő felé indultam el. Teli engedtem a hatalmas kádat, öntöttem a vízbe egy kicsit az epres fürdőolajból, majd meggyújtottam pár gyertyát, s végül belemerültem a forró vízbe. Végig játszottam az egész nap történéseit, és őszintén örültem, hogy belebotlottam a fiúkba. A délután folyamán nagyon megtetszett Iker, és ha már tegnap megfogadtam, hogy élvezem majd a két hetet, hát itt volt a lehetőség. Nagyon reméltem, hogy az elkövetkezendő másfél hétben majd belefutok még ebben a kis faluban a gyönyörű barna szemek tulajdonosába. Már laposakat pislogtam, amikor kikeltem a kádból. Magamra vettem a selyem köntösömet és egyenes a szobába indultam. Magamra kaptam a pizsamaként szolgáló rövidnadrágomat és felsőmet, majd úgy ugrottam a pihe-puha ágyba, mint egy tíz éves. Mielőtt álom jött a szememre még láttam magam előtt a barna szemeket, majd mintha egy szemhunyást sem aludtam volna, máris a szikrázó napsütésbe ébredten, hála annak, hogy tegnap éjjel nem húztam be a sötétítőket. Lassan ültem fel az ágyon és hunyorogva néztem az ablak felé. Mozgolódást láttam az erkélyről, így kikeltem az ágyból, hátrafésültem ujjaimmal a hajamat és egyenesen az erkélyajtóhoz mentem. Emma már kint ült és a messzibe bámult.
- Szép jó reggelt! – köszöntem miután kinyitottam az ajtót – Azt hittem, hogy a délelőtt folyamán nem foglak látni! – vigyorogtam rá és leültem az egyik fotelbe.
- Jó reggelt neked is! – mosolyodott el – Miért is?
- Hát…. mert azt gondoltam nem töltöd itthon az éjjelt! – kacsintottam rá.
- Áh, azért annyira nem volt komoly a tegnap esti randi. Na de mi van Ikerrel? – nézett rám és majd leesett az állam, hogy tudja a nevét, mivel nem is mondtam neki.
- Te honnan tudod a nevét? – kérdeztem értetlenül.
- Dora, őt a világ minden pontján ismerik! – mondta – Kivéve téged! – vigyorogva mutatott rám.
- Mi? – kérdeztem és magam alá húztam a lábaimat.
- Ő a Real Madrid focistája! – mondta ki, és alig akartam hinni a fülemnek – Ő Iker Casillas!
- Azta, hogy én mekkora szőke vagyok! Most tuti, hogy ……áh… ki tudja, mit gondol rólam…. te jó isten én nem ismertem meg…… uhh ez nagy gáz! – ráztam meg a fejem – Ez nagyon nagy gáz! Jobb lesz, ha többet nem is látom!
- Miért?
- Szerinted? Soha többé nem állok le idegen férfiakkal beszélgetni! – ráztam meg a fejem és kezeimbe temettem az arcomat.
- Dora! – szólt rám erőteljesen.
- Tessék? – néztem fel.
- Befejezed? – nézett rám nevetve – Olyan vagy, mint egy tizenéves, nyugi! És ha rám hallgatsz, szerintem még örült is, hogy nem ismerted fel. Biztos jól esett neki, hogy normális emberként bántál vele!
- Hát….. – kezdtem volna igazat adni neki - ….. nem, akkor sem fogok vele többet találkozni! – ráztam még mindig a fejem és besiettem a szobámba.
- Majd meglátjuk! – kiáltotta még utánam.

Bezárkóztam a fürdőbe, és egy órán keresztül folyattam magamra a langyos vizet a zuhanykabinban. Már törölközőbe bugyolálva álltam a tükör előtt és bámultam a tükörképemet.

- Dodo! – szólalt meg Emma az ajtó másik oldalán – Tudom, hogy hallasz és azt is nagyon jól tudom, hogy nem is fogsz válaszolni. De legalább köhögj, hogy tudjam, hogy nem fojtottad magad vízbe! – fejezte be, és én eleget tettem a kérésének – Köszönöm! Idefigyelj, Iker iszonyat jó pasi, ugye? Na látod. És mi a probléma? Semmi! Ez, hogy ő focista és világhírű még nem akkora nagy ügy. Meg különben is te meg egy elismert doktornőci vagy. Nem ismerted meg, na és? Nem vagy az a tipikus tv előtt ülő, meccset néző csaj. Habár ha tudnád, milyen pasik vannak a spanyol ligában, biztos néznéd őket, ha lenne időd. Na és felejtsd el azt a hülyeséget, hogy nem találkozol vele többet. Ha keres igen is találkozol vele, értve vagyok? Köszönöm! – fejezte be és remélhetőleg magamra hagyott.

Letöröltem a párát a tükörről és továbbra is csak magamat néztem. Tudtam, hogy Em minden szava igaz volt. És őszintén megmondva nem értettem, hogy mi volt tőlem ez a reakció. Jó egy szinten tényleg hülyének éreztem magam. Azt viszont nem róhatta fel nekem senki sem, hogy nem ismertem meg. Hideg vízzel megmostam az arcom és kiléptem a párás helyiségből. A szekrényhez léptem és elgondolkoztam mit vegyek fel. Előhalásztam egy rövid ujjú pamut felsőt, a kedvenc Sherpa nadrágomat és végül fehérneműt. Felöltöztem szépen lassan, összegumiztam a hajam és kiléptem.

- Hova mész? – kérdezte Em a kanapén ülve.
- Egy kicsit túrázni, nem jössz velem? – néztem rá, mire csak megrázta a fejét – Hát jó, én szerintem körbenézek a környéken. – mondtam és a komódra nyúltam a fényképezőgépért. Még visszaszaladtam a szobámba a hátizsákomért végül magamra húztam a túrabakancsomat – Na mentem, majd jövök! – kiáltottam még vissza az ajtóból.
- Oké! – hallottam a választ és kiléptem a folyosóra.
A lift helyett inkább a lépcsőt választottam. A földszinten intettem a recepciósnak majd kiléptem a szabadba. A Nap nem sütött, de kellemes kiránduló idő volt.

Nem tudom, hogy mennyi ideje járhattam az erdőt. De jól esett a friss levegő. Üres fejjel mentem előre, vitt a lábam egyre magasabbra. Már vágytam az időközben kisütő Nap fényére, de a fák megszűrték a sugarakat. Begyorsítottam egy kicsit, és meg is lett a kívánságom. A fák egyre jobban ritkultam mellőlem és előlem is. Pár perc múlva kiértem egy sziklás részre. Ez volt az erdő legmagasabb pontja. A Nap hét ágra sütött már, és ennek őszintén örültem. Felmásztam a legmagasabb szikladarabra és onnan kémleltem a környéket. Nem voltam magasan, de tökéletesen lehetett látni a völgyben elterülő falut, kicsit messzebb tőle, elszigetelve a Hotelt és a másik irányban pedig a havas hegycsúcsok sejlettek fel. Ez volt maga a paradicsom. Itt mindenki megtalálta a számítását nyáron is. És, hogy még síelésre is van lehetőség július közepén, ritka lehetőségek egyike. Csillogó szemekkel néztem körbe, és előttem már felrajzolódott a visszafelé menő út. A szikláról egyenesen egy kis út vitt lefele, nem volt veszélytelen, de nekem való feladatnak látszott.
A hátizsákot ledobtam a hátamról, de csak óvatosan, mert a gépem benne volt. Előszedtem és körbeforgattam a kezeim közt, ezer éve nem fotóztam. Habár ezer éve is jártam a hegyekben. Elgondolkozva meredtem a gépre és eszembe jutott, hogy nem faggattam ki Emit a tegnapi incidenssel kapcsolatban. De ha visszaértem nem fogom kímélni. Mosolyra húzódott a szám, ahogy a tegnapra gondoltam. Szórakozottan forgattam a Sony fényképezőgépemet és csak bámultam a távolba. Egy hirtelen ötlettől vezérelve végigpörgettem a képeket a kijelzőn, ezer meg egy vidám kép tárult a szemeim elé, legtöbb még az egyetemi éveim alatt készül. Teljesen el is felejtettem, hogy még mind rajta vannak, habár elfért. Ahogy egyre jobban haladtam vissza az egyetemi éveken, kezdett lefagyni a mosoly a számról. Félve léptem minden egyes kép után tovább. Éreztem, tudtam, hogy olyat is láthatok, ami feltépné a régi sebeket. És a legnagyobb félelmem valósággá is vált. Egyszer csak ott volt a képen, Ő. Ő, aki az életem legmeghatározóbb személye volt, Ő, aki nélkül azt hittem, nem leszek képes majd élni. Martin csibészes mosollyal virított az egyik képen. Félix és Ő közte álltam, szinte elvesztem a két nagy pasi mellett, de azért széles vigyor terült szét a számon. Ez volt az utolsó kép, amin együtt voltunk. A kép készülte után maga a pokol várt rám. Zaklatottan váltottam funkciót és a gondolataim elterelése érdekében csináltam pár képet. Sokáig nem tudtam lekötni magam, mert minden pillanatban az a mosoly volt előttem. De mennyivel más lenne minden, ha itt lenne mellettem. Teljesen másképp alakult volna az életem, de nem mindenki gondolta így. A gépet az ölembe tettem és arcomat a kezeimbe temettem. Akaratlanul is, de előbújt pár könnycsepp, már rég nem ejtettem könnyet, de most muszáj volt. Nem szerettem sírni, mert akkor gyengének látszódtam. Szemeim előtt még mindig az-az édes mosoly lebegett, de már másnak tűnt. Mert az eszméletlen mosolyhoz, nem tengerkék szemek párosultak, hanem szépséges barnák. Ijedten nyíltak ki a szemeim, és hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Körbenéztem és még mindig a sziklán ültem, de viszont a Nap már jócskán nem delelt. Fel nem tudtam fogni, hogy-hogy repülhetett így el az idő, de megvontam a vállam és felkeltem az átmeneti ülőalkalmatosságomról. Hátamra vettem a hátizsákomat, nyakamba akasztottam a gépet, és elindultam lefele szikláról-sziklára lépkedve. Viszonylag hamar leértem egy erdei ösvényre, ahol már emberekkel is találkoztam. Rengetegen voltak az erdőben, sokan a gyermekeikkel érkeztek. Öröm volt ránézni a mosolygó családokra. Azért néha nekem is megfordult a fejemben, hogy 28 évesen már illő lenne családot alapítani, de vártam a megfelelő személyre, akivel el tudom képzelni életem hátralevő részét. De ugyanakkor eltökéltem, hogy bepótolom az elmúlt pár évet, amit épp, hogy túléltem.

(Emma szemszöge)

Miután Dora elment csak néztem ki a fejemből. Egy idő után jutott eszembe, hogy még nem is reggeliztük. Összeszedtem magam és lementem az étterembe, kértem pirítóst mellé egy nagy bögre teát. A reggeli után bementem a faluba egy kicsit körbenézi. Találtam pár nagyon jó kis üzletet így a délelőttöt a vásárlásnak szenteltem. Egy körül lehetett mikor visszaértem a hotelbe, a recepciós pult felé tartottam a kártyáért, amikor ismerőst láttam meg közvetlenül a pultnál.
- Uram nem segíthetek, nem adhatok ki semmiféle információt a hotel vendégeiről. – hallottam meg a recepciós hangját, aki a szemben álló magas, barna hajú férfinak beszélt.
- Értem, értem, de legalább mondja meg a teljes nevét. Annyit tudok, hogy Dora a keresztneve és, hogy a barátnőjével szálltak meg itt! – mondta én pedig megálltam mellette.
- Uram nem lehet! – ráztam meg a fejét a középkorú nő.
- Kérem, csak a vezetéknevét. – kérlelte már szinte kétségbeesett hangnemben.
- A vezetékneve Röhm! – szólaltam meg mellőle, mire oldalra pillantott.
- Ohh…. szia… - nézett rám elgondolkozva.
- Emma. – mondtam meg a nevem.
- Igen, szia Emma! – mosolyodott el.
- Iker! – bólintottam – Megkaphatnám a 234es lakosztály kulcsát. – néztem a nőre.
- Egy pillanat! – mondta és elkezdett kutakodni, pár másodperc múlva a pultra tette a kártyát – Parancsoljon.
- Köszönöm! – feleltem és arrébb mentem a pulttól magammal húzva Ikert is – Hogy van a kezed? – kérdeztem meg mikor leültünk a hallban az egyik kanapéra.
- Kösz, megvan. Hála Doranak! – mondta és elmosolyodott.
- És miért is érdeklődtél utána? – kérdeztem rá.
- Hát…. mert….tudod szeretném elhívni vacsorázni!
- Kárpótlásként? – vontam fel a szemöldököm.
- Hát is! – zavartan nézett rám.
- Dora most nincs itt! Túrázik valamerre! – mondtam neki közömbösen spanyolul.
- Nem tudod mikor ér vissza? – kérdezte angolul, mintha észre sem vette volna, hogy spanyolul szóltam neki.
- Őszintén? Fogalmam sincs, ha ő elindul, az isten tudja mikor ér vissza! – mondtam spanyolul és elnevettem magam, mikor eszembe jutott, hogy nem egyszer éjszaka értünk haza egy közös túrázás után.
- Tudsz spanyolul? – kérdezte már anyanyelvén.
- Természetesen, Valenciában élek! – vigyorodtam el.
- Tényleg? Hogy-hogy? Egyik szülő spanyol vagy esetleg valami másféle rokoni kapcsolat? Vagy netalántán spanyol vagy? - nézett rám zavarodottan.
- Huh, ennyi kérdést egyszerre. - mosolyodtam el - Nem vagyok spanyol, sőt semmilyen rokoni szállak sem kötnek oda. Én itt születtem Svájcban, igaz ezt nem tudtad volna kitalálni, mivel mára már spanyolul anyanyelvi szinten beszélek, úgy mint franciául és németül. És azért élek Valenciába, mert ott dolgozom. - foglaltam össze tömören a dolgokat.
- Aha értem! - mondta a híres focista, és látszott rajta hogy valamin nagyon elgondolkozott, ami végül ki is bukott belőle - De akkor te tegnap felismertél nem? Vagy Dora is felismert csak nem mutatta?
- Igen én felismertem a híres nevezetes Iker Casillast, a Real Madrid elsőszámú kapusát, de nyugi Dora nem ismert föl. Tudod, ő nem igazán van otthon a spanyol fociban, én se nagyon voltam, csak miután odaköltöztem így tisztában vagyok vele. De én fölvilágosítottam Dorát hogy ki vagy. - vigyorodtam el, s rögtön Dora reggeli arca ugrott be, mikor közöltem vele a dolgokat.
- Nagyszerű! - kaptam meg a választ nem éppen örömteli hangnemben.
- Nyugi Dora nem olyan csajszi, hogy most hogy rájött ki vagy te majd telekürtöli a nagyvilágot, azzal hogy ő varrta össze a kezed miután megsérültél, és így hírnévre tegyen szert. Hidd el Dora már így is elég népszerű itt, Svájc egyik legjobb szívsebésze, hanem a legjobb. És ezt nem csak azért mondom, mert a barátnőm, hanem tényleg így is van. - nyugtattam meg kedves beszélgetőtársam.
- Hát ezért nem is aggódok, ami aggaszt az az, hogy lehet, így már nem jön el velem vacsorázni. - itt abbahagyta, de kérdő tekintetem láttán folytatta – Tudod, nem mindenki szeret híres emberekkel elmenni valahová, még ha csak barátok is, mert a fotósok rögtön lekapják őket és másnap már a címlapon vannak. És ha jól sejtem Dora sem szeretné, ha esetleg a vacsoránk után a címlapon lenne, mint az én új barátnőm! - mondta lehangoltan.
- Igen ez így lenne, ha ezt Madridban csinálnád, de most Svájcban vagy, és nem hiszem, hogy még itt is mindenhová követnek, mert akkor nekünk is félni kéne, nem gondolod? - s gyorsan körbe néztem nem-e látok különös alakokat, de csak mi voltunk ketten és a hölgy a pultnál. Igaz ő minket nézett.
- Lehet igazad van, mármint abban, hogy ez nem Spanyolország, itt csak nem figyelik minden egyes lépésünket. Habár szombaton lesz egy interjúnk, de hát az nem vészes, majd megint jönnek a szokásos kérdések, meg majd megkérdezik tuti mi történt a kezemmel. Előre tudom a riporter összes kérdését. - húzta el a száját. Ez egy kicsit rosszul esett, de nem mutattam ki, majd belegondolva jót mulattam rajta mit fog ő érezni, ha meglát engem jövő héten, na és a kedves barátja, aki le akart fektetni, ő is égni fog nem is kicsit.
- Tényleg hogy tetszik Svájc? - tértem el gyorsan a tárgytól.
- Hát, amiket eddig láttam, azok alapján gyönyörű. És hát a társaság is egyre jobb lesz. - kacsintott egyet, majd az órájára pillantott - Nekem lassan vissza kell mennem, mert lesz még egy edzésünk és a sérült kezemmel még több dolgunk van, s csak a szünetbe gondoltam megkeresem Dorát.
- Ja értem, hát sajnálom hogy nem futottatok össze, biztos örült volna neked. – mondtam miközben felálltunk.
- Igen én is. Mondd már meg neki, hogy kerestem. És ha tudok holnap is fölkeresem, habár nem biztos, hogy lesz időm. Tehát csak annyit mondj neki, hogy majd keresem még, amint tudom.
- Én megmondom neki, de nem biztos, hogy hinni fog nekem. Miért nem mondod meg neki te? - kezdtem el kezembe venni a szervezést, igaz, ha ez kiderül, Dodo leveszi a fejem.
- De hát hogyan? Most nem tudom megvárni, akkor hogy mondjam el neki?- nézett rám megint azzal az értetlen nézéssel.
- Mondjuk, fölhívod telefonon? - kérdeztem vissza s közben elővettem a leghuncutabb mosolyom.
- Hmmm, ez nem is rossz ötlet, így legalább akkor tudnék vele beszélni, amikor éppen szeretnék. Akkor megtudod adni a számát? - erre csak elővettem a telefonom, mire ő is és bepötyögtem neki Dodo számát - Köszi szépen a számot és ezt a kis beszélgetést is. Vigyázz magadra!
- Te pedig óvatosabban síelj ezek után, nehogy a másik kezed is megsérüljön.
- Vigyázni fogok. Szia és örök hálám! - mondta majd adott két puszit.
- Ugyan semmiség örülök, hogy segíthettem. Szia! - köszöntem el én is, majd ő a kijárat felé, én pedig a lift ajtaja felé indultam.


(Dora szemszöge)

Kicsit fáradtan érkeztem vissza a hotelbe, de azért illedelmesen köszöntem a recepciósnak majd egyenesen megcéloztam a liftet. Emmát a kanapén találtam és épp olvasott.
- Máris itthon? – nézett rám mosolyogva.
- Miért visszamenjek? – nyújtottam rá a nyelvem.
- Még világos van! – hívta fel a figyelmemet az időre.
- Tudom, de szakítani kell a hagyományokkal! – vigyorogtam és egyenesen a szobámba indultam.
- De ha együtt megyünk túrázni, akkor is szakítasz a hagyományokkal? – kiáltott még utánam, mire hangosan felnevettem.

- Figyi! – siettem ki a szobámból egy szál törölközőben, Em a kanapén ült.
- Igen? – nézett fel az újságból.
- Nem megyünk le a bárba? – kacsintottam, mire felcsillant a szeme.
- Oké! Mikor? – kérdezte izgatottan és ledobta az újságot az asztalra.
- Hát gondolom, hogy felöltözök meg te is átöltözöl és utána! – adtam meg a választ.
- Rendben, rajtam nem múlik! – vigyorgott és már indult is a szobája felé.
- Ez a beszéd! – fordultam sarkon és visszamentem én is szobámba.
Úgy álltam a szekrény előtt, mintha randira készülnék, és nem tudok semmit sem felvenni. Végül egy fekete farmert vettem fel, egy fehér rövid ujjú felsővel. Sötét fürtjeimet átfésültem és indulásra kész voltam. Felvettem a tornacipőmet és az ajtóban vártam Emre. Hamarosan ő is előkerült szobája mélyéről, de az öltözködést ő sem vitte túlzásba. Vidáman léptünk be az éppen az emeletünkön lévő liftbe és megnyomtam a földszint gombját. Ahogy kiszálltunk a szerkezetből rögtön a bárt céloztuk meg. A pulthoz érve Em máris rendelt 4 tequilát és a legelső asztalhoz le is telepedtünk.
- Na mesélj csak! – szólaltam meg, amint leültünk.
- Miről? – kérdezte értetlenül.
- Hát tegnap, tudod ki voltál akadva …. stb…stb….
- Hát tudod… - kezdett volna bele, de közben kihozták az italainkat.
- Kérnek még valamit? – kérdezte a pultos férfi.
- Igen, lenne még kettő B52, és kettő Tequila Fizz! – adtam le a rendelést.
- Jó kis estének nézünk elébe! – vigyorodott el Em és felemelte az egyik feles poharat.
- Egészség! – koccintottunk és legurítottuk az elsőt.
- Na szóval…. Iker kedves barátja egy hatalmas tapló! – kezdett bele a mesélésbe és én minden egyes szavára csak bőszen bólogattam. Mert csalódtam volna, ha csupa jó dolgokat mond róla. Első megnyilvánulása felém is teli volt gúnnyal.
Mire Em elmesélte az incidenst sikeresen berúgtunk. Hangos nevetések közepette kezdtünk bele a nosztalgiázásba, és nem mondok sokat, ha mi voltunk az utolsó utáni vendégek, akik elhagyták a bárt.

A tegnap esti kis ivás után, nehéz volt a felkelés. Igazából fel sem akartam kelni délig, de valaki nem így gondolta. Hangosan kezdett el csörögni az éjjeliszekrényem a telefonom. Rövid tapogatózás után a kezeim között tudhattam a készüléket és félig csukott szemekkel néztem a kijelzőre, amin egy számomra ismeretlen telefonszám villogott. Gondoltam biztos fontos, ha ilyen korán keresnek, így fogadtam a hívást.
- Igen tessék, Dr. Dora Röhm! – szóltam bele a telefonba németül.
- Jó reggelt! – köszönt egy férfi angolul a vonal másik végén.