(Dora szemszöge)
Már negyedik napja voltunk a svájci síparadicsomba, időközben kiderült, hogy a méltán nagyhírű Real Madrid csapata tartja itt a nyári edzőtáborát. Ezért a faluban szinte járkálni sem lehetett, mert mindenhol örült fanatikus rajongókba botlottunk. De a focistákat sohasem láttam, legnagyobb bánatomra. Em pedig nem igazán akart beszélni róluk. Kicsit ellenszenvesek voltak számára, de hogy miért az rejtély maradt előttem.
A korai kelés után indultunk Emmel a havas hegycsúcsokra a francia pasik nélkül, de mivel július elején jártunk a hegyekben sem volt kibírhatatlan hideg. Hála nem kellett annyira beöltözni, mint a téli szezonban. Gyalog tettük meg a lécek és a deszkám társaságában a tíz perces utat. Emma egész végig fecsegett, tiszta izgatott volt, mert estére randit beszélt meg Léoval. Én csak fejcsóválva fogadtam a hírt, nem bírt ki egy hetet sem pasi nélkül, erre én pedig megkaptam, hogy nekem is ezt kellene csinálnom és elmenni Jerome-mal valahova. Mire én csak gyorsan témát váltottam. Em megcélozta a piros pályát, míg én a snowboardom társaságában egyenesen a pálya tetejére vivő lifthez sétáltam. Három perc múlva már a tetőről figyeltem le a pályára, imádtam snowboardozni, nem voltam profi, de az egyszerűbb figurák elég jól mentek. Felcsatoltam a lécet, a szemüveget a szememre húztam és nekilendültem. Csak úgy süvítettem, a lesíklásomba egy-két ugrást is belevittem, és a jó két perces út után kissé lihegve faroltam ki a pálya alján. Időközben Em már rég az egyik kis fabódénál üldögélt és gőzölgő italt kortyolgatott. Mosolyogva intettem neki, és újból nekivágtam a pályának.
Most egy teljesen más útvonalat választottam, ami egy kis erdő szélén vitt végig. Ahogy csúsztam lefele az fák mellett két embert láttam meg, ahogy a hóba fetrengenek, először csak jót mosolyogtam, de végül valamilyen megérzésre állóra fékeztem a deszkát, és hátrafordultam, két férfi volt, és nagyban röhögtek. Ám az egyiknek csúnya vágás virított a bal tenyerén, átszelve az egész kezét. Lecsatoltam a lécet, és a kezembe véve indultam a férfiak felé. Nálam ez már szakmai ártalom volt, ha vért láttam én rögtön indultam.
- Hello! – köszöntem angolul - Jól vagy? – fordultam a sérült férfihoz.
- Hello! – köszönt az egészséges – Csak egy kis baleset. Tudod, nem igazán tudunk síelni. – mondta és levette a sapkáját, ami alatt egy vállig érő barna hajat rejtegetett.
- Egyébként ez nem is a sípálya! – válaszoltam és a barátjára néztem.
- Hello! – köszönt a sérült is és lehúzta ő is a sapkáját. Sötétbarna haja össze-vissza állt.
- Szerintem ez nem egy kis baleset! – néztem a vérző sebre és levettem a napszemüveget a sapkával együtt. Megráztam a hajamat, mire mind a két férfi lefagyva tekintett rám.
- Ugyan semmisség! – legyintett a rövid hajú, ám láttam az arcán, hogy fájdalmai vannak.
Én csak makacsul lehúztam a kesztyűket a kezeimről, a deszkára dobtam, majd közelebb léptem a két férfihoz. Óvatosan a sérült kézért nyúltam, és végigsimítottam a vágás mentén, amiből szépen lassan szivárgott a vér.
- Szerencsére nem súlyos, de pár öltés kell hozzá, hogy rendesen összeforrjon. – vettem szemügyre a hosszúkás sebet
- Ápoló vagy? – kérdezte a hosszú hajú egy kis kételkedéssel a hangjában.
- Nem! Orvos vagyok! – néztem rá szúrós szemekkel, nem tetszett a hanglejtése.
- Valóban? – kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, szív- és baleseti sebész vagyok! – vágtam neki oda a választ - Muszáj összevarrni a sebet, ha gondolod én szívesen rendbe teszem a kezed. – néztem a rövid hajú szemeibe, mire totál leblokkoltam. Életemben nem láttam, olyan gyönyörű barna szemeket. Egy kicsit elbambulhattam, mert a férfi sunyi mosollyal a szája szélén legyintett előttem az ép kezével.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Öhh..igen persze! – ráztam meg a fejem.
- Akkor ……
- Akkor segítek, ha akarod! – néztem rá, és a deszkámért indultam.
- Köszönöm! – mondta és utánam jöttek.
Egy negyed órás út után megérkeztünk a hotelünkhöz. Először a kocsit céloztam meg és kivettem belőle az orvosi táskámat, ami nélkül sehova sem mentem. A pultnál elkértem a szobám kártyáját addig a fiúk kicsit arrébb várakoztak. A pultban álló fiatal lány megbabonázva nézte a két férfit, és lemertem fogadni, hogy amikor odamentem hozzájuk engem a pokolra kívánt. Csendben voltunk addig amíg fel nem értünk a legfelső emeletre. Az ajtóhoz léptem és kinyitottam a kártyával.
- Öhh… én azt hiszem, hogy kényelembe helyezem magamat itt kint! – mondta a fiatalabb és a folyosón elhelyezett fotelekre mutatott.
- De bent is van hely! – fordultam vissza és befelé mutattam.
- Jól leszek én kint! – felelte és célba vette az egyik fotelt.
- Hát jó! – válaszoltam – Gyere! – intettem a másik férfinak és beléptünk a lakosztályba.
Miután becsukódott az ajtó letettem az orvosi táskámat, levettem magamról a bakancsomat és kibújtam a termopulcsimból. Alatta egy feszes póló volt, ami kihangsúlyozta adottságaimat. Amikor megfordultam a férfival találtam szembe magam. Talán tíz centi lehetett köztünk. Tágra nyílt szemekkel nézett végig rajta, és amint észrevettem nem bánta, hogy nem éppen visszafogottan mért végig engem. De biztos voltam benne, hogy eddig is méricskélt. Zavartan nyúltam a zsebembe és összegumizta a hajamat, majd a férfi karjához értem.
- Segítek levenni a kabátot! – néztem rá kissé zavartan és ő készséggel elfogadta az ajánlatom. Óvatosan lehúztam mind a két karjáról a kabátot és a kezeimbe vettem – Gyere, ülj le a kanapéra. – mutattam az nappali felé és elindultam. Csak egy kicsit fordítottam hátra a fejem, de láttam, hogy utánam jön.
- Tetszik a lakosztályod! – mondta miután kényelembe helyezte magát és körbenézett, én pedig a fotel háttámlájára terítettem a levetett ruhadarabot.
- Köszi! A foglalás a barátnőm érdeme! – feleltem mosolyogva és az ajtóhoz indultam, mert eszembe jutott, hogy az orvosi táskámat otthagytam.
- Szóval nem egyedül vagy itt? – kiáltotta utánam a kérdést.
- Nem, a barátnőm vett rá, hogy jöjjünk a nyár közepén síelni! – fanyalogva mondtam a választ, ahogy visszaértem.
- Milyen jól tette! – morogta az orra alatt.
- Tessék? – kérdeztem rá, mert nem hallottam rendesen.
- Semmi! – legyintett az ép kezével.
- Na jó, jövök egy pillanat! – mutattam fel a mutatóujjamat és egyenesen a fürdőbe mentem.
Gondosan kezet mostam és visszamentem a nappaliba, elpakoltam az üvegasztalon és feltettem az táskámat. Leültem az asztalra a férfival szemben és a táskámba kezdtem kutakodni. Szerencsére találtam gumikesztyűt és felhúztam mind két kezemre. Előpakoltam a szükséges dolgokat, majd a sérült kézért nyúlta.
- Kicsit fájni fog! – néztem a szemben ülő gyönyörű férfira és kezeimbe vettem a sérült kezét.
- Nem gond! – felelte bátran és kihúzta magát.
- Adhatok fájdalom csillapítót! – néztem még mindig, mire ő csak megrázta a fejét.
- Nem, nem kell …… - nyelt egy nagyot - …… elég ha nézhetlek! – mondta és szemeibe néztem, de már meg is bántam. Zavartan fordítottam el a fejem, és a táskába kezdtem el kutakodni ismét.
Azért lefújtam a seb környékét lidocainnal, majd pár perces várakozás után neki álltam a seb kitisztításához. Kicsit közelebb hajoltam, mire a férfi is közelebb hajolt, szinte összeértek a homlokaink. Még nem is végeztem a seb kitisztításával, mikor nyílt az ajtó. Mind a ketten a hang irányába fordítottuk a fejünket, de nem távolodtunk el egymástól.
- Ohh…. - szólalt meg kipirosodott arcú barátnőm miután meglátott minket - Nem tudtam, hogy vendéged van! – nézett ránk vigyorogva Emma miután ledobta pulcsiját a fotelbe. Időközben elég közel hajoltunk egymáshoz, és ezt félreérthette. Zavartan húzódtam hátrébb és rálátást engedtem a sebre – Ahh már értem! – bólogatott mosolyogva – Dora mindenhol doktorosdit játszik! – vigyorgott még mindig és a szemben ülő férfira nézett.
- Szóval Dora! – nézett rám felvont szemöldökkel a férfi.
- Igen! – bólintottam és nem mertem ránézni, hogy leplezzem zavartságomat, a seb környékét kezdtem el törölgetni.
- Na szóval én megcélzom a fürdőt! – szólt Em a fürdő ajtóból, de mivel egyiken sem figyeltünk rá így csendben becsukta magam mögött az ajtót.
- Én Iker vagyok! – szólalt meg a férfi miután Emma eltűnt az ajtó mögött.
- Dora! – feleltem automatikusan, mire elmosolyodott.
- Igen már tudom! – felelte egy szívdöglesztő mosollyal a szája szélén.
- Oh, tényleg, bocsi! – hebegtem lányos zavaromban – Ez lehet fájni fog – néztem rá kedvesen és nekiláttam a seb összevarrásához. Az első öltésnél szegény srác felszisszent. Őszintén sajnáltam, de ő nem kért érzéstelenítést. De amikor felpillantottam láttam, hogy komolyan engem néz. Oldani akartam a feszültséget, ezért elkezdtem kérdezgetni – Na és hogy tetszik Gstaad? – kérdeztem és megtöröltem a véres tenyerét.
- Hát, amit eddig láttam, az nagyon szép. De sajnos nincs igazán időnk. – felelte és továbbra is engem nézett.
- De hát …. – kezdtem volna bele, de megszólalt az ismert St. Angel dallamon a telefonom. Már tudtam ki keres – Bocsi, ezt fel kell vennem! – néztem rá bocsánatkérő szemekkel, és vártam a válaszára.
- Persze, semmi gond! – mondta egy apró mosollyal és rögtön felugrottam. Lehúztam az egyik kesztyűt az kezemről és kivettem a telefont a zsebemből.
- Szia! – szóltam bele németül a telefonba – Mi újság?
- Szia hugi! – kurjantott az öcsikém a telefonba.
- Hányszor mondjam, hogy én vagyok az öregebb! – szóltam vissza, mint aki haragszik.
- Ajj, most az-az egy perc! – nyögött fel Felix, mire megforgattam a szemeimet.
- Mi újság? – kérdeztem már mosolyogva – Milyen Madridban? – tértem rá a lényegre, mire Iker felkapta a fejét és érdeklődve nézett engem. Az öcsém pár napja repült el a kosárlabda csapatával Madridba.
- Nagyszerű! És állítólag tetszem az egyik fővárosi csapat edzőjének! – mondta vidáman.
- Ez nagyszerű Felix! – mosolyodtam el a hallottakon, és Ikerre néztem – De figyelj, most le kell tennem! Majd később beszélünk!
- Oké hugi! Légy jó! – vigyorgott a vonal túlsó végén.
- Ne kezd! – nevettem el magam – Szia öcsi!
- Szia! – köszönt el ő is és megszakadt a vonal.
Ledobtam a telefonom az asztalra és visszaindultam a kanapé felé. Felhúztam a kezemre a kesztyűt és leültem az üvegasztal szélére. Iker egy szó nélkül fektette az ölembe a kezét.
- Hol is tartottunk? – néztem rá mosolyogva.
- Hát már nem tudom! – ráncolta össze a homlokát, de neki még ez is jól állt – Egyébként német vagy? – kérdezte meg.
- Nem, svájci vagyok! – mosolyodtam el, és a tű után nyúltam – Mondhatni helybeli.
- És hogy-hogy itt töltitek a nyarat? – kíváncsiskodott.
- Hát mert a barátnőm mindenáron síelni akart nyáron! A mai napig nem tudom felfogni, hogy-hogy vett rá erre! – ráztam meg a fejem és a szemeibe néztem.
- Én nem bánom, most ha nem lennél itt, ki segítene rajtam? – kérdezte aranyosan.
- Hát…… jó kérdés! – feleltem mosolyogva és újból nekiláttam a seb összevarrásának.
Óvatosan varrtam össze a tenyerét, mert azért fájdalomcsillapító nélkül kibírni, nem leányálom. Tíz öltés után, ismét fújtam a seb környékére egy kis lidocaint, legalább ezzel enyhítettem a fájdalmát. Épp, hogy letettem a dobozt, amikor megszólalt ismét a telefonom.
- Hát ezt nem hiszem el! – horkantam fel, és bocsánatkérően néztem a gyönyörű szempárba.
- Vedd fel nyugodtan! – mosolyodott el és hátradőlt a kanapén.
Az asztalhoz léptem, és megnéztem a kijelzőt, amin csak annyit lehetett olvasni, hogy ismeretlen szám. Nem szerettem, ha így hívnak, de azért fogadtam a hívást.
- Igen tessék, Dora Röhm! – szóltam bele a telefonba németül és Ikert figyeltem.
- Szia szépségem! – köszönt az, akit a hátam közepére nem kívántam, főleg akkor.
- Oh… Erik! – fintorogtam egyet, mire Iker érdeklődve tekintett rám.
- Szépségem, mástól kell megtudnom, hogy nyaralni vagy?
- Miért, be kellett volna jelentenem? – kezdtem felhúzni magam.
- Mit csinálok nélküled két hétig? – mézes-mázaskodott, a gyomrom pedig már majd felfordult.
- Dolgozol! Meg amúgy is semmi közünk egymáshoz! – szóltam ingerülten a telefonba.
- Na de szépségem, tudom, hogy tetszem neked! És én szívesen töltenék veled két hetet! El tudnánk ütni, hogy az időt!
- Laissez-moi la paix! – kiabáltan ingerülten a telefonba franciául. Iker pedig már kezdett megzavarodni a folytonos nyelvváltásomtól.
- Tudom, hogy te is szeretnéd! – búgta a készülékbe.
- Con! – feleltem és rányomtam a telefont, sőt rögtön ki is kapcsoltam.
Majd szétvetett a düh, de erőt vettem magamon, és elfojtottam magamban. Rendeztem vonásaimat és visszamentem a kanapéhoz.
- Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan Iker.
- Persze! – legyintettem és újból felhúztam a kesztyűmet – Most már nem fognak zavarni! – egy mosolyt erőltettem az arcomra, de mikor ránéztem nem is kellett már erőltetnem azt a mosolyt.
(Emma szemszöge)
Miután lezuhanyoztam, elkezdtem kipakolni a ruhákat a szekrényemből, hogy mit is vegyek föl az esti randimra, hiszen már csak másfél órám volt addig. Miután minden ruhámat kipakoltam sikerült kiválasztanom a tökéletes darabot. Egy szürke mini ruhára esett a választásom. Hajamat pedig megszárítottam és kivasaltam. Mikor végeztem a sminkemmel is kimentem a nappaliba, megnézni mi a helyzet Casillas kezével. Mikor kiléptem a szobámból, Dora rögtön rám nézett.
- Hé csajszi, hát te hová mész így kiöltözve?- nézett rám kíváncsi szemekkel, s ezekre az újdonsült focista barátja is hátrafordult.
- Na tetszik? - kérdeztem vissza, s körbeforogtam - Tudod randim lesz ma este Leóval! - kacsintottam egyet.
- Randira tökéletes leszel! - mosolygott csak a szája szélén - Mikor is indulsz?
- Hát körülbelül fél óra múlva jön értem az a cuki pasi! - mondtam mosolyogva és elindultam vissza a szobámba.
- Addig ráérsz akkor?- szólt utánam.
- Igen miért?- fordultam vissza kíváncsian.
- Mert a barátom kint ül az ajtó előtt, s szerintem már halára unta magát, s arra gondoltunk Dorával hogy ha esetleg lenne, kedved kimehetnél hozzá, amíg végzünk! - kaptam meg a választ Ikertől, aki elég normális ficsúrnak tűnt.
- Jó rendben, de már nem fogok átöltözni, szóval remélem, nem fogja zavarni, hogy így vagyok fölötözve! - kacsintottam egyet és elindultam az ajtó felé.
- Biztos, hogy nem! - hallottam, s közben kiléptem az ajtón.
Körbenéztem a folyosón, s végül megtaláltam a kedves barátot. Már messziről is nagyon jól nézett, és mikor egyre közelebb értem egyre jobban tetszettek az izmos karok. El is döntöttem magamba, hogy ha még túl jól kijövünk, talán lemondom a mai randimat.
- Szia! - köszöntem neki mikor odaértem mellé - A barátod és a kedves barátnőm, Dora küldött, hogy szórakoztassalak, amíg ők be nem fejezik a kis műtétet! - mondtam. Erre ő csak fölemelte a fejét, s akkor rám nézett azokkal a szemekkel, azok a gyönyörű szemek. Istenem teljesen levett a lábamról.
- Hello. - köszönt végül, miután vagy jó párszor végig nézett rajtam, s sikerült ezt az egyetlen szót kinyögnie a csodálkozástól.
- Leülhetek?- kérdeztem meg, de közben már le is ültem a mellette lévő fotelben.
- Hát már leültél! - érkezett a nem túl kedves válasz.
- Mióta ülsz itt?- folytattam tovább barátkozást, s nem foglalkoztam az előző válasszal.
- Figyu Cica ha tényleg szórakoztatni akarsz azt esetleg csak úgy tudod ha gyorsan megszabadulsz ettől az édi kis cuccodtól! – vigyorgott, mint a vadalma. Én csak leesett állal ültem mellette, s még mindig az előbb elhangzott mondatokat emésztettem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy lehet ilyen bunkó egy ennyire helyes srác. Ebből végül az újabb mondata ébresztett föl.
- Na mi lesz, akkor szórakoztatsz egy kicsit és behívsz a szobádba hogy megmutasd mi van a mini ruha alatt, vagy itt ülünk továbbra is és csak beszélünk? - s a képén még mindig ott volt az-az undorító vigyor, amit legszívesebben egy pofonnal töröltem volna le. De mivel volt bennem annyi tartás hogy azért öt perc ismeretség után nem pofozom föl, így csak fölálltam és elindultam vissza a szobámba.
- Héé most meg hová mész? Most megsértődtél? - kiabált utánam. Én csak megfordultam s ennyit mondtam.
- Vous êtes l'homme le plus idiot sur le monde à qui j'ai fait face une fois! - ő csak értetlenül nézett rám, valószínű nem beszélt franciául, de én ezzel nem foglalkoztam, hanem fogtam s becsaptam magam mögött az ajtót. Erre a szobában lévők fölkapták a fejüket.
- J'en ai marre! - buktam ki végül.
- Pourquoi? - kérdezett vissza Dora és furcsán nézett rám, valószínű nem értette miért beszélek franciául és miért mondhattam ezt.
- Il est idiot!- válaszoltam, s közben a szobám felé tartottam. Kedves barátnőm csak nézett rám, így hozzátettem, de már németül - Eingebildeter affe!
- Ruhe!Was sagte er? - ezt már csak fél füllel hallottam, mert becsuktam a szobám ajtaját, s az ágyra dőltem. S gondolkoztam. Hogy tényleg hogy az égbe lehet valaki ennyire beképzelt, attól hogy jóképű még nem kéne azt hinnie, hogy bárkit megkaphat egyetlen csettintésére. Ezért utáltam a focistákat. Máskülönben viszont azok a szemek, egyszerűen levettek a lábamról. Életemben nem láttam még ennyire gyönyörű szemeket. Ezen töprengtem, míg nem kopogtak. Dora jött szólni, hogy megérkezett Léo, akivel randim volt
- És az a cuki pasi? – kérdeztem barátnőmet Ikerről, míg összeszedtem magamat.
- Már elment, rendbe tettem a kezét! – felelte csillogó szemekkel és ez nála ritka volt, rég nem láttam már ilyennek.
- Jaj csajszi! – kezdtem bele – Csillog a szemed! – mosolyodtam el és nyomtam egy puszit az arcára – Majd jövök! – kacsintottam egyet és az ajtó felé indultam.
- Jó szórakozást! – kiáltott még utána, majd intettem egyet.
Egy kis segítség Bettnek:)
Laissez-moi la paix!
Hagyj békén!
Con!
Seggfej!
Vous êtes l'homme le plus idiot sur le monde à qui j'ai fait face une fois!
Te vagy a legbunkóbb ember, akivel valaha találkoztam.
J'en ai marre!
Elegem van!
Pourquoi?
Miért?
Il est idiot!
Idióta!
Eingebildeter affe.
Arrogáns majom!
Ruhe!Was sagte er?
Nyugi! Mit mondott?
2009. december 31., csütörtök
2009. december 30., szerda
3. Francias
(Emma szemszöge)
- Salut! – köszöntünk vissza és Dorara kacsintottam.
- Parlez vous francais? – kérdezte, aki pont az esetemnek felelt meg. Magas, barna hajú, zöld szemű, iszonyatosan jó testtel rendelkező volt.
- Petit! Parlez vous anglais? – kérdeztem vissza mosolyogva.
- Igen! – válaszolta angolul a barátja – Meghívhatjuk a hölgyeket egy italra?
- Kettőre is! – válaszolta a kicsit becsípett barátnőm és nagyban vigyorgott.
- Nekünk tetszik az ötlet! – mondta a szép zöld szemű.
Az este csak ezek után kezdődött el. A két francia sráccal jól elszórakoztunk. Dorat is rég láttam ennyire felszabadultnak. Kellett már neki ez a görbe este. Visszakísértek minket a hotelhez, mondván nehogy valami baj érjen két ilyen gyönyörű lányt. Mielőtt elbúcsúztunk volna megbeszéltük velük, hogy másnap elmegyünk együtt síelni.
Másnap reggel a friss kávé illatára ébredtem. Kiléptem a szobámból és megláttam Dorát az erkélyen amint a reggeli kávéját kortyolgatta. Rögtön felé indultam.
- Jó reggelt. Na hogy érzed magad?- kérdeztem vigyorogva miközben leültem vele szemben.
- Neked is szép jó reggelt. Hát a fejem fáj egy kicsit, de amúgy semmi vész. - mosolygott ő is - Rendeltem neked is kávét remélem nem baj? - kacsintott egyet.
- Istennő vagy! - mondtam miután egy hatalmasat kortyoltam belőle - Na és mit gondolsz Léonardról és Jérômeról? –kérdeztem.
- Hát elsőre mind ketten nagyon szimpatikusak, de majd a mai nap után többet fogok tudni róla mondani. - mosolygott és közben a tájat csodálta.
- Hát nekem Leó nagyon bejön. - vigyorogtam, miközben Dora csak a fejét csóválta. Nem tudott még mindig hozzászokni ahhoz, hogy ennyire könnyen nyitok valaki felé.
- Igen ezt láttam tegnap. Amúgy lassan igyekeznünk kéne, mert azt mondtuk, hogy tizenegykor találkozzunk a hotel előtt most pedig tíz óra van. És ahogy ismerlek, neked minimum egy óra kell ahhoz, hogy elkészülj. - ejtett el egy huncut kacajt mire én csak rányújtottam a nyelvem.
- Én már itt sem vagyok! - mondtam s gyorsan kiittam az utolsó cseppet is a poharamból, s egyenesen útba vettem a fürdőt.
Kedves barátnőmnek megint igaza lett. Mire mindennel elkészültem eltelt az egy óra. Igaz most neki is eddig tartott. Tizenegy órakor elindultunk a lift felé. Mikor leértünk a recepciónál megláttuk a két srácot. Már messziről fölismertek minket és mosolyogtak. Mi Dorával csak egymásra pillantottunk és elindultunk feléjük.
- Bonjour!- köszöntem vidám és adtam a két srácnak puszit.
- Bonjour mademoiselles! - köszönt Leó, s elővette azt a huncut mosolyát.
- Na akkor induljunk mert várnak a pályák. - mondta Dora és az ajtó felé mutatott.
- Akkor induljunk! - mondta Jérôme.
A Dora és Jérôme ment elől, mi pedig Leóval hátul. Átpakoltuk a léceket a fiúk kocsijába. Az út csak húsz perc volt autóval. Fönt kiszálltunk és már indultunk is hogy minél gyorsabban elintézzük a formaságokat és indulhassunk is a pályára. Mikor végre mindent elintéztünk, elindultunk. Föntről a kilátás csodálatos volt.
- Na egy verseny? - kérdeztem Leótól és szememre húztam a napszemüveget.
- Oké és mi a tét? - kérdezett vissza vigyorogva.
- Ha nyersz, meghívhatsz egy randira! - kacsintottam majd gyorsan elindultam.
Egy kis idő után hátrapillantottam, hogy jön-e utánam vagy nem. És nagy örömömre ott loholt mögöttem. De a versenyt én nyertem.
- Hát én nyertem! - mosolyogtam mikor utolért végre és megállt.
- Hát te, de így nem tudlak meghívni randira! - biggyesztette le a száját és feltolta a szemüvegét.
- Hát akkor most nekem kell elhívni téged! - kacsintottam egyet és közelebb léptem hozzád.
- Én benne vagyok! - hajolt hozzám közel, de én elhajoltam mielőtt meg tette volna azt, amit szeretett volna.
- Na, még egy verseny? - szóltam vissza és a fölfelé mutattam.
- Oké. - mondta és elindult utánam.
Az egész nap így telt. Én szinte mindig Leóval voltam így Dorának maradt Jérôme. Mikor mind a négyen együtt voltunk úgy tűnt nagyon jól kijönnek, de én tudtam, hogy Dorának nem tetszik igazán. Ismertem már annyira, hogy tudjam mikor vette le valaki igazán a lábáról és mikor nem. Nos szegény Jérômenak ez most nem jött össze.
- Hát fiúk nagyon jó volt ez a nap, köszönünk mindent. - mondtam mikor már a hotelünk előtt voltunk.
- Mi köszönjük nektek, hogy eljöttetek. S örülünk, hogy jól éreztétek magatokat. - mosolygott Jérôme.
- Jó éjt nektek! - köszönt el Dora a két sráctól és adott nekik két-két puszit.
- Mi meg beszélünk még arról a randiról! - kacsintottam egyet Leóra, majd én is adtam nekik két-két puszit.
- Feltétlenül. - kaptam meg a választ a sunyi mosoly kíséretében.
- Bonsoir-! szóltam még vissza miután elindultunk.
- Na most már mi a véleményed?- kérdeztem meg Dorát már a liftben.
- Hát nagyon aranyos Jérôme, de nem az én esetem! - mondta ki, amit már tudtam.
- Ó igen észrevettem! - mosolyogtam.
- Neked viszont nagyon is tetszik Leó. - kezdett el kicsi szíveket mutogatni a kezével.
- Fejezd be! - s leütöttem a kezét - Igen bejön, de nem tervezem hosszú távra. Csak tudod barátokat gyűjtök szerte a világa és Franciaországba még alig van barátom el kell már oda is egy. - mondtam nyugodtan.
- És akkor ez a randi? - nézett rám kérdően.
- Jajj ne nézz már így rám, ez csak egy randi. Tudod, hogy nekem egy randi még nem a világ közepe. Ha most belebotlanánk két új srácba és holnap velük szórakoznánk, és engem újra elhívna az egyik akkor neki is igent mondanék. De komolyan Dora tudod jól, hogy mióta vége van Danival egy normális kapcsolatom sem volt, s azt is jól tudod miért. Nyugi azok után nem kell engem félteni! - kezdtem el védekezni mielőtt Dora elkezdte volna a szent beszédét, amit már annyiszor megkaptam.
- Jó-jó tudom. - mondta, miközben kiszálltunk a liftből és az ajtó felé mentünk.
- Különben is neked se ártana már egy kis kaland. - böktem oldalba.
- Haha nagyon vicces vagy, tudod hogy én már nem az a fajta vagyok. - hangzott komolyan a válasz miközben nyitotta az ajtót.
- De csak egy kaland. Most komolyan belehalnál abba, ha csak egyetlen egyszer nem a szabályaid szerint élnél?- néztem rá.
- Azt hiszem nem. - mondta elgondolkozva.
- Na látod legalább próbáld meg! - erősködtem tovább.
- Oké majd megpróbálom. - adta be a derekát.
- Na jó most már tegyük el magunkat holnapra. Tudod vár ránk egy új nap, hogy élvezzük! - vigyorogtam miközben a szobám ajtajában álltam.
- Jól mondod. Na jó éjt. Reggel tali a szokásos helyen. - kacsintott rám Dora.
- Bonne nuit! - kívántam jó éjszakát és becsuktam az ajtót.
Az egész napos kint lét nagyon lefárasztott. Vettem egy jó forró fürdőt majd bebújtam puha ágyamba és álomra hajtottam a fejem.
(Dora szemszöge)
Reggel a szokásos helyen kezdtük a napot! Az erkélyen a fekete italokkal. Sokáig tanakodtunk, hogy mit csináljuk, és végül abban maradtunk, hogy ma hanyagoljuk a havat és inkább meglátogatjuk a hotel moziját. Rajtunk kívül senki sem akart mozizni, így kettesben élveztük a jobbnál jobb filmeket. És tulajdonképpen nem is bántuk, hogy csak mi ketten voltunk legalább hangoskodhattunk. Kezdtem egyre jobban elengedni magam. Kezdtem újra a régi Dorara hasonlítani, aki még négy éve voltam. Először megijedtem, de már beláttam, hogy jót tesz nekem, ha bolondozok. Nem is tudom, hogy tudtam eddig ennyire visszafogottan élni. Régebben nem volt ilyen, sőt. Azért nem váltogattam a pasijaimat minden nap. Jérôme nem volt az esetem, de örültem neki, hogy megismerhettem. Mert egy imádnivaló, kedves pasi volt. Eldöntöttem magamban, hogy ezen a nyaraláson nem maradok pasi nélkül. Három film megnézése után meglátogattuk a pezsgő fürdőt. Miután kellően kiáztunk, összeszedtük magunkat és meg sem álltunk a centrumig. Hiába, hogy egyszer már végigjártunk mindent, azért mindig láttunk új dolgokat. Egy étterem környékén jártunk, és úgy döntöttünk, hogy betérünk és megvacsorázunk. Amikor beléptünk, hirtelen egy szabad asztalt sem láttam. De hála Emma éles látásának talált egy pont kétszemélyes asztalt.
(Emma szemszög)
- Na milyen a husi amit rendeltél?- kérdeztem meg Dorát, miután kihozták mindkettőnknek amit rendeltünk. Én maradtam a szokásos sült krumpli rántott csirke mellett rendeltem, mire ő valami helyi specialitást rendelt.
- Hmmm finom. Nem gondoltam, hogy ennyire fog ízleni, mikor visszajön a pincérnő megkérdezem hogyan készül, hátha elmondják. - válaszolt két falat között.
- Tuti hogy nem, hiszen ez egy szakmai.. - mondtam, de itt félbeszakított a telefonom. Gyorsan előhalásztam a kabát zsebemből, mikor megláttam a hívó félt, csak egyet fintorogtam Dorának majd fölvettem.
- Szia Pablo Drága. Mi az ennyire hiányzom, hogy már csak egy napot bírsz ki nélkülem, többet már nem? - köszöntöttem drága főnökömet.
- Szia Emma. Bocsi hogy megint zavarlak, de a részletek miatt hívlak. - kezdett bele magyarázkodásába.
- Miért nem küldted el e-mailbe? Eddig minden nap megnéztem az e-mailem. Nem lett volna egyszerűbb? - kérdeztem vissza, már nagyon untam, hogy folyton hívogat.
- De egyszerűbb lett volna, de akkor nem hallhatnám a gyönyörű hangodat és kellemes modorodat. - vágott vissza.
- Haha! - nevettem szarkasztikusan – Na, akkor mond el mikor és hová kell mennem arra az interjúra! - tértem a lényegre.
- Jövő szerdán lesz, délelőtt tizenegyre kell az Au Parc Hotelbe Fribourgba. Tudod hol van?- kérdezett vissza.
- Várj csak azt hiszem igen tudom hol van. Pablo persze hogy tudom, hol van hiszen svájci vagyok. De nem mondod komolyan, hogy tizenegyre kell oda mennem. Meg miért pont oda, hiszem, a szállásuk itt van nem messze a miénktől?! - morgolódtam, nem elég hogy dolgoznom kell a nyaralásom alatt, de még ugráltatnak is.
- Hát azt nem tudom miért pont ott kell, de ők azt mondták nekik ott lenne a jó. Tehát felírtad valahová amit az előbb mondtam. Mert ha elfelejted én megöllek. - fenyegetett drága főnököm.
- Jövő szerda, tizenegy óra, Au Parc Hotel, öt ficsúrral interjú. Azt hiszem mindent felírtam. Na szia Pablo. Ja még valami ha esetleg valamit elfelejtettél akkor azt e-mailbe küld el nekem, és ne hívj. Megértetted? - kérdeztem.
- Jó rendben. Na szia és további jó nyaralást! - köszönt el, s kinyomta a telefont.
- Egyszer meg fogom fojtani! - morgolódtam még mindig.
- Miért mi történt? - kérdezte Dora.
- Gondolom hallottad, hogy jövő szerdán hová kell mennem? - néztem rá.
- Aha. De ez miért baj? - nézett rám értetlenül.
- Mert én most nyaralok, erre ők még ugráltatnak. Komolyan nem értem miért nem itt csináljuk, ahol meg is szálltak!? - mérgelődtem, miközben eltettem a telefonom.
- Hát lehet pont azért, mert azt hiszik, nem tudják, hol van a szállásuk. És így szeretnének távol tartani maguktól! - mondta Dora, s egész ésszerű volt a válasza.
- Akkor egyáltalán nem kéne interjút adniuk. Na mindegy ezzel majd ráérek jövő héten foglalkozni! - zártam le a témát, mikor meghallottam, hogy a telefonom megint csörög - Ha ez megint Pablo lesz, én leveszem a fejét! - jelentettem ki, miközben újra előhalásztam. Szerencsére most nem hívtak, csak egy SMS-t kaptam. Mikor megláttam a feladót elmosolyodtam, amit Dora is észrevett.
- Úgy látom ez most nem Pablo, mert akkor nem így vigyorognál. Ki az? Csak nem Leó?- kérdezgetett.
- Eltaláltad, azt írja, hogy holnap este ráérek e, hogy megtartsuk azt a bizonyos randit! - vigyorogtam és már a választ pötyögtem.
- Na és ráérsz? - kérdezte kíváncsian a velem szemben ülő.
- Hát persze hogy rá érek! - mondtam, s elküldtem a válaszom - Írtam neki hogy fél nyolckor találkozunk a Hotelnél - s bezártam a telefonom.
- Akkor holnap este magamba leszek?- ejtett el egy huncut mosolyt Dora.
- Ki tudja még, addig sok minden történhet! - vigyorogtam mire csak egy nyelvöltés volt a válasz.
A vacsora után, elfogyasztottunk koktélt, majd taxit hívtunk és visszamentünk a hotelbe. És mint akik jól végezték dolgaikat, úgy dőltünk be ágyainkba.
- Salut! – köszöntünk vissza és Dorara kacsintottam.
- Parlez vous francais? – kérdezte, aki pont az esetemnek felelt meg. Magas, barna hajú, zöld szemű, iszonyatosan jó testtel rendelkező volt.
- Petit! Parlez vous anglais? – kérdeztem vissza mosolyogva.
- Igen! – válaszolta angolul a barátja – Meghívhatjuk a hölgyeket egy italra?
- Kettőre is! – válaszolta a kicsit becsípett barátnőm és nagyban vigyorgott.
- Nekünk tetszik az ötlet! – mondta a szép zöld szemű.
Az este csak ezek után kezdődött el. A két francia sráccal jól elszórakoztunk. Dorat is rég láttam ennyire felszabadultnak. Kellett már neki ez a görbe este. Visszakísértek minket a hotelhez, mondván nehogy valami baj érjen két ilyen gyönyörű lányt. Mielőtt elbúcsúztunk volna megbeszéltük velük, hogy másnap elmegyünk együtt síelni.
Másnap reggel a friss kávé illatára ébredtem. Kiléptem a szobámból és megláttam Dorát az erkélyen amint a reggeli kávéját kortyolgatta. Rögtön felé indultam.
- Jó reggelt. Na hogy érzed magad?- kérdeztem vigyorogva miközben leültem vele szemben.
- Neked is szép jó reggelt. Hát a fejem fáj egy kicsit, de amúgy semmi vész. - mosolygott ő is - Rendeltem neked is kávét remélem nem baj? - kacsintott egyet.
- Istennő vagy! - mondtam miután egy hatalmasat kortyoltam belőle - Na és mit gondolsz Léonardról és Jérômeról? –kérdeztem.
- Hát elsőre mind ketten nagyon szimpatikusak, de majd a mai nap után többet fogok tudni róla mondani. - mosolygott és közben a tájat csodálta.
- Hát nekem Leó nagyon bejön. - vigyorogtam, miközben Dora csak a fejét csóválta. Nem tudott még mindig hozzászokni ahhoz, hogy ennyire könnyen nyitok valaki felé.
- Igen ezt láttam tegnap. Amúgy lassan igyekeznünk kéne, mert azt mondtuk, hogy tizenegykor találkozzunk a hotel előtt most pedig tíz óra van. És ahogy ismerlek, neked minimum egy óra kell ahhoz, hogy elkészülj. - ejtett el egy huncut kacajt mire én csak rányújtottam a nyelvem.
- Én már itt sem vagyok! - mondtam s gyorsan kiittam az utolsó cseppet is a poharamból, s egyenesen útba vettem a fürdőt.
Kedves barátnőmnek megint igaza lett. Mire mindennel elkészültem eltelt az egy óra. Igaz most neki is eddig tartott. Tizenegy órakor elindultunk a lift felé. Mikor leértünk a recepciónál megláttuk a két srácot. Már messziről fölismertek minket és mosolyogtak. Mi Dorával csak egymásra pillantottunk és elindultunk feléjük.
- Bonjour!- köszöntem vidám és adtam a két srácnak puszit.
- Bonjour mademoiselles! - köszönt Leó, s elővette azt a huncut mosolyát.
- Na akkor induljunk mert várnak a pályák. - mondta Dora és az ajtó felé mutatott.
- Akkor induljunk! - mondta Jérôme.
A Dora és Jérôme ment elől, mi pedig Leóval hátul. Átpakoltuk a léceket a fiúk kocsijába. Az út csak húsz perc volt autóval. Fönt kiszálltunk és már indultunk is hogy minél gyorsabban elintézzük a formaságokat és indulhassunk is a pályára. Mikor végre mindent elintéztünk, elindultunk. Föntről a kilátás csodálatos volt.
- Na egy verseny? - kérdeztem Leótól és szememre húztam a napszemüveget.
- Oké és mi a tét? - kérdezett vissza vigyorogva.
- Ha nyersz, meghívhatsz egy randira! - kacsintottam majd gyorsan elindultam.
Egy kis idő után hátrapillantottam, hogy jön-e utánam vagy nem. És nagy örömömre ott loholt mögöttem. De a versenyt én nyertem.
- Hát én nyertem! - mosolyogtam mikor utolért végre és megállt.
- Hát te, de így nem tudlak meghívni randira! - biggyesztette le a száját és feltolta a szemüvegét.
- Hát akkor most nekem kell elhívni téged! - kacsintottam egyet és közelebb léptem hozzád.
- Én benne vagyok! - hajolt hozzám közel, de én elhajoltam mielőtt meg tette volna azt, amit szeretett volna.
- Na, még egy verseny? - szóltam vissza és a fölfelé mutattam.
- Oké. - mondta és elindult utánam.
Az egész nap így telt. Én szinte mindig Leóval voltam így Dorának maradt Jérôme. Mikor mind a négyen együtt voltunk úgy tűnt nagyon jól kijönnek, de én tudtam, hogy Dorának nem tetszik igazán. Ismertem már annyira, hogy tudjam mikor vette le valaki igazán a lábáról és mikor nem. Nos szegény Jérômenak ez most nem jött össze.
- Hát fiúk nagyon jó volt ez a nap, köszönünk mindent. - mondtam mikor már a hotelünk előtt voltunk.
- Mi köszönjük nektek, hogy eljöttetek. S örülünk, hogy jól éreztétek magatokat. - mosolygott Jérôme.
- Jó éjt nektek! - köszönt el Dora a két sráctól és adott nekik két-két puszit.
- Mi meg beszélünk még arról a randiról! - kacsintottam egyet Leóra, majd én is adtam nekik két-két puszit.
- Feltétlenül. - kaptam meg a választ a sunyi mosoly kíséretében.
- Bonsoir-! szóltam még vissza miután elindultunk.
- Na most már mi a véleményed?- kérdeztem meg Dorát már a liftben.
- Hát nagyon aranyos Jérôme, de nem az én esetem! - mondta ki, amit már tudtam.
- Ó igen észrevettem! - mosolyogtam.
- Neked viszont nagyon is tetszik Leó. - kezdett el kicsi szíveket mutogatni a kezével.
- Fejezd be! - s leütöttem a kezét - Igen bejön, de nem tervezem hosszú távra. Csak tudod barátokat gyűjtök szerte a világa és Franciaországba még alig van barátom el kell már oda is egy. - mondtam nyugodtan.
- És akkor ez a randi? - nézett rám kérdően.
- Jajj ne nézz már így rám, ez csak egy randi. Tudod, hogy nekem egy randi még nem a világ közepe. Ha most belebotlanánk két új srácba és holnap velük szórakoznánk, és engem újra elhívna az egyik akkor neki is igent mondanék. De komolyan Dora tudod jól, hogy mióta vége van Danival egy normális kapcsolatom sem volt, s azt is jól tudod miért. Nyugi azok után nem kell engem félteni! - kezdtem el védekezni mielőtt Dora elkezdte volna a szent beszédét, amit már annyiszor megkaptam.
- Jó-jó tudom. - mondta, miközben kiszálltunk a liftből és az ajtó felé mentünk.
- Különben is neked se ártana már egy kis kaland. - böktem oldalba.
- Haha nagyon vicces vagy, tudod hogy én már nem az a fajta vagyok. - hangzott komolyan a válasz miközben nyitotta az ajtót.
- De csak egy kaland. Most komolyan belehalnál abba, ha csak egyetlen egyszer nem a szabályaid szerint élnél?- néztem rá.
- Azt hiszem nem. - mondta elgondolkozva.
- Na látod legalább próbáld meg! - erősködtem tovább.
- Oké majd megpróbálom. - adta be a derekát.
- Na jó most már tegyük el magunkat holnapra. Tudod vár ránk egy új nap, hogy élvezzük! - vigyorogtam miközben a szobám ajtajában álltam.
- Jól mondod. Na jó éjt. Reggel tali a szokásos helyen. - kacsintott rám Dora.
- Bonne nuit! - kívántam jó éjszakát és becsuktam az ajtót.
Az egész napos kint lét nagyon lefárasztott. Vettem egy jó forró fürdőt majd bebújtam puha ágyamba és álomra hajtottam a fejem.
(Dora szemszöge)
Reggel a szokásos helyen kezdtük a napot! Az erkélyen a fekete italokkal. Sokáig tanakodtunk, hogy mit csináljuk, és végül abban maradtunk, hogy ma hanyagoljuk a havat és inkább meglátogatjuk a hotel moziját. Rajtunk kívül senki sem akart mozizni, így kettesben élveztük a jobbnál jobb filmeket. És tulajdonképpen nem is bántuk, hogy csak mi ketten voltunk legalább hangoskodhattunk. Kezdtem egyre jobban elengedni magam. Kezdtem újra a régi Dorara hasonlítani, aki még négy éve voltam. Először megijedtem, de már beláttam, hogy jót tesz nekem, ha bolondozok. Nem is tudom, hogy tudtam eddig ennyire visszafogottan élni. Régebben nem volt ilyen, sőt. Azért nem váltogattam a pasijaimat minden nap. Jérôme nem volt az esetem, de örültem neki, hogy megismerhettem. Mert egy imádnivaló, kedves pasi volt. Eldöntöttem magamban, hogy ezen a nyaraláson nem maradok pasi nélkül. Három film megnézése után meglátogattuk a pezsgő fürdőt. Miután kellően kiáztunk, összeszedtük magunkat és meg sem álltunk a centrumig. Hiába, hogy egyszer már végigjártunk mindent, azért mindig láttunk új dolgokat. Egy étterem környékén jártunk, és úgy döntöttünk, hogy betérünk és megvacsorázunk. Amikor beléptünk, hirtelen egy szabad asztalt sem láttam. De hála Emma éles látásának talált egy pont kétszemélyes asztalt.
(Emma szemszög)
- Na milyen a husi amit rendeltél?- kérdeztem meg Dorát, miután kihozták mindkettőnknek amit rendeltünk. Én maradtam a szokásos sült krumpli rántott csirke mellett rendeltem, mire ő valami helyi specialitást rendelt.
- Hmmm finom. Nem gondoltam, hogy ennyire fog ízleni, mikor visszajön a pincérnő megkérdezem hogyan készül, hátha elmondják. - válaszolt két falat között.
- Tuti hogy nem, hiszen ez egy szakmai.. - mondtam, de itt félbeszakított a telefonom. Gyorsan előhalásztam a kabát zsebemből, mikor megláttam a hívó félt, csak egyet fintorogtam Dorának majd fölvettem.
- Szia Pablo Drága. Mi az ennyire hiányzom, hogy már csak egy napot bírsz ki nélkülem, többet már nem? - köszöntöttem drága főnökömet.
- Szia Emma. Bocsi hogy megint zavarlak, de a részletek miatt hívlak. - kezdett bele magyarázkodásába.
- Miért nem küldted el e-mailbe? Eddig minden nap megnéztem az e-mailem. Nem lett volna egyszerűbb? - kérdeztem vissza, már nagyon untam, hogy folyton hívogat.
- De egyszerűbb lett volna, de akkor nem hallhatnám a gyönyörű hangodat és kellemes modorodat. - vágott vissza.
- Haha! - nevettem szarkasztikusan – Na, akkor mond el mikor és hová kell mennem arra az interjúra! - tértem a lényegre.
- Jövő szerdán lesz, délelőtt tizenegyre kell az Au Parc Hotelbe Fribourgba. Tudod hol van?- kérdezett vissza.
- Várj csak azt hiszem igen tudom hol van. Pablo persze hogy tudom, hol van hiszen svájci vagyok. De nem mondod komolyan, hogy tizenegyre kell oda mennem. Meg miért pont oda, hiszem, a szállásuk itt van nem messze a miénktől?! - morgolódtam, nem elég hogy dolgoznom kell a nyaralásom alatt, de még ugráltatnak is.
- Hát azt nem tudom miért pont ott kell, de ők azt mondták nekik ott lenne a jó. Tehát felírtad valahová amit az előbb mondtam. Mert ha elfelejted én megöllek. - fenyegetett drága főnököm.
- Jövő szerda, tizenegy óra, Au Parc Hotel, öt ficsúrral interjú. Azt hiszem mindent felírtam. Na szia Pablo. Ja még valami ha esetleg valamit elfelejtettél akkor azt e-mailbe küld el nekem, és ne hívj. Megértetted? - kérdeztem.
- Jó rendben. Na szia és további jó nyaralást! - köszönt el, s kinyomta a telefont.
- Egyszer meg fogom fojtani! - morgolódtam még mindig.
- Miért mi történt? - kérdezte Dora.
- Gondolom hallottad, hogy jövő szerdán hová kell mennem? - néztem rá.
- Aha. De ez miért baj? - nézett rám értetlenül.
- Mert én most nyaralok, erre ők még ugráltatnak. Komolyan nem értem miért nem itt csináljuk, ahol meg is szálltak!? - mérgelődtem, miközben eltettem a telefonom.
- Hát lehet pont azért, mert azt hiszik, nem tudják, hol van a szállásuk. És így szeretnének távol tartani maguktól! - mondta Dora, s egész ésszerű volt a válasza.
- Akkor egyáltalán nem kéne interjút adniuk. Na mindegy ezzel majd ráérek jövő héten foglalkozni! - zártam le a témát, mikor meghallottam, hogy a telefonom megint csörög - Ha ez megint Pablo lesz, én leveszem a fejét! - jelentettem ki, miközben újra előhalásztam. Szerencsére most nem hívtak, csak egy SMS-t kaptam. Mikor megláttam a feladót elmosolyodtam, amit Dora is észrevett.
- Úgy látom ez most nem Pablo, mert akkor nem így vigyorognál. Ki az? Csak nem Leó?- kérdezgetett.
- Eltaláltad, azt írja, hogy holnap este ráérek e, hogy megtartsuk azt a bizonyos randit! - vigyorogtam és már a választ pötyögtem.
- Na és ráérsz? - kérdezte kíváncsian a velem szemben ülő.
- Hát persze hogy rá érek! - mondtam, s elküldtem a válaszom - Írtam neki hogy fél nyolckor találkozunk a Hotelnél - s bezártam a telefonom.
- Akkor holnap este magamba leszek?- ejtett el egy huncut mosolyt Dora.
- Ki tudja még, addig sok minden történhet! - vigyorogtam mire csak egy nyelvöltés volt a válasz.
A vacsora után, elfogyasztottunk koktélt, majd taxit hívtunk és visszamentünk a hotelbe. És mint akik jól végezték dolgaikat, úgy dőltünk be ágyainkba.
2009. december 28., hétfő
2. Az első és egyetlen nyugodt nap?!
(Dora szemszöge)
Cirka fél óra kellett hozná, hogy megtegyünk száz métert. Idegesen tekintgettem kifele az ablakon, és szidtam mindenkinek az összes rokonát. Rövidíteni akartam, erre tovább tartott a rövidebb úton, mintha mentem volna a rendesen. Ahogy két utcával arrébb értünk, fellélegeztem.
- Te jó ég! Azt hittem sosem keveredünk ki abból a katyvaszból! – fújtam ki a levegőt hosszan, és fél szemmel Emre sandítottam.
- Hát hallod én sem! De hogy mi volt az a nagy tömeg?! Tán a római pápa jött, vagy mi? – kezdett bele a kombinálásba.
- Hülye! – nevettem fel hangosan.
- Jól van, na csak vicc volt! – vigyorgott ő is, mire én csak ránéztem és bólogattam – Héj zöld van! – szólt Em, és előre mutatott.
- Jól van - jól van, megyünk már! – nevettem még mindig, és nagy gázzal hagytuk el a kereszteződést.
Hamarosan az út mentén sorakozó épületeket felváltotta egy kisebb fenyves erdő lámpaoszlopokkal megspékelve. Éreztem, hogy közeledünk, és nem is kellett hozzá sok idő és megpillantottuk a gyönyörűen kivilágított négyemeletnyi magas hotelt. Egyenesen a bejárathoz hajtottam. Mikor végre leállítottam a motort, szusszantam egyet. A műszerfalon lévő órára pillantottam, ami 11óra 48percet mutatott. Az inas és a londíner készséggel vette át tőlünk a kipakolás feladatát. Mikor sikeresen kikerült a csomagtartóból az összes bőrönd, megköszöntük a segítséget és az inasnak adtam a kocsi kulcsot. Kicsit fáradtan léptünk be a forgóajtón, de az előtérben máris felébredtünk. Olyan fény fogadott bent minket, hogy nappal nincs ilyen világos, mint ott volt. Pár másodperces hunyorgás után egyenesen a recepciós pulthoz indultunk. A pult mögött egy középkorú nő állt széles mosollyal száján. El is gondolkoztam, hogy-hogy tud így mosolyogni éjnek évadján, én komolyan a pokolba kívánnám az ilyenkor érkező vendégeket.
- Üdvözlöm önöket a Hotel Grand Bellevue-ben! – köszönt kedvesen angolul.
- Jó estét! Dr. Dora Röhm néven foglaltam egy két szobás lakosztályt! – mondtam németül meg a nevem, és a nő máris keresgélt a gépen.
- Igen-igen, Dr. Dora Röhm, két hétig lesznek itt, ugye? – váltott a nő is németre mire én csak bólintottam – A legfelső emeleten található két lakosztály közül a 234-es az önöké, parancsoljanak a kulcsok! – mondta és a pultra helyezte a két kártyát. – Kellemes pihenést és érezzék jól magukat, a csomagjaik már fent várják önöket! Jó éjszakát! – köszönt el.
- Köszönjük és jó éjt! – köszöntünk mi is és a lift felé vettük az irányt.
(Emma szemszöge)
Mikor végre elindulhattuk a lift felé, már alig bírtam járni. Annyira kifárasztott ez a sok utazás, s ahogy figyeltem barátnőm sem volt jobb passzban. A lifthez érve beszálltuk, az ajtók becsukódtak Dora pedig megnyomta a négyes gombot. A gépezet azonnal elindult velünk fölfelé. Azt hittem, hogy sose érünk oda, vagy fél órának éreztem a mindössze húsz másodperces utat. Mikor végre kinyíltak az ajtók, egy gyönyörű folyosó tárult elénk. A falon két szín pompázott, a plafon és kb. a fal feléig tojáshéj színű volt, míg a lenti rész mély bordó. Nagyon jól összeillett ez a két szín, és imádtam. A lámpák, amik a falon voltak nem voltak túl giccsesek pont beleilletek a képbe. Továbbá volt a folyosón még néhány cseresznye színű kis dohányzóasztal, amiket két fekete bőr fotel fogott közre. Elsőre megtaláltuk a 234-es lakosztályt. Dora sikeresen kinyitotta az ajtót, s az a látvány, ami bent fogadott minket. Egy hatalmas nappaliba csöppentünk. A fal ugyanolyan halvány tojáshéj színű volt, mint odakint, a mennyezetet fa borította. Jobbra volt egy bordó kanapé és két fotel, amik egy üveges dohányzóasztalt fogtak közre. És úgy volt elfordítva, hogy a kandalló mind a három pihenő alkalmatosságot jól megmelegítse. Másik oldalon volt egy nagyobb üvegasztal, ami körül négy fekete huzattal bevont szék állt. Az ajtóval szemben volt a hatalmas erkély. Mikor áthaladtunk a nappalin egy kis folyosó következett, innen nyílt a három ajtó. A két fehér színű egyes ajtó a két szobába vezetett. Míg az átlátszó kettes ajtó az erkélyre. Itt elváltak utjaink Dorával én mentem a bal oldali szobába ő pedig a jobb oldaliba. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és becsuktuk magunk mögött az ajtót. Nos hát a szoba semmivel sem volt különb a nappalitól. A fal itt is ugyanolyan színű, jobbra volt rögtön egy ajtó, ami az erkélyre vezetett. Ez mellett volt egy ki komód fölötte pedig egy síkképernyős TV. Ezzel szemben volt a francia ágy, amely bordó ágytakaróval volt leterítve. Az ágy maga cseresznye színű volt, mint ahogy a két kis éjjeli szekrény is. Volt még a szobában egy fekete fotel nem messze az ágytól a sarokban. Velem szemben egy másik ajtó volt, ami nagy reményeim szerint a fürdőbe vezetett. Az összes táskám letettem egy helyre, előhalásztam a fürdéshez szükséges dolgaimat és elindultam feléje. A fürdőbe lépve már nem ért meglepetés. Minden tiszta fehér volt, a kád a mosdó és a zuhanykabin. Gyorsan vettem egy jó kis zuhanyt, majd fölvettem a pizsamám Miután mindennel végeztem, visszamentem a szobába bebújtam a meleg ágyikóba és álomra hajtottam a fejem.
Reggel Rihanna Russian Roulette számára ébredtem. Álmosan ültem fel az ágyba, és az ajtó felé hunyorogtam, lemertem volna fogadni, hogy Dora hallgatja ilyen hangosan a tv-t, de a szám mellett, egyenletes rezgő hangot is hallottam. Rövid gondolkodás után, jutott el a tudatomig, hogy a telefonom csörög valahol. Rövid keresgélés utána találtam rá a fotelben.
- Hallo, tessék? – vettem fel csukott szemmel a telefont.
- Jó reggelt Emma! – köszönt a telefonba drága főnököm.
- Nem megígérted, hogy nem zaklatsz minden nap? – kérdeztem szemrehányóan és leültem az ágy szélére – Pablo, tegnap jöttem még csak el, és te máris hívsz!
- Jó-jó, tudom megígértem. Na de a füles bejött! – mondta örömmel.
- Nagyszerű! – dünnyögtem a készülékbe – Akkor máris dolgozhatok? – kérdeztem leverten.
- Nem, majd csak jövő héten! Még elintézek néhány telefont, és majd értesítelek a fix időpontról!
- Rendben! És kivel kell riportot csinálnom? – kérdeztem rá a főnököm által, annyira titkosnak titulált riportalanyra.
- Nem kivel kedves Emma, hanem kikkel! – felelte vidáman és láttam a szemeim előtt, hogy majd kiugrik a bőréből.
- Még jobb! – válaszoltam egykedvűen – De elmondanád végre, hogy kikkel is? – tértem a lényegre és már a pokolba kívántam Pablot.
- A Real Madrid Gstaad-ban tartja a szokásos nyári edzőtáborát! – mondta mire én kikerekedett szemekkel hallgattam – A riportalanyaid pedig Christiano Ronaldo, Karim Benzema, Ricardo Kaká, Sergio Ramos és Iker Casillas lesznek!
- És ez volt ennyire über titkos?? – kérdeztem szarkasztikusan.
- Igen ez, mert nagyon jót fog tenni ez az interjú a lapnak. Megnöveli majd a lapszámot. - kaptam meg a komoly választ.
- Haha, ne viccelj már! Azzal hogy csinálok, öt beképzeld majommal egy interjút, majd azzal növeljük az eladási számot. Amúgy is tudtommal így is elég magas ez a szám. Vagy talán valami gond van?- kérdeztem, elgondolkodtam tényleg nincs-e esetleg valami probléma.
- Nem nincs semmilyen probléma. És hagy világosítsalak föl, hogy ez az öt beképzelt majom a világ legsikeresebb és tehetségesebb futballistái közé tartoznak. És ha szépen megkérhetlek, tedd félre majd az ellenük érzett ellenszenvedet, nem lenne jó, ha rossz benyomást tennél rájuk. - kaptam meg Pablo drágától a kioktatásom. Néha eltudtam, volna küldeni melegebb éghajlatra, de hát csak ő a főnököm.
- Volt valaha is rám panasz? - kérdeztem vissza, de mielőtt választ kaphattam volna, folytattam - Nyugodj meg a legszebb mosolyomat és a legfinomabb modoromat fogom az urakkal szemben használni. Jó lesz? - vigyorogtam magamon.
- Hát remélem is. Na jó a részletek miatt majd még hívlak. Addig is jó pihenést. Szia! - köszönt el gyorsan kedvenc főnököm, mert ismert már annyira, hogy ha tovább folytatjuk ezt a beszélgetést nagyon föl tudnám idegesíteni.
- Alig várom, hogy újra halljam a hangod. Ahogy csak a franciák mondanák: Au Revoir! - ejtettem el egy huncut kacajt, mert tudtam, hogy most sikerült egy kicsit felmérgesítenem.
Ezek után letettem a telefont az éjjeli szekrényemre és széthúztam a függönyöket. A kilátás mesés volt. Imádtam ezt az országot, a tájat, a mindig friss levegőt egyszerűen mindent. Ha annak idején nem kapom meg azt az állásajánlatot biztos itt maradtam volna. De egyben biztos voltam, hogy hiába is szerettem meg azóta Spanyolországot, a szívem mindig is Svájcé marad. És ha már a munka nem fog oda kötni, biztos visszaköltözöm. Már vagy tíz perce csodáltam a gyönyörű hegycsúcsokat, mikor eljutott a tudatomig, hogy még nem ittam meg a reggeli szokásos kávémat. Ez az egy dolog, ami nélkül nem tudok élni. A jó meleg reggeli feketém nélkül. El is indultam a nappaliba, hogy fölhívjam a recepcióst és hozassak föl kávét. Mikor kiléptem a szobám ajtaján megpillantottam Dorát amint épp a teraszon álldogál.
(Dora szemszöge)
Jócskán tíz után keltem fel, de már jól esett egy kis pihenés. Szinte, mint aki újjászületett úgy ugrottam ki az ágyból. Kintről zaj szűrődött be, és már tudtam, hogy Emi felkelt. Kivilágosítottam a szobámba, és elém tárult a gyönyörű kilátás. Pazar volt, majd kiugrott a szemem a gyönyörű táj láttán. Sosem tudtam kiszeretni ebből az országból. A havas hegycsúcsok szinte hívogattak, annak ellenére, hogy tegnap még Hawaii-ra akartam repülni. Nagyra tártam az erkélyajtót, és kiléptem mezítláb. Megcsapott a langyos nyári szellő és mélyet szippantottam a friss hegyi levegőből. A korlátra könyökölve kémleltem a tájat s arra eszméltem fel, hogy mögöttem nyílott az ajtó.
- Hát te? – kérdezte Emi valahonnan mögülem.
- Ámulok! – válaszoltam tömören.
- Azt hittem, hogy még alszol! – lépett mellém.
- Nem rég keltem – fordultam felé – Jó volt végre tíz órát aludni! – nevettem el magam.
- Na ennek örülök, kávé? – kérdezte
- Aham! – feleltem elég értelmesen.
- Oké, akkor kettőt! – mosolyodott el, és bement.
Em perceken belül visszaért, és leült az egyik fotelbe, én még mindig a korlátnál álltam. Csak bambultan, és néztem a távolba. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük a csendet. Két kopogás hallatszódott bentről, mire megfordultam.
- Meghozták a kávét! – ugrott fel Emma és már el is tűnt.
Nagyot sóhajtottam és visszamentem a szobámba, hosszas keresgélés után, megtaláltam a táskám mélyén a doboz cigit. Kevés rossz szokásom volt, de ezt egyértelműen ide lehetett besorolni. Nem voltam láncdohányos, de néha napján igen is jól esett elszívni egy szál cigit. Mire kiértem az erkélyre Em már a csészében kevergette a fekete italt. Leültem vele szembe és a cukortartóért nyúltam. A szokásos egy szem cukrot tettem a kávémba és kavargatni kezdtem. A szabad kezemmel kivettem egy szál cigit és rágyújtottam. Szó nélkül kínáltam meg Em-et aki szívesen elfogadta, legnagyobb meglepetésemre.
- Hogy-hogy rágyújtasz? – kérdeztem barátnőmet, miközben kifújtam a füstöt.
- Egyszer-kétszer nekem is lehet, nem? – vont vállat és meggyújtotta - Képzeld, reggel hívott a kedves főnököm! – szólalt meg miután letüdőzte az első slukkot.
- Máris? – kérdeztem hitetlenkedve – Tegnap jöttél csak el! – mondtam és ittam egy korty kávét.
- Igen, és ezt a szemére is vetettem! – nézett el a távolba és ivott egy kortyot – De megtudtam a hű de nagyon titkos munkámat! – vigyorodott el.
- Tényleg? – néztem rá kíváncsian.
- Aha. – bólogatott – És, most már értem, hogy tegnap éjszaka miért volt a Palace Hotel előtt az a nagy tömeg! – mondta mindent tudóan.
- Elmondod nekem is, vagy ennyire titkos!? – néztem rá mosolyogva.
- A tegnap este folyamán érkezett meg a faluba a Real Madrid! – mondta mosolyogva – És öt játékosukkal kell interjút készítenem a jövő hét folyamán.
- Hűha, ez tényleg nagyon titkos munka! – feleltem, és próbáltam hova rakni a Real Madridot. Mármint hallottam róluk, de nem ismertem a játékosokat. Sosem volt időm focit nézni, és a családban a férfiak, mind a Bundes Liga hívei voltak, meglepő módon. De egy valaki szerette a spanyol futballt, aki fontos volt nekem, de erről nem igazán beszéltem. – Akkor most örülsz a fejednek, mi? Öt híres focista fiúval töltesz el egy fél napot! – kezdtem el bolondozni.
- Hülye! – öltötte rám a nyelvét – A hátam közepére nem kívánom az ilyen interjúkat, csupa beképzelt, arrogáns férfi! – fintorgott barátnőm, mire jót nevettem.
Hangos nevetések közepette ittuk meg a reggeli kávé adagjainkat egy szál cigi társaságában. Miután mind a ketten elvégeztük a reggeli fürdőszobai teendőinket felfedeztük a szálloda nyújtotta wellnes szolgáltatásokat. Legelső utunk a szaunába vezetett, egy órás intenzív lazítás után egy kellemes thai masszázsra mentünk mind a ketten, majd zárásképp a pezsgőfürdőben áztattuk magunkat. Délután négy lehetett, amikor visszaértünk a lakosztályba. Mindketten összeszedtük magunkat egy fél óra alatt, és lementünk a hotel éttermébe egy kései könnyű ebédre. Az isteni ebéd után a recepciós pulthoz mentem.
- Elnézést! – szólaltam meg, mire a számomra új recepciós felém nézett.
- Segíthetek? – kérdezte illedelmesen, és félrerakott egy kupac papírt.
- Azt szeretném kérdezni, hogy messze van innen a centrum? – néztem rá kedvesen.
- Egy negyed órás séta csupán! – felelte.
- Köszönöm!
- Kérem! – felelte mosolyogva és belemélyedt az előbb félretolt papírokba.
Visszamentem Emhez, majd egyenesen a negyedikre mentünk. Kicsit kényelmesebb ruhát vettünk fel mind a ketten, és nekivágtunk a falunak. A recepciós jól mondta, mert röpke negyed órán belül beértünk a faluba. Gyönyörű volt az egész hely, még így hólepel nélkül is mesébe illő volt. A rengeteg jellegzetes épület, házacska mind ez körbevéve hatalmas fenyves erdővel. Már csak kíváncsiságból is, de a Palace felé indultunk el. Amire számítottam, beigazolódott. Rengeteg ember volt még mindig a hotel előtt, de most már inkább csak a járdán várakoztak. És legtöbben fiatal lányok voltak. Csak mosolyogtam rajtuk, mire Em megszólalt mellőlem, szokatlanul csendben volt.
- Mi az? – nézett rám.
- Csak ez a rengeteg tinédzser lány! Nem hiszem el, hogy egy focicsapat miatt, ennyi lány várakozik itt, én legalább ezer meg egy kis és nagyfiúra számítottam! – nevettem el magam.
- Hát ezek a lányok biztos nem azért vannak itt, mert nagy focirajongók! – somolygott Em – Inkább csak a helyes focisták érdeklik őket! Komolyan mondom, sohasem értettem az ilyen kis csitriket! – fintorodott el, mire hatalmas sikoltozás rázta meg a környéket.
Értetlenül néztem a sok lányt, akik eszeveszettül sikítoztak a hotel bejárata előtt. Kíváncsian tekintgettem a forgóajtó felé, amin először egy ősz hajú férfi lépett ki egy fiatalabb férfi társaságában. De sajnos nem tudtam megfigyelni őket, mert Emma türelmetlenül húzott arrébb.
- Addig menjünk innen, amíg tudunk merre! – mondta és gyors tempó mellett fordultunk be a sarkon.
Órákon keresztül róttuk az utcákat! Rengeteg szép helyet fedeztünk fel. Már jócskán esteledett, amikor egy megfelelő kocsmát találtunk. Hangulatos helynek tűnt kívülről és belülről is olyan volt, amilyennek gondoltuk. A vendégek életkora meglepett, rengeteg fiatal volt bent, akik még talán a húszas éveikben jártak.
- Na jól belecsöppentünk! – vigyorodott el Em mellettem, miután a pult felé indultunk el és végignézett a vendégeken – Itt tuti nem találunk húsz évnél idősebb férfiakat. – mondta lebigyesztett szájjal és leültünk két bárszékre.
- Szép jó estét! – jött oda hozzánk egy ötven év körüli férfi – Mit adhatok a hölgyeknek?
- Jó estét! – köszöntünk egyszerre – Kérnénk két tequilát, utána pedig….. Em neked? – kérdeztem barátnőmet.
- Egy martini! – válaszolta és az ajtó felé tekintgetett, hátha betoppan rajta egy számára tökéletes pasi.
- Akkor lesz még egy martini és egy whisky! – adtam le a rendelést mire a férfi mosolyogva hagyott magunkra minket.
Reflexszerűen nyúltam a táskámba és előhalásztam a doboz cigit! Em felé nyújtottam a dobozt és ő is ki vett belőle egy szálat. Ráérősen fújtam ki az első slukk után a füstöt, mikor megérkezett a pultos az italainkkal.
- Egészségükre! – mondta mosolyogva, majd a pult másik végére ment kiszolgálni.
- Drága barátnőm! – emelte fel Em a feles poharat – Igyunk az előttünk álló két hétre! – széles mosollyal nézett rám.
- Reméljük emlékezetes lesz! – feleltem örömmel, s összekoccintottuk a két poharat vigyorogva és egy húzásra megittuk a tartalmát.
- Huh, ez már hiányzott! – vigyorodott el Em és beleszívott a cigibe, én is hasonlóan tettem majd ittam egy kortyot a kikért whiskyből.
Hamar elfogytak az italaink, és kértünk egy következő kört. Már jócskán túl voltunk négy tequilán és ugyan ennyi martinin és whiskyn, már a pultossal is jót beszélgettünk, és a hely egyre jobban kezdett megtelni.
- Bonsoir mademoiselles! – hallottunk meg magunk mögött két idegen férfihangot.
Cirka fél óra kellett hozná, hogy megtegyünk száz métert. Idegesen tekintgettem kifele az ablakon, és szidtam mindenkinek az összes rokonát. Rövidíteni akartam, erre tovább tartott a rövidebb úton, mintha mentem volna a rendesen. Ahogy két utcával arrébb értünk, fellélegeztem.
- Te jó ég! Azt hittem sosem keveredünk ki abból a katyvaszból! – fújtam ki a levegőt hosszan, és fél szemmel Emre sandítottam.
- Hát hallod én sem! De hogy mi volt az a nagy tömeg?! Tán a római pápa jött, vagy mi? – kezdett bele a kombinálásba.
- Hülye! – nevettem fel hangosan.
- Jól van, na csak vicc volt! – vigyorgott ő is, mire én csak ránéztem és bólogattam – Héj zöld van! – szólt Em, és előre mutatott.
- Jól van - jól van, megyünk már! – nevettem még mindig, és nagy gázzal hagytuk el a kereszteződést.
Hamarosan az út mentén sorakozó épületeket felváltotta egy kisebb fenyves erdő lámpaoszlopokkal megspékelve. Éreztem, hogy közeledünk, és nem is kellett hozzá sok idő és megpillantottuk a gyönyörűen kivilágított négyemeletnyi magas hotelt. Egyenesen a bejárathoz hajtottam. Mikor végre leállítottam a motort, szusszantam egyet. A műszerfalon lévő órára pillantottam, ami 11óra 48percet mutatott. Az inas és a londíner készséggel vette át tőlünk a kipakolás feladatát. Mikor sikeresen kikerült a csomagtartóból az összes bőrönd, megköszöntük a segítséget és az inasnak adtam a kocsi kulcsot. Kicsit fáradtan léptünk be a forgóajtón, de az előtérben máris felébredtünk. Olyan fény fogadott bent minket, hogy nappal nincs ilyen világos, mint ott volt. Pár másodperces hunyorgás után egyenesen a recepciós pulthoz indultunk. A pult mögött egy középkorú nő állt széles mosollyal száján. El is gondolkoztam, hogy-hogy tud így mosolyogni éjnek évadján, én komolyan a pokolba kívánnám az ilyenkor érkező vendégeket.
- Üdvözlöm önöket a Hotel Grand Bellevue-ben! – köszönt kedvesen angolul.
- Jó estét! Dr. Dora Röhm néven foglaltam egy két szobás lakosztályt! – mondtam németül meg a nevem, és a nő máris keresgélt a gépen.
- Igen-igen, Dr. Dora Röhm, két hétig lesznek itt, ugye? – váltott a nő is németre mire én csak bólintottam – A legfelső emeleten található két lakosztály közül a 234-es az önöké, parancsoljanak a kulcsok! – mondta és a pultra helyezte a két kártyát. – Kellemes pihenést és érezzék jól magukat, a csomagjaik már fent várják önöket! Jó éjszakát! – köszönt el.
- Köszönjük és jó éjt! – köszöntünk mi is és a lift felé vettük az irányt.
(Emma szemszöge)
Mikor végre elindulhattuk a lift felé, már alig bírtam járni. Annyira kifárasztott ez a sok utazás, s ahogy figyeltem barátnőm sem volt jobb passzban. A lifthez érve beszálltuk, az ajtók becsukódtak Dora pedig megnyomta a négyes gombot. A gépezet azonnal elindult velünk fölfelé. Azt hittem, hogy sose érünk oda, vagy fél órának éreztem a mindössze húsz másodperces utat. Mikor végre kinyíltak az ajtók, egy gyönyörű folyosó tárult elénk. A falon két szín pompázott, a plafon és kb. a fal feléig tojáshéj színű volt, míg a lenti rész mély bordó. Nagyon jól összeillett ez a két szín, és imádtam. A lámpák, amik a falon voltak nem voltak túl giccsesek pont beleilletek a képbe. Továbbá volt a folyosón még néhány cseresznye színű kis dohányzóasztal, amiket két fekete bőr fotel fogott közre. Elsőre megtaláltuk a 234-es lakosztályt. Dora sikeresen kinyitotta az ajtót, s az a látvány, ami bent fogadott minket. Egy hatalmas nappaliba csöppentünk. A fal ugyanolyan halvány tojáshéj színű volt, mint odakint, a mennyezetet fa borította. Jobbra volt egy bordó kanapé és két fotel, amik egy üveges dohányzóasztalt fogtak közre. És úgy volt elfordítva, hogy a kandalló mind a három pihenő alkalmatosságot jól megmelegítse. Másik oldalon volt egy nagyobb üvegasztal, ami körül négy fekete huzattal bevont szék állt. Az ajtóval szemben volt a hatalmas erkély. Mikor áthaladtunk a nappalin egy kis folyosó következett, innen nyílt a három ajtó. A két fehér színű egyes ajtó a két szobába vezetett. Míg az átlátszó kettes ajtó az erkélyre. Itt elváltak utjaink Dorával én mentem a bal oldali szobába ő pedig a jobb oldaliba. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és becsuktuk magunk mögött az ajtót. Nos hát a szoba semmivel sem volt különb a nappalitól. A fal itt is ugyanolyan színű, jobbra volt rögtön egy ajtó, ami az erkélyre vezetett. Ez mellett volt egy ki komód fölötte pedig egy síkképernyős TV. Ezzel szemben volt a francia ágy, amely bordó ágytakaróval volt leterítve. Az ágy maga cseresznye színű volt, mint ahogy a két kis éjjeli szekrény is. Volt még a szobában egy fekete fotel nem messze az ágytól a sarokban. Velem szemben egy másik ajtó volt, ami nagy reményeim szerint a fürdőbe vezetett. Az összes táskám letettem egy helyre, előhalásztam a fürdéshez szükséges dolgaimat és elindultam feléje. A fürdőbe lépve már nem ért meglepetés. Minden tiszta fehér volt, a kád a mosdó és a zuhanykabin. Gyorsan vettem egy jó kis zuhanyt, majd fölvettem a pizsamám Miután mindennel végeztem, visszamentem a szobába bebújtam a meleg ágyikóba és álomra hajtottam a fejem.
Reggel Rihanna Russian Roulette számára ébredtem. Álmosan ültem fel az ágyba, és az ajtó felé hunyorogtam, lemertem volna fogadni, hogy Dora hallgatja ilyen hangosan a tv-t, de a szám mellett, egyenletes rezgő hangot is hallottam. Rövid gondolkodás után, jutott el a tudatomig, hogy a telefonom csörög valahol. Rövid keresgélés utána találtam rá a fotelben.
- Hallo, tessék? – vettem fel csukott szemmel a telefont.
- Jó reggelt Emma! – köszönt a telefonba drága főnököm.
- Nem megígérted, hogy nem zaklatsz minden nap? – kérdeztem szemrehányóan és leültem az ágy szélére – Pablo, tegnap jöttem még csak el, és te máris hívsz!
- Jó-jó, tudom megígértem. Na de a füles bejött! – mondta örömmel.
- Nagyszerű! – dünnyögtem a készülékbe – Akkor máris dolgozhatok? – kérdeztem leverten.
- Nem, majd csak jövő héten! Még elintézek néhány telefont, és majd értesítelek a fix időpontról!
- Rendben! És kivel kell riportot csinálnom? – kérdeztem rá a főnököm által, annyira titkosnak titulált riportalanyra.
- Nem kivel kedves Emma, hanem kikkel! – felelte vidáman és láttam a szemeim előtt, hogy majd kiugrik a bőréből.
- Még jobb! – válaszoltam egykedvűen – De elmondanád végre, hogy kikkel is? – tértem a lényegre és már a pokolba kívántam Pablot.
- A Real Madrid Gstaad-ban tartja a szokásos nyári edzőtáborát! – mondta mire én kikerekedett szemekkel hallgattam – A riportalanyaid pedig Christiano Ronaldo, Karim Benzema, Ricardo Kaká, Sergio Ramos és Iker Casillas lesznek!
- És ez volt ennyire über titkos?? – kérdeztem szarkasztikusan.
- Igen ez, mert nagyon jót fog tenni ez az interjú a lapnak. Megnöveli majd a lapszámot. - kaptam meg a komoly választ.
- Haha, ne viccelj már! Azzal hogy csinálok, öt beképzeld majommal egy interjút, majd azzal növeljük az eladási számot. Amúgy is tudtommal így is elég magas ez a szám. Vagy talán valami gond van?- kérdeztem, elgondolkodtam tényleg nincs-e esetleg valami probléma.
- Nem nincs semmilyen probléma. És hagy világosítsalak föl, hogy ez az öt beképzelt majom a világ legsikeresebb és tehetségesebb futballistái közé tartoznak. És ha szépen megkérhetlek, tedd félre majd az ellenük érzett ellenszenvedet, nem lenne jó, ha rossz benyomást tennél rájuk. - kaptam meg Pablo drágától a kioktatásom. Néha eltudtam, volna küldeni melegebb éghajlatra, de hát csak ő a főnököm.
- Volt valaha is rám panasz? - kérdeztem vissza, de mielőtt választ kaphattam volna, folytattam - Nyugodj meg a legszebb mosolyomat és a legfinomabb modoromat fogom az urakkal szemben használni. Jó lesz? - vigyorogtam magamon.
- Hát remélem is. Na jó a részletek miatt majd még hívlak. Addig is jó pihenést. Szia! - köszönt el gyorsan kedvenc főnököm, mert ismert már annyira, hogy ha tovább folytatjuk ezt a beszélgetést nagyon föl tudnám idegesíteni.
- Alig várom, hogy újra halljam a hangod. Ahogy csak a franciák mondanák: Au Revoir! - ejtettem el egy huncut kacajt, mert tudtam, hogy most sikerült egy kicsit felmérgesítenem.
Ezek után letettem a telefont az éjjeli szekrényemre és széthúztam a függönyöket. A kilátás mesés volt. Imádtam ezt az országot, a tájat, a mindig friss levegőt egyszerűen mindent. Ha annak idején nem kapom meg azt az állásajánlatot biztos itt maradtam volna. De egyben biztos voltam, hogy hiába is szerettem meg azóta Spanyolországot, a szívem mindig is Svájcé marad. És ha már a munka nem fog oda kötni, biztos visszaköltözöm. Már vagy tíz perce csodáltam a gyönyörű hegycsúcsokat, mikor eljutott a tudatomig, hogy még nem ittam meg a reggeli szokásos kávémat. Ez az egy dolog, ami nélkül nem tudok élni. A jó meleg reggeli feketém nélkül. El is indultam a nappaliba, hogy fölhívjam a recepcióst és hozassak föl kávét. Mikor kiléptem a szobám ajtaján megpillantottam Dorát amint épp a teraszon álldogál.
(Dora szemszöge)
Jócskán tíz után keltem fel, de már jól esett egy kis pihenés. Szinte, mint aki újjászületett úgy ugrottam ki az ágyból. Kintről zaj szűrődött be, és már tudtam, hogy Emi felkelt. Kivilágosítottam a szobámba, és elém tárult a gyönyörű kilátás. Pazar volt, majd kiugrott a szemem a gyönyörű táj láttán. Sosem tudtam kiszeretni ebből az országból. A havas hegycsúcsok szinte hívogattak, annak ellenére, hogy tegnap még Hawaii-ra akartam repülni. Nagyra tártam az erkélyajtót, és kiléptem mezítláb. Megcsapott a langyos nyári szellő és mélyet szippantottam a friss hegyi levegőből. A korlátra könyökölve kémleltem a tájat s arra eszméltem fel, hogy mögöttem nyílott az ajtó.
- Hát te? – kérdezte Emi valahonnan mögülem.
- Ámulok! – válaszoltam tömören.
- Azt hittem, hogy még alszol! – lépett mellém.
- Nem rég keltem – fordultam felé – Jó volt végre tíz órát aludni! – nevettem el magam.
- Na ennek örülök, kávé? – kérdezte
- Aham! – feleltem elég értelmesen.
- Oké, akkor kettőt! – mosolyodott el, és bement.
Em perceken belül visszaért, és leült az egyik fotelbe, én még mindig a korlátnál álltam. Csak bambultan, és néztem a távolba. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük a csendet. Két kopogás hallatszódott bentről, mire megfordultam.
- Meghozták a kávét! – ugrott fel Emma és már el is tűnt.
Nagyot sóhajtottam és visszamentem a szobámba, hosszas keresgélés után, megtaláltam a táskám mélyén a doboz cigit. Kevés rossz szokásom volt, de ezt egyértelműen ide lehetett besorolni. Nem voltam láncdohányos, de néha napján igen is jól esett elszívni egy szál cigit. Mire kiértem az erkélyre Em már a csészében kevergette a fekete italt. Leültem vele szembe és a cukortartóért nyúltam. A szokásos egy szem cukrot tettem a kávémba és kavargatni kezdtem. A szabad kezemmel kivettem egy szál cigit és rágyújtottam. Szó nélkül kínáltam meg Em-et aki szívesen elfogadta, legnagyobb meglepetésemre.
- Hogy-hogy rágyújtasz? – kérdeztem barátnőmet, miközben kifújtam a füstöt.
- Egyszer-kétszer nekem is lehet, nem? – vont vállat és meggyújtotta - Képzeld, reggel hívott a kedves főnököm! – szólalt meg miután letüdőzte az első slukkot.
- Máris? – kérdeztem hitetlenkedve – Tegnap jöttél csak el! – mondtam és ittam egy korty kávét.
- Igen, és ezt a szemére is vetettem! – nézett el a távolba és ivott egy kortyot – De megtudtam a hű de nagyon titkos munkámat! – vigyorodott el.
- Tényleg? – néztem rá kíváncsian.
- Aha. – bólogatott – És, most már értem, hogy tegnap éjszaka miért volt a Palace Hotel előtt az a nagy tömeg! – mondta mindent tudóan.
- Elmondod nekem is, vagy ennyire titkos!? – néztem rá mosolyogva.
- A tegnap este folyamán érkezett meg a faluba a Real Madrid! – mondta mosolyogva – És öt játékosukkal kell interjút készítenem a jövő hét folyamán.
- Hűha, ez tényleg nagyon titkos munka! – feleltem, és próbáltam hova rakni a Real Madridot. Mármint hallottam róluk, de nem ismertem a játékosokat. Sosem volt időm focit nézni, és a családban a férfiak, mind a Bundes Liga hívei voltak, meglepő módon. De egy valaki szerette a spanyol futballt, aki fontos volt nekem, de erről nem igazán beszéltem. – Akkor most örülsz a fejednek, mi? Öt híres focista fiúval töltesz el egy fél napot! – kezdtem el bolondozni.
- Hülye! – öltötte rám a nyelvét – A hátam közepére nem kívánom az ilyen interjúkat, csupa beképzelt, arrogáns férfi! – fintorgott barátnőm, mire jót nevettem.
Hangos nevetések közepette ittuk meg a reggeli kávé adagjainkat egy szál cigi társaságában. Miután mind a ketten elvégeztük a reggeli fürdőszobai teendőinket felfedeztük a szálloda nyújtotta wellnes szolgáltatásokat. Legelső utunk a szaunába vezetett, egy órás intenzív lazítás után egy kellemes thai masszázsra mentünk mind a ketten, majd zárásképp a pezsgőfürdőben áztattuk magunkat. Délután négy lehetett, amikor visszaértünk a lakosztályba. Mindketten összeszedtük magunkat egy fél óra alatt, és lementünk a hotel éttermébe egy kései könnyű ebédre. Az isteni ebéd után a recepciós pulthoz mentem.
- Elnézést! – szólaltam meg, mire a számomra új recepciós felém nézett.
- Segíthetek? – kérdezte illedelmesen, és félrerakott egy kupac papírt.
- Azt szeretném kérdezni, hogy messze van innen a centrum? – néztem rá kedvesen.
- Egy negyed órás séta csupán! – felelte.
- Köszönöm!
- Kérem! – felelte mosolyogva és belemélyedt az előbb félretolt papírokba.
Visszamentem Emhez, majd egyenesen a negyedikre mentünk. Kicsit kényelmesebb ruhát vettünk fel mind a ketten, és nekivágtunk a falunak. A recepciós jól mondta, mert röpke negyed órán belül beértünk a faluba. Gyönyörű volt az egész hely, még így hólepel nélkül is mesébe illő volt. A rengeteg jellegzetes épület, házacska mind ez körbevéve hatalmas fenyves erdővel. Már csak kíváncsiságból is, de a Palace felé indultunk el. Amire számítottam, beigazolódott. Rengeteg ember volt még mindig a hotel előtt, de most már inkább csak a járdán várakoztak. És legtöbben fiatal lányok voltak. Csak mosolyogtam rajtuk, mire Em megszólalt mellőlem, szokatlanul csendben volt.
- Mi az? – nézett rám.
- Csak ez a rengeteg tinédzser lány! Nem hiszem el, hogy egy focicsapat miatt, ennyi lány várakozik itt, én legalább ezer meg egy kis és nagyfiúra számítottam! – nevettem el magam.
- Hát ezek a lányok biztos nem azért vannak itt, mert nagy focirajongók! – somolygott Em – Inkább csak a helyes focisták érdeklik őket! Komolyan mondom, sohasem értettem az ilyen kis csitriket! – fintorodott el, mire hatalmas sikoltozás rázta meg a környéket.
Értetlenül néztem a sok lányt, akik eszeveszettül sikítoztak a hotel bejárata előtt. Kíváncsian tekintgettem a forgóajtó felé, amin először egy ősz hajú férfi lépett ki egy fiatalabb férfi társaságában. De sajnos nem tudtam megfigyelni őket, mert Emma türelmetlenül húzott arrébb.
- Addig menjünk innen, amíg tudunk merre! – mondta és gyors tempó mellett fordultunk be a sarkon.
Órákon keresztül róttuk az utcákat! Rengeteg szép helyet fedeztünk fel. Már jócskán esteledett, amikor egy megfelelő kocsmát találtunk. Hangulatos helynek tűnt kívülről és belülről is olyan volt, amilyennek gondoltuk. A vendégek életkora meglepett, rengeteg fiatal volt bent, akik még talán a húszas éveikben jártak.
- Na jól belecsöppentünk! – vigyorodott el Em mellettem, miután a pult felé indultunk el és végignézett a vendégeken – Itt tuti nem találunk húsz évnél idősebb férfiakat. – mondta lebigyesztett szájjal és leültünk két bárszékre.
- Szép jó estét! – jött oda hozzánk egy ötven év körüli férfi – Mit adhatok a hölgyeknek?
- Jó estét! – köszöntünk egyszerre – Kérnénk két tequilát, utána pedig….. Em neked? – kérdeztem barátnőmet.
- Egy martini! – válaszolta és az ajtó felé tekintgetett, hátha betoppan rajta egy számára tökéletes pasi.
- Akkor lesz még egy martini és egy whisky! – adtam le a rendelést mire a férfi mosolyogva hagyott magunkra minket.
Reflexszerűen nyúltam a táskámba és előhalásztam a doboz cigit! Em felé nyújtottam a dobozt és ő is ki vett belőle egy szálat. Ráérősen fújtam ki az első slukk után a füstöt, mikor megérkezett a pultos az italainkkal.
- Egészségükre! – mondta mosolyogva, majd a pult másik végére ment kiszolgálni.
- Drága barátnőm! – emelte fel Em a feles poharat – Igyunk az előttünk álló két hétre! – széles mosollyal nézett rám.
- Reméljük emlékezetes lesz! – feleltem örömmel, s összekoccintottuk a két poharat vigyorogva és egy húzásra megittuk a tartalmát.
- Huh, ez már hiányzott! – vigyorodott el Em és beleszívott a cigibe, én is hasonlóan tettem majd ittam egy kortyot a kikért whiskyből.
Hamar elfogytak az italaink, és kértünk egy következő kört. Már jócskán túl voltunk négy tequilán és ugyan ennyi martinin és whiskyn, már a pultossal is jót beszélgettünk, és a hely egyre jobban kezdett megtelni.
- Bonsoir mademoiselles! – hallottunk meg magunk mögött két idegen férfihangot.
2009. december 26., szombat
1. The begining
(Dora szemszöge)
A telefonom csörgésére tértem magamhoz. Összeszűkült szemekkel nyúltam a laptop mellett fekvő tárgyért. Hunyorogva néztem a kijelzőre, amin egy emlékeztető villogott.
„NE FELEJTSD EL! Em ma érkezik meg! Menj ki érte a reptérre!”
Amint kiléptem az emlékeztetőből, az órára pillantottam, ami hét órát mutatott. Sután tettem le a telefont és a hajamba túrtam. Fájt a hátam, az egész éjszakát a székembe töltöttem. Szerencsére nem volt semmi dolgunk éjjel! Az asztal alatt megmozgattam elgémberedett végtagjaimat, és felálltam. A köpeny egy kicsit érdekes festett rajtam, de nem fordítottam nagy jelentőséget neki. A tetoszkópomat a nyakamba akasztottam. A jobb zsebemből előhalásztam a hajgumimat és összefogtam lófarokba a hajam. Egy ásítás közepette indultam neki az ügyeletem utolsó órájának. Amint kitártam az ajtót, hunyorogni kezdtem, mintha 1000000wattos fényszóróval világítottak volna a szemembe. A félhomályba burkolózott irodám után, ez maga volt a kivilágított színpad.
Ahogy haladtam a folyosón az életmentő kávé felé a kantinba, hangokat hallottam a folyosó végéről.
- Dr. Röhm! – kiabált utána egy női hang – Dr. Röhm! – szólt még egyszer mire megálltam és bevártam az utánam loholó nővért.
- Igen? – kérdeztem halkan, nehezen ment még a beszéd.
- Közúti baleset történt, két könnyű és egy súlyosabb sérültet hoznak perceken belül! - hadarta el, és már tudtam, hogy letehetek a reggeli kávémról.
- Mennyire súlyos sérült? – kérdeztem a még mindig lihegő nővért.
- Belsővérzés, borda- és medencecsonttörés. Eszméleténél van, a mentősök szerint stabilak az életjelei. – válaszolta és közben a földszintre indultunk.
A földszinten már előkészültek a mentők fogadására. Perceken belül befutottak a három sérülttel. A belsővérzéses sérült, időközben eszméletét vesztette, és gyengültek az életjelei a törött bordák valószínűleg megsértették a tüdőlebenyét. Egyenesen a műtőbe toltuk, és egy órán keresztül az életéért küzdöttünk. De sikerült megmenteni az életét.
Már a bemosakodóban távolítottam el magamról a műtét nyomait, amikor nyílt az ajtó.
- Szép jó reggelt kollegina! – hallottam meg a mély ismerős hangot.
- Szia Erik! – köszöntem egy kis műmosollyal a számon – Mondd, hogy te váltassz! – néztem rá.
- Én váltalak szépségem! És gratulálok a műtéthez! – vigyorgott a csap mellett állva.
- Sebész vagyok, ez a dolgom! – néztem rá közömbösen és hosszasan folyattam a meleg vizet kezeimre – Sikerült megmentenünk egy ember életét! Ehhez nem kell gratulálni, ez a dolgom napi, mint nap. – néztem rá, és elzártam a csapot. A törölközőért nyúltam volna, ám az már Erik kezei között lógott. Kérdőn néztem rá, mire felém nyújtotta.
- Miért vagy ilyen harapós kedvedben? – vigyorgott rám, és közelebb lépett hozzám, szinte satuként fogott közre a mosdó és Erik. Kezeivel megtámaszkodott a két oldalamon.
- Nem vagyok harapós kedvemben – néztem rá és kibújtam a karja alatt majd megtöröltem a kezeimet – De most már megyek! - adtam vissza neki a törölközőt, mire Erik kikosarazott képpel nézett rám – Szép napot kolléga! – vigyorogtam rá, majd a kilincsért nyúltam. Minél hamarabb távolabb akartam kerülni, ettől a levakarhatatlan pasitól. Amióta a kórházba került, lépten-nyomon belé botlok. Már vagy ezerszer küldtem el őt melegebb éghajlatra, de még mindig nem értett a szép szóból.
Miután faképnél hagytam azt a bájgunárt, egyenes a kantinba mentem a jól megérdemelt kávémért. Szinte reszkető kezekkel vettem a pultostól el a csészét, és rögtön nagyot kortyoltam, aminek majdnem meglett az átka is. Kishíján a szép kék műtős ruhámon landolt a pohár teljes tartalma. Mielőtt még tényleg bekövetkezett volna, lerogytam az egyik közeli asztalhoz, és szinte üres fejjel ittam meg a fekete italt. A pár perces élet élvezés után, egyenesen az irodám felé vettem az irányt. Magam után kulcsra zártam az ajtóm, és végre levethettem magamról a műtét óta rajtam levő ruhát. Belebújtam a fekete farmerembe, magamra kaptam az ingem, a fekete tűsarkúmat és megkerestem a táskám. Gyorsan körbenéztem az asztalomon, hogy nehogy valamit itt is felejtsek. Két hétig a kórház környékére sem jövök, szóval nem szándékoztam semmilyen létszükségletemhez fontos dolgot szerencsésen az irodámban hagyni. Belesöpörtem pár dolgot a táskámba, telefonomat a zsebembe süllyesztettem, míg laptopomat szépen elraktam a külön táskájába és a vállamra akasztottam. Utoljára végignéztem a helyiségen és miután meggyőződtem róla, hogy semmi sem maradt itt, kiléptem a folyosóra.
Az ajtón kilépve a hét ágra sütő Nap fogadott, szemeim elé bigyesztettem a napszemüvegemet, és egyenesen a parkoló felé vettem az irányt. A meleg sugarak csak nyaldosták a bőrömet, szinte felért egy vitaminbombával. A kocsiban ülve egy kicsit elkalandoztam. Egy homokos tengerpartra képzeltem magam, ahol egy koktél társaságában napozom. De hirtelen a kép mellé a drága barátnőm hangja párosult.
- „Szia! – visított bele a telefonba, mint egy tizenöt éves.
- Szia drága! Rég beszéltünk! – üdvözöltem a barátnőmet, a telefont a vállam és a fülem között próbáltam megtartani miközben a leveleimet bontogattam.
- Na mizu? – kérdezte izgatottan, és láttam magam előtt, hogy fülig ér a szája.
- Meló van! – húztam el a számat – És veled?
- Ajj, ne is kérdezd! – kuncogott egyet és belekezdett a pasis ügyek mesélésébe. Mesélt valami Ricről, Pabloról, Juanról meg még az isten tudja, hogy milyen nevű pasikról. De mire végzett a sorolással én jöttem – Na és neked pasi?
- Szerinted? – kérdeztem vissza egykedvűen.
- És az-az Erik? – a neve hallatán szinte majd felfordult a gyomrom.
- Erik? – kérdeztem hitetlenkedve – Az egy idióta! – fújtam egyet.
- Na? Azért egy éjszakára sem lenne jó?
- Hülye vagy? Dehogy!Amúgy, mikor is jössz végre haza? – tereltem el a témát.
- Hát épp ezért hívtalak, is! Július elején kapok szabit. Szóval mi lenne, ha elugranánk csak mi valahova? – kérdezte izgatottan.
- Na ez jó hír, hova menjünk!? – csillant fel a szemem.
- Síelni! – mondta.
- Mi? – kérdeztem letörten – Síelni? Nyáron?
- Aha, jó rég voltunk már!
- Ajj Em, én valami meleg, homokos tengerpartra gondoltam. – mondtam lebigyesztett szájjal.
- Jaj csajos, én már le is foglaltam egy kétszemélyes szobát Gstadd-ba a te nevedre. De hiszen te is szeretsz síelni, ja és snowboardozni! – mondta vidáman.
- Igen, szeretek, de csakis télen! Az istenért, nyár van! – buktam ki.
- Jól van, jól van! Majd kárpótollak! – mondta bűnbánóan, de tudta, hogy nyert ügye van
- Rendben! De szavadon foglak! – nevettem el magam – De még a szabimat is meg kell beszélnem! – húztam el a számat ismét.
- Oké, július 3-án megyek haza! Na de most mennem kell! Addig még majd beszélünk! Jó légy csajszi! – köszönt el.
- Rendben! Te is jó légy, és semmi jót ne halljak rólad. – nevettem el magam majd végül megszakadt a vonal.”
Ahogy visszatértem a jelenbe, a műszerfalra pillantottam, az óra 8 óra 55percet mutatott. Egy kicsit elbambultam. Gyújtás adtam, és kihajtottam a parkolóból. Otthon várt ezer meg egy levél. De kedvem nem volt hozzájuk, így csak ledobtam az asztalra az összeset. Lepakoltam a táskáimat és egyenes a fürdőbe mentem. Vettem egy jó hideg vizes zuhanyt, hogy el ne aludjak a nap folyamán. Mikor végeztem magam köré csavartam egy törölközőt és a hálóba mentem. Előkotortam egy nagy bőröndöt és egy nagyobb kézitáskát. Szépen bepakoltam két hétre való ruhát. A kényelmestől, a csinosig mindenfajtát. Még a síruhámat is sikerült belepakolnom az amúgy is teli pakolt bőröndbe. Sikereset összehúztam a cipzárt és megszabadultam a törölközőtől. Magamra kaptam egy mackónacit, egy pólót és a garázsba mentem. A szekrényből előszedtem a két pár sílécet és a snowboardot. Miután mindennel elkészültem, a testi örömökre is szántam egy kis időt, és összedobtam egy gyors ebédet. Emma gépe négykor indult, addig én kicsit lepihentem, mert hosszú volt az ügyelet, sőt az út is hosszú lesz, amit este kell megtennem.
(Emma szemszöge)
Gyönyörű napra ébredtünk, a nap már javában sütött mikor végre sikerült kinyitni a szemeimet. Ez volt az első nap a két hétig tartó szabadságomból. Nem is tudom mikor aludtam tíz órát egyhuzamban. Mióta Valenciába költöztem, csak hajtottam, hogy mindenkinek megmutassam, mennyire jó vagyok abban, amit csinálok. Fárasztó volt, de megérte. Sikerült az egyik legsikeresebb újságíróvá válnom, egy helyi lapnál a 20minutosnál dolgoztam. De ma két év után újra visszatérek Svájcba, s nem csak két vagy három napra, hanem egészen két hétig. A bőröndjeimet már tegnap este becsomagoltam, hiszen délután négykor indult a gépem, addig pedig még be kell ugranom a szerkesztőségbe, hogy elhozzak néhány olyan dolgot, amit sikeresen tegnap ott felejtettem és feltétlenül szükségem lesz rá a nyaralás során.
Egykor indultam el otthonról, azért hogy időben kiérjek a repülőtérre. Az út fél óra volt a szerkesztőségig. Ott a szokásos helyemre leparkoltam a kocsit, majd egyenesen az irodába indultam. A liftben összefutottam pár kollégával, akik mind kéz és lábtörés mentes nyaralást kívántak nekem. Épp végeztem az irodámban mikor kopogtattak az ajtón. Oda pillantottam és a főnököm volt az:
- Szia Emma, örülök hogy még itt talállak, mert mondanom kell valamit! - lépett be, s becsukta az ajtót.
- Szia Pablo. Mondd! De ugye nem azt, hogy mégsem engedsz el nyaralni, mert akkor bele se kezdj. - mondtam, mert már abban, hogy becsukta az ajtót, valami rosszat sejtettem.
- Nem dehogy is, mehetsz nyugodtan. Szimplán arra szeretnélek megkérni, hogy a telefonod legyen bekapcsolva vagy minden nap nézd meg az e-maileidet mert kaptunk egy fülest, hogy bizonyos emberek is ott lesznek, s ha ez beigazolódik, akkor te leszel a legközelebb, akit tudunk ugrasztani. - mosolygott.
- Na nem ezt nem vállalom, én nem dolgozni megyek hanem pihenni, te mit szólnál ha a nyaralásod ideje alatt felhívnálak hogy ott van XY és csinálj vele egy interjút azonnal! - kérdeztem vissza és fölvontam a szemöldököm.
- Kérlek, te vagy az egyik legjobb a cégnél, másra ezt soha nem bíznám. - kezdett el hízelegni, de mivel én csak a fejemet ráztam még hozzátette - Kérlek! Különben oda kell küldenem, tudod kit. Őt pedig biztosan nem szeretnéd, a közeledben tudni mikor éppen nyaralsz! - kezdett el fenyegetni.
- Na jó vállalom, de csak hogy tisztázzuk, nem lesz az hogy minden nap hívsz hogy most ezzel vagy azzal csináljak meg valamit, ezt az egyet megcsinálom neked de utána békén hagysz míg vissza nem jövök. Oké? - adtam be a derekam. Inkább megcsinálom, csak ne küldje oda azt az idegesítő kis fruskát.
- Persze csak ez az egy. Köszönöm szépen. Na akkor hagylak is nehogy lekésd a végén a gépedet. Jó pihenést. Akkor majd hívlak. - köszönt el s az ajtóhoz lépett.
- Amúgy kivel kell interjút csinálnom, ugyanis azt nem mondtad még el? - kérdeztem mire ő megfordult, s csak mosolygott.
- Hát egyelőre nem árulhatom el, de ígérem, időben megtudod. - kacsintott egyet és becsukta maga mögött az ajtót.
- Rendben, szia! – válaszoltam, de már csak magamnak. Gyorsan berántottam még a hiányzó dolgokat a táskámba és elindultam.
Miközben araszolva haladtam a repülőtér felé, akadt egy jó ötletem, elővettem a telefonom és tárcsáztam.
- Szia Dor! - köszöntem bele a telefonba, a legszomorúbb hangomon.
- Szia Emma. Mi a baj? - kérdezett rögtön vissza.
- Van egy kis gond. - kezdtem bele a mondókámba.
- Micsoda? Ugye nem az, hogy mégse jössz? - kezdett el rögtön faggatni.
- Hát az a helyzet, hogy a főnököm kiosztott még egy munkát, amit muszáj megcsinálnom. - húztam az agyát.
- Ne már, hiszen megígérted, hogy jössz. Basszus már mindent elintéztem! - kezdett benne fölmenni a pumpa.
- Azt egy szóval se mondtam, hogy nem megyek, csak hogy dolgoznom kell. - vigyorogtam.
- De az azt jelenti, hogy nem jössz! - hallatszott a haragos válasz.
- Nem pont. Mert ott kell majd dolgoznom, kaptam valami titkos munkát. - mondtam, s már hallottam is a választ a fejemben.
- Te kis szemét, most jól felhúztál feleslegesen Direkt csináltad mi? Ha ide érsz, még visszakapod! – mondta, de már ő is vigyorgott.
- Gondoltam, na jó leteszem mert lassan megérkezek a reptérre akkor majd ott találkozunk. Addig is légy jó. Szia, puszi. - köszöntem el.
- Szia!- köszönt el kedves barátnőm is, s én lenyomtam a telefont.
Kerestem egy parkolóhelyet, kivettem a bőröndjeim, lezártam a kocsit és elindultam. A jegyemet lefoglaltam és mivel már ki is volt fizetve csak át kellett vennem. Ezek után leadtam a nagyobb táskákat és a kapu felé indultam. A gép fél órás késéssel indult el. Az úton sikerült elaludnom, pedig úgy terveztem, hogy olvasni fogok.
(Dora szemszöge)
Hatkor indultam a reptérre Emma elé. Múlt héten majdnem minden nap felhívott, hogy mennyire várja már az egész sítúrát, mert már túlságosan melege van Valenciába. Én csak mindig nevettem rajta, hiszen én inkább vágytam volna valami napsütéses tengerpartra, de Emma hajthatatlan volt. Végül is, a síelés mellett maradtam, jó tesz majd a friss hegyi levegő.
Negyed hét körül érkezett meg a spanyol légitársaság járata Svájc legnagyobb repterére, ami Zürichtől körülbelül nyolc kilométerre található.
Izgatottan járkáltam az ötös kapunál fel és alá. Az emberek hömpölyögtek kifele, de a drága barátnőmet sehol sem láttam. Mint mindig most is utolsóként libbent ki a váróterembe. Örömmel vettetünk magunkat egymás nyakába. Jó volt látni az én ribimet, röpke négy hónap után.
- Jaj csajos, jó téged látni! – suttogta a fülembe Em – Ezer éve nem láttuk egymást!
- Azért nem ezer éve, de tény hogy jó, hogy végre hazataláltál! – szorítottam magamhoz.
- Olyan jó itthon lenni végre! El sem tudod hinni, hogy mennyire melegem van már Valenciába! – mondta vigyorogva, amikor elengedtünk egymást és látványosan meglegyezte magát.
- Muszáj ezt? – néztem rá durcásan - Én itt „fagyoskodom” te meg jól érzed magad! – nyújtottam felé a nyelvem.
- Na de doktornő, hogy viselkedik? – vigyorgott rám és az időközben megérkezett bőröndjeiért nyúlt.
- Na, mielőtt felszállok egy Hawaii-ra tartó gépre, és emellett még elszállítják a kocsimat is, siessünk! – húztam a kijárat fele, mert a tilosban parkoltam.
- Mikor indulunk? – kérdezte izgatottan mikor kiléptünk a fotocellás ajtón négy bőrönd társaságában.
- Hazamegyünk, összeszedjük a cuccaimat, és indulunk is! – fintorogtam és kinyitottam az autót, már előre vacogtak a fogaim, ahogy a havas hegycsúcsokra gondoltam.
Késő este érkeztünk meg Gstaad-ba, a Berni-Alpok legfelkapottabb luxus sífalujába. Em már alig várta, hogy megérkezzünk a hotelhez. Elég lassan haladt a forgalom, nem értettem az egészet. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember lesz majd a nyár közepén a svájci síparadicsomban! A Hotel Palace in Gstaad előtt hatalmas tömeg várakozott. Szinte az egész úttestet elfoglalta a nagy tömeg, akik egy hatalmas fekete buszt álltak körbe, amiből folyamatosan szálltak le emberek. Idegesen tapostam a fékbe és vártam, hogy átjussak az emberfalon. Érdeklődve tekintgettünk kifele a szélvédőn.
- Dor, mi lehet ez a sok ember? – kérdezte Em és a rengeteg embert figyelte.
- Fogalmam sincs! – ráztam meg a fejem, és idegesen doboltam a kormányon.
A telefonom csörgésére tértem magamhoz. Összeszűkült szemekkel nyúltam a laptop mellett fekvő tárgyért. Hunyorogva néztem a kijelzőre, amin egy emlékeztető villogott.
„NE FELEJTSD EL! Em ma érkezik meg! Menj ki érte a reptérre!”
Amint kiléptem az emlékeztetőből, az órára pillantottam, ami hét órát mutatott. Sután tettem le a telefont és a hajamba túrtam. Fájt a hátam, az egész éjszakát a székembe töltöttem. Szerencsére nem volt semmi dolgunk éjjel! Az asztal alatt megmozgattam elgémberedett végtagjaimat, és felálltam. A köpeny egy kicsit érdekes festett rajtam, de nem fordítottam nagy jelentőséget neki. A tetoszkópomat a nyakamba akasztottam. A jobb zsebemből előhalásztam a hajgumimat és összefogtam lófarokba a hajam. Egy ásítás közepette indultam neki az ügyeletem utolsó órájának. Amint kitártam az ajtót, hunyorogni kezdtem, mintha 1000000wattos fényszóróval világítottak volna a szemembe. A félhomályba burkolózott irodám után, ez maga volt a kivilágított színpad.
Ahogy haladtam a folyosón az életmentő kávé felé a kantinba, hangokat hallottam a folyosó végéről.
- Dr. Röhm! – kiabált utána egy női hang – Dr. Röhm! – szólt még egyszer mire megálltam és bevártam az utánam loholó nővért.
- Igen? – kérdeztem halkan, nehezen ment még a beszéd.
- Közúti baleset történt, két könnyű és egy súlyosabb sérültet hoznak perceken belül! - hadarta el, és már tudtam, hogy letehetek a reggeli kávémról.
- Mennyire súlyos sérült? – kérdeztem a még mindig lihegő nővért.
- Belsővérzés, borda- és medencecsonttörés. Eszméleténél van, a mentősök szerint stabilak az életjelei. – válaszolta és közben a földszintre indultunk.
A földszinten már előkészültek a mentők fogadására. Perceken belül befutottak a három sérülttel. A belsővérzéses sérült, időközben eszméletét vesztette, és gyengültek az életjelei a törött bordák valószínűleg megsértették a tüdőlebenyét. Egyenesen a műtőbe toltuk, és egy órán keresztül az életéért küzdöttünk. De sikerült megmenteni az életét.
Már a bemosakodóban távolítottam el magamról a műtét nyomait, amikor nyílt az ajtó.
- Szép jó reggelt kollegina! – hallottam meg a mély ismerős hangot.
- Szia Erik! – köszöntem egy kis műmosollyal a számon – Mondd, hogy te váltassz! – néztem rá.
- Én váltalak szépségem! És gratulálok a műtéthez! – vigyorgott a csap mellett állva.
- Sebész vagyok, ez a dolgom! – néztem rá közömbösen és hosszasan folyattam a meleg vizet kezeimre – Sikerült megmentenünk egy ember életét! Ehhez nem kell gratulálni, ez a dolgom napi, mint nap. – néztem rá, és elzártam a csapot. A törölközőért nyúltam volna, ám az már Erik kezei között lógott. Kérdőn néztem rá, mire felém nyújtotta.
- Miért vagy ilyen harapós kedvedben? – vigyorgott rám, és közelebb lépett hozzám, szinte satuként fogott közre a mosdó és Erik. Kezeivel megtámaszkodott a két oldalamon.
- Nem vagyok harapós kedvemben – néztem rá és kibújtam a karja alatt majd megtöröltem a kezeimet – De most már megyek! - adtam vissza neki a törölközőt, mire Erik kikosarazott képpel nézett rám – Szép napot kolléga! – vigyorogtam rá, majd a kilincsért nyúltam. Minél hamarabb távolabb akartam kerülni, ettől a levakarhatatlan pasitól. Amióta a kórházba került, lépten-nyomon belé botlok. Már vagy ezerszer küldtem el őt melegebb éghajlatra, de még mindig nem értett a szép szóból.
Miután faképnél hagytam azt a bájgunárt, egyenes a kantinba mentem a jól megérdemelt kávémért. Szinte reszkető kezekkel vettem a pultostól el a csészét, és rögtön nagyot kortyoltam, aminek majdnem meglett az átka is. Kishíján a szép kék műtős ruhámon landolt a pohár teljes tartalma. Mielőtt még tényleg bekövetkezett volna, lerogytam az egyik közeli asztalhoz, és szinte üres fejjel ittam meg a fekete italt. A pár perces élet élvezés után, egyenesen az irodám felé vettem az irányt. Magam után kulcsra zártam az ajtóm, és végre levethettem magamról a műtét óta rajtam levő ruhát. Belebújtam a fekete farmerembe, magamra kaptam az ingem, a fekete tűsarkúmat és megkerestem a táskám. Gyorsan körbenéztem az asztalomon, hogy nehogy valamit itt is felejtsek. Két hétig a kórház környékére sem jövök, szóval nem szándékoztam semmilyen létszükségletemhez fontos dolgot szerencsésen az irodámban hagyni. Belesöpörtem pár dolgot a táskámba, telefonomat a zsebembe süllyesztettem, míg laptopomat szépen elraktam a külön táskájába és a vállamra akasztottam. Utoljára végignéztem a helyiségen és miután meggyőződtem róla, hogy semmi sem maradt itt, kiléptem a folyosóra.
Az ajtón kilépve a hét ágra sütő Nap fogadott, szemeim elé bigyesztettem a napszemüvegemet, és egyenesen a parkoló felé vettem az irányt. A meleg sugarak csak nyaldosták a bőrömet, szinte felért egy vitaminbombával. A kocsiban ülve egy kicsit elkalandoztam. Egy homokos tengerpartra képzeltem magam, ahol egy koktél társaságában napozom. De hirtelen a kép mellé a drága barátnőm hangja párosult.
- „Szia! – visított bele a telefonba, mint egy tizenöt éves.
- Szia drága! Rég beszéltünk! – üdvözöltem a barátnőmet, a telefont a vállam és a fülem között próbáltam megtartani miközben a leveleimet bontogattam.
- Na mizu? – kérdezte izgatottan, és láttam magam előtt, hogy fülig ér a szája.
- Meló van! – húztam el a számat – És veled?
- Ajj, ne is kérdezd! – kuncogott egyet és belekezdett a pasis ügyek mesélésébe. Mesélt valami Ricről, Pabloról, Juanról meg még az isten tudja, hogy milyen nevű pasikról. De mire végzett a sorolással én jöttem – Na és neked pasi?
- Szerinted? – kérdeztem vissza egykedvűen.
- És az-az Erik? – a neve hallatán szinte majd felfordult a gyomrom.
- Erik? – kérdeztem hitetlenkedve – Az egy idióta! – fújtam egyet.
- Na? Azért egy éjszakára sem lenne jó?
- Hülye vagy? Dehogy!Amúgy, mikor is jössz végre haza? – tereltem el a témát.
- Hát épp ezért hívtalak, is! Július elején kapok szabit. Szóval mi lenne, ha elugranánk csak mi valahova? – kérdezte izgatottan.
- Na ez jó hír, hova menjünk!? – csillant fel a szemem.
- Síelni! – mondta.
- Mi? – kérdeztem letörten – Síelni? Nyáron?
- Aha, jó rég voltunk már!
- Ajj Em, én valami meleg, homokos tengerpartra gondoltam. – mondtam lebigyesztett szájjal.
- Jaj csajos, én már le is foglaltam egy kétszemélyes szobát Gstadd-ba a te nevedre. De hiszen te is szeretsz síelni, ja és snowboardozni! – mondta vidáman.
- Igen, szeretek, de csakis télen! Az istenért, nyár van! – buktam ki.
- Jól van, jól van! Majd kárpótollak! – mondta bűnbánóan, de tudta, hogy nyert ügye van
- Rendben! De szavadon foglak! – nevettem el magam – De még a szabimat is meg kell beszélnem! – húztam el a számat ismét.
- Oké, július 3-án megyek haza! Na de most mennem kell! Addig még majd beszélünk! Jó légy csajszi! – köszönt el.
- Rendben! Te is jó légy, és semmi jót ne halljak rólad. – nevettem el magam majd végül megszakadt a vonal.”
Ahogy visszatértem a jelenbe, a műszerfalra pillantottam, az óra 8 óra 55percet mutatott. Egy kicsit elbambultam. Gyújtás adtam, és kihajtottam a parkolóból. Otthon várt ezer meg egy levél. De kedvem nem volt hozzájuk, így csak ledobtam az asztalra az összeset. Lepakoltam a táskáimat és egyenes a fürdőbe mentem. Vettem egy jó hideg vizes zuhanyt, hogy el ne aludjak a nap folyamán. Mikor végeztem magam köré csavartam egy törölközőt és a hálóba mentem. Előkotortam egy nagy bőröndöt és egy nagyobb kézitáskát. Szépen bepakoltam két hétre való ruhát. A kényelmestől, a csinosig mindenfajtát. Még a síruhámat is sikerült belepakolnom az amúgy is teli pakolt bőröndbe. Sikereset összehúztam a cipzárt és megszabadultam a törölközőtől. Magamra kaptam egy mackónacit, egy pólót és a garázsba mentem. A szekrényből előszedtem a két pár sílécet és a snowboardot. Miután mindennel elkészültem, a testi örömökre is szántam egy kis időt, és összedobtam egy gyors ebédet. Emma gépe négykor indult, addig én kicsit lepihentem, mert hosszú volt az ügyelet, sőt az út is hosszú lesz, amit este kell megtennem.
(Emma szemszöge)
Gyönyörű napra ébredtünk, a nap már javában sütött mikor végre sikerült kinyitni a szemeimet. Ez volt az első nap a két hétig tartó szabadságomból. Nem is tudom mikor aludtam tíz órát egyhuzamban. Mióta Valenciába költöztem, csak hajtottam, hogy mindenkinek megmutassam, mennyire jó vagyok abban, amit csinálok. Fárasztó volt, de megérte. Sikerült az egyik legsikeresebb újságíróvá válnom, egy helyi lapnál a 20minutosnál dolgoztam. De ma két év után újra visszatérek Svájcba, s nem csak két vagy három napra, hanem egészen két hétig. A bőröndjeimet már tegnap este becsomagoltam, hiszen délután négykor indult a gépem, addig pedig még be kell ugranom a szerkesztőségbe, hogy elhozzak néhány olyan dolgot, amit sikeresen tegnap ott felejtettem és feltétlenül szükségem lesz rá a nyaralás során.
Egykor indultam el otthonról, azért hogy időben kiérjek a repülőtérre. Az út fél óra volt a szerkesztőségig. Ott a szokásos helyemre leparkoltam a kocsit, majd egyenesen az irodába indultam. A liftben összefutottam pár kollégával, akik mind kéz és lábtörés mentes nyaralást kívántak nekem. Épp végeztem az irodámban mikor kopogtattak az ajtón. Oda pillantottam és a főnököm volt az:
- Szia Emma, örülök hogy még itt talállak, mert mondanom kell valamit! - lépett be, s becsukta az ajtót.
- Szia Pablo. Mondd! De ugye nem azt, hogy mégsem engedsz el nyaralni, mert akkor bele se kezdj. - mondtam, mert már abban, hogy becsukta az ajtót, valami rosszat sejtettem.
- Nem dehogy is, mehetsz nyugodtan. Szimplán arra szeretnélek megkérni, hogy a telefonod legyen bekapcsolva vagy minden nap nézd meg az e-maileidet mert kaptunk egy fülest, hogy bizonyos emberek is ott lesznek, s ha ez beigazolódik, akkor te leszel a legközelebb, akit tudunk ugrasztani. - mosolygott.
- Na nem ezt nem vállalom, én nem dolgozni megyek hanem pihenni, te mit szólnál ha a nyaralásod ideje alatt felhívnálak hogy ott van XY és csinálj vele egy interjút azonnal! - kérdeztem vissza és fölvontam a szemöldököm.
- Kérlek, te vagy az egyik legjobb a cégnél, másra ezt soha nem bíznám. - kezdett el hízelegni, de mivel én csak a fejemet ráztam még hozzátette - Kérlek! Különben oda kell küldenem, tudod kit. Őt pedig biztosan nem szeretnéd, a közeledben tudni mikor éppen nyaralsz! - kezdett el fenyegetni.
- Na jó vállalom, de csak hogy tisztázzuk, nem lesz az hogy minden nap hívsz hogy most ezzel vagy azzal csináljak meg valamit, ezt az egyet megcsinálom neked de utána békén hagysz míg vissza nem jövök. Oké? - adtam be a derekam. Inkább megcsinálom, csak ne küldje oda azt az idegesítő kis fruskát.
- Persze csak ez az egy. Köszönöm szépen. Na akkor hagylak is nehogy lekésd a végén a gépedet. Jó pihenést. Akkor majd hívlak. - köszönt el s az ajtóhoz lépett.
- Amúgy kivel kell interjút csinálnom, ugyanis azt nem mondtad még el? - kérdeztem mire ő megfordult, s csak mosolygott.
- Hát egyelőre nem árulhatom el, de ígérem, időben megtudod. - kacsintott egyet és becsukta maga mögött az ajtót.
- Rendben, szia! – válaszoltam, de már csak magamnak. Gyorsan berántottam még a hiányzó dolgokat a táskámba és elindultam.
Miközben araszolva haladtam a repülőtér felé, akadt egy jó ötletem, elővettem a telefonom és tárcsáztam.
- Szia Dor! - köszöntem bele a telefonba, a legszomorúbb hangomon.
- Szia Emma. Mi a baj? - kérdezett rögtön vissza.
- Van egy kis gond. - kezdtem bele a mondókámba.
- Micsoda? Ugye nem az, hogy mégse jössz? - kezdett el rögtön faggatni.
- Hát az a helyzet, hogy a főnököm kiosztott még egy munkát, amit muszáj megcsinálnom. - húztam az agyát.
- Ne már, hiszen megígérted, hogy jössz. Basszus már mindent elintéztem! - kezdett benne fölmenni a pumpa.
- Azt egy szóval se mondtam, hogy nem megyek, csak hogy dolgoznom kell. - vigyorogtam.
- De az azt jelenti, hogy nem jössz! - hallatszott a haragos válasz.
- Nem pont. Mert ott kell majd dolgoznom, kaptam valami titkos munkát. - mondtam, s már hallottam is a választ a fejemben.
- Te kis szemét, most jól felhúztál feleslegesen Direkt csináltad mi? Ha ide érsz, még visszakapod! – mondta, de már ő is vigyorgott.
- Gondoltam, na jó leteszem mert lassan megérkezek a reptérre akkor majd ott találkozunk. Addig is légy jó. Szia, puszi. - köszöntem el.
- Szia!- köszönt el kedves barátnőm is, s én lenyomtam a telefont.
Kerestem egy parkolóhelyet, kivettem a bőröndjeim, lezártam a kocsit és elindultam. A jegyemet lefoglaltam és mivel már ki is volt fizetve csak át kellett vennem. Ezek után leadtam a nagyobb táskákat és a kapu felé indultam. A gép fél órás késéssel indult el. Az úton sikerült elaludnom, pedig úgy terveztem, hogy olvasni fogok.
(Dora szemszöge)
Hatkor indultam a reptérre Emma elé. Múlt héten majdnem minden nap felhívott, hogy mennyire várja már az egész sítúrát, mert már túlságosan melege van Valenciába. Én csak mindig nevettem rajta, hiszen én inkább vágytam volna valami napsütéses tengerpartra, de Emma hajthatatlan volt. Végül is, a síelés mellett maradtam, jó tesz majd a friss hegyi levegő.
Negyed hét körül érkezett meg a spanyol légitársaság járata Svájc legnagyobb repterére, ami Zürichtől körülbelül nyolc kilométerre található.
Izgatottan járkáltam az ötös kapunál fel és alá. Az emberek hömpölyögtek kifele, de a drága barátnőmet sehol sem láttam. Mint mindig most is utolsóként libbent ki a váróterembe. Örömmel vettetünk magunkat egymás nyakába. Jó volt látni az én ribimet, röpke négy hónap után.
- Jaj csajos, jó téged látni! – suttogta a fülembe Em – Ezer éve nem láttuk egymást!
- Azért nem ezer éve, de tény hogy jó, hogy végre hazataláltál! – szorítottam magamhoz.
- Olyan jó itthon lenni végre! El sem tudod hinni, hogy mennyire melegem van már Valenciába! – mondta vigyorogva, amikor elengedtünk egymást és látványosan meglegyezte magát.
- Muszáj ezt? – néztem rá durcásan - Én itt „fagyoskodom” te meg jól érzed magad! – nyújtottam felé a nyelvem.
- Na de doktornő, hogy viselkedik? – vigyorgott rám és az időközben megérkezett bőröndjeiért nyúlt.
- Na, mielőtt felszállok egy Hawaii-ra tartó gépre, és emellett még elszállítják a kocsimat is, siessünk! – húztam a kijárat fele, mert a tilosban parkoltam.
- Mikor indulunk? – kérdezte izgatottan mikor kiléptünk a fotocellás ajtón négy bőrönd társaságában.
- Hazamegyünk, összeszedjük a cuccaimat, és indulunk is! – fintorogtam és kinyitottam az autót, már előre vacogtak a fogaim, ahogy a havas hegycsúcsokra gondoltam.
Késő este érkeztünk meg Gstaad-ba, a Berni-Alpok legfelkapottabb luxus sífalujába. Em már alig várta, hogy megérkezzünk a hotelhez. Elég lassan haladt a forgalom, nem értettem az egészet. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember lesz majd a nyár közepén a svájci síparadicsomban! A Hotel Palace in Gstaad előtt hatalmas tömeg várakozott. Szinte az egész úttestet elfoglalta a nagy tömeg, akik egy hatalmas fekete buszt álltak körbe, amiből folyamatosan szálltak le emberek. Idegesen tapostam a fékbe és vártam, hogy átjussak az emberfalon. Érdeklődve tekintgettünk kifele a szélvédőn.
- Dor, mi lehet ez a sok ember? – kérdezte Em és a rengeteg embert figyelte.
- Fogalmam sincs! – ráztam meg a fejem, és idegesen doboltam a kormányon.
2009. december 24., csütörtök
.....
Hola!
Ezen a blogon lesz majd elérhető a következő történetünk!
Ha minden jól megy a hétvégén fel is kerül az 1. fejezet!
.......Dora(28) és Emma(24) még a gimnáziumban ismerkedtek meg! Azóta pedig elszakíthatatlan barátnők! Az egyetem után Dora a svájci nagyvárosban Zürichben kap munkát, míg Emma a spanyol paradicsomban, Valenciában költözik újságírói kötelezettségei miatt. A két barátnő a rengeteg munka mellett csak ritkán tud találkozni. Ám 2010 nyarán két hetet töltenek el egy svájci síparadicsomban. Amit „nem élnek túl” kalandok nélkül! Elég-e számukra két hét, hogy gyökerestől felforduljon a szerelmi életük?.......
SoNi
Ezen a blogon lesz majd elérhető a következő történetünk!
Ha minden jól megy a hétvégén fel is kerül az 1. fejezet!
.......Dora(28) és Emma(24) még a gimnáziumban ismerkedtek meg! Azóta pedig elszakíthatatlan barátnők! Az egyetem után Dora a svájci nagyvárosban Zürichben kap munkát, míg Emma a spanyol paradicsomban, Valenciában költözik újságírói kötelezettségei miatt. A két barátnő a rengeteg munka mellett csak ritkán tud találkozni. Ám 2010 nyarán két hetet töltenek el egy svájci síparadicsomban. Amit „nem élnek túl” kalandok nélkül! Elég-e számukra két hét, hogy gyökerestől felforduljon a szerelmi életük?.......
SoNi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)