2. Az első és egyetlen nyugodt nap?!

(Dora szemszöge)

Cirka fél óra kellett hozná, hogy megtegyünk száz métert. Idegesen tekintgettem kifele az ablakon, és szidtam mindenkinek az összes rokonát. Rövidíteni akartam, erre tovább tartott a rövidebb úton, mintha mentem volna a rendesen. Ahogy két utcával arrébb értünk, fellélegeztem.
- Te jó ég! Azt hittem sosem keveredünk ki abból a katyvaszból! – fújtam ki a levegőt hosszan, és fél szemmel Emre sandítottam.
- Hát hallod én sem! De hogy mi volt az a nagy tömeg?! Tán a római pápa jött, vagy mi? – kezdett bele a kombinálásba.
- Hülye! – nevettem fel hangosan.
- Jól van, na csak vicc volt! – vigyorgott ő is, mire én csak ránéztem és bólogattam – Héj zöld van! – szólt Em, és előre mutatott.
- Jól van - jól van, megyünk már! – nevettem még mindig, és nagy gázzal hagytuk el a kereszteződést.

Hamarosan az út mentén sorakozó épületeket felváltotta egy kisebb fenyves erdő lámpaoszlopokkal megspékelve. Éreztem, hogy közeledünk, és nem is kellett hozzá sok idő és megpillantottuk a gyönyörűen kivilágított négyemeletnyi magas hotelt. Egyenesen a bejárathoz hajtottam. Mikor végre leállítottam a motort, szusszantam egyet. A műszerfalon lévő órára pillantottam, ami 11óra 48percet mutatott. Az inas és a londíner készséggel vette át tőlünk a kipakolás feladatát. Mikor sikeresen kikerült a csomagtartóból az összes bőrönd, megköszöntük a segítséget és az inasnak adtam a kocsi kulcsot. Kicsit fáradtan léptünk be a forgóajtón, de az előtérben máris felébredtünk. Olyan fény fogadott bent minket, hogy nappal nincs ilyen világos, mint ott volt. Pár másodperces hunyorgás után egyenesen a recepciós pulthoz indultunk. A pult mögött egy középkorú nő állt széles mosollyal száján. El is gondolkoztam, hogy-hogy tud így mosolyogni éjnek évadján, én komolyan a pokolba kívánnám az ilyenkor érkező vendégeket.

- Üdvözlöm önöket a Hotel Grand Bellevue-ben! – köszönt kedvesen angolul.
- Jó estét! Dr. Dora Röhm néven foglaltam egy két szobás lakosztályt! – mondtam németül meg a nevem, és a nő máris keresgélt a gépen.
- Igen-igen, Dr. Dora Röhm, két hétig lesznek itt, ugye? – váltott a nő is németre mire én csak bólintottam – A legfelső emeleten található két lakosztály közül a 234-es az önöké, parancsoljanak a kulcsok! – mondta és a pultra helyezte a két kártyát. – Kellemes pihenést és érezzék jól magukat, a csomagjaik már fent várják önöket! Jó éjszakát! – köszönt el.
- Köszönjük és jó éjt! – köszöntünk mi is és a lift felé vettük az irányt.

(Emma szemszöge)

Mikor végre elindulhattuk a lift felé, már alig bírtam járni. Annyira kifárasztott ez a sok utazás, s ahogy figyeltem barátnőm sem volt jobb passzban. A lifthez érve beszálltuk, az ajtók becsukódtak Dora pedig megnyomta a négyes gombot. A gépezet azonnal elindult velünk fölfelé. Azt hittem, hogy sose érünk oda, vagy fél órának éreztem a mindössze húsz másodperces utat. Mikor végre kinyíltak az ajtók, egy gyönyörű folyosó tárult elénk. A falon két szín pompázott, a plafon és kb. a fal feléig tojáshéj színű volt, míg a lenti rész mély bordó. Nagyon jól összeillett ez a két szín, és imádtam. A lámpák, amik a falon voltak nem voltak túl giccsesek pont beleilletek a képbe. Továbbá volt a folyosón még néhány cseresznye színű kis dohányzóasztal, amiket két fekete bőr fotel fogott közre. Elsőre megtaláltuk a 234-es lakosztályt. Dora sikeresen kinyitotta az ajtót, s az a látvány, ami bent fogadott minket. Egy hatalmas nappaliba csöppentünk. A fal ugyanolyan halvány tojáshéj színű volt, mint odakint, a mennyezetet fa borította. Jobbra volt egy bordó kanapé és két fotel, amik egy üveges dohányzóasztalt fogtak közre. És úgy volt elfordítva, hogy a kandalló mind a három pihenő alkalmatosságot jól megmelegítse. Másik oldalon volt egy nagyobb üvegasztal, ami körül négy fekete huzattal bevont szék állt. Az ajtóval szemben volt a hatalmas erkély. Mikor áthaladtunk a nappalin egy kis folyosó következett, innen nyílt a három ajtó. A két fehér színű egyes ajtó a két szobába vezetett. Míg az átlátszó kettes ajtó az erkélyre. Itt elváltak utjaink Dorával én mentem a bal oldali szobába ő pedig a jobb oldaliba. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és becsuktuk magunk mögött az ajtót. Nos hát a szoba semmivel sem volt különb a nappalitól. A fal itt is ugyanolyan színű, jobbra volt rögtön egy ajtó, ami az erkélyre vezetett. Ez mellett volt egy ki komód fölötte pedig egy síkképernyős TV. Ezzel szemben volt a francia ágy, amely bordó ágytakaróval volt leterítve. Az ágy maga cseresznye színű volt, mint ahogy a két kis éjjeli szekrény is. Volt még a szobában egy fekete fotel nem messze az ágytól a sarokban. Velem szemben egy másik ajtó volt, ami nagy reményeim szerint a fürdőbe vezetett. Az összes táskám letettem egy helyre, előhalásztam a fürdéshez szükséges dolgaimat és elindultam feléje. A fürdőbe lépve már nem ért meglepetés. Minden tiszta fehér volt, a kád a mosdó és a zuhanykabin. Gyorsan vettem egy jó kis zuhanyt, majd fölvettem a pizsamám Miután mindennel végeztem, visszamentem a szobába bebújtam a meleg ágyikóba és álomra hajtottam a fejem.

Reggel Rihanna Russian Roulette számára ébredtem. Álmosan ültem fel az ágyba, és az ajtó felé hunyorogtam, lemertem volna fogadni, hogy Dora hallgatja ilyen hangosan a tv-t, de a szám mellett, egyenletes rezgő hangot is hallottam. Rövid gondolkodás után, jutott el a tudatomig, hogy a telefonom csörög valahol. Rövid keresgélés utána találtam rá a fotelben.
- Hallo, tessék? – vettem fel csukott szemmel a telefont.
- Jó reggelt Emma! – köszönt a telefonba drága főnököm.
- Nem megígérted, hogy nem zaklatsz minden nap? – kérdeztem szemrehányóan és leültem az ágy szélére – Pablo, tegnap jöttem még csak el, és te máris hívsz!
- Jó-jó, tudom megígértem. Na de a füles bejött! – mondta örömmel.
- Nagyszerű! – dünnyögtem a készülékbe – Akkor máris dolgozhatok? – kérdeztem leverten.
- Nem, majd csak jövő héten! Még elintézek néhány telefont, és majd értesítelek a fix időpontról!
- Rendben! És kivel kell riportot csinálnom? – kérdeztem rá a főnököm által, annyira titkosnak titulált riportalanyra.
- Nem kivel kedves Emma, hanem kikkel! – felelte vidáman és láttam a szemeim előtt, hogy majd kiugrik a bőréből.
- Még jobb! – válaszoltam egykedvűen – De elmondanád végre, hogy kikkel is? – tértem a lényegre és már a pokolba kívántam Pablot.
- A Real Madrid Gstaad-ban tartja a szokásos nyári edzőtáborát! – mondta mire én kikerekedett szemekkel hallgattam – A riportalanyaid pedig Christiano Ronaldo, Karim Benzema, Ricardo Kaká, Sergio Ramos és Iker Casillas lesznek!
- És ez volt ennyire über titkos?? – kérdeztem szarkasztikusan.
- Igen ez, mert nagyon jót fog tenni ez az interjú a lapnak. Megnöveli majd a lapszámot. - kaptam meg a komoly választ.
- Haha, ne viccelj már! Azzal hogy csinálok, öt beképzeld majommal egy interjút, majd azzal növeljük az eladási számot. Amúgy is tudtommal így is elég magas ez a szám. Vagy talán valami gond van?- kérdeztem, elgondolkodtam tényleg nincs-e esetleg valami probléma.
- Nem nincs semmilyen probléma. És hagy világosítsalak föl, hogy ez az öt beképzelt majom a világ legsikeresebb és tehetségesebb futballistái közé tartoznak. És ha szépen megkérhetlek, tedd félre majd az ellenük érzett ellenszenvedet, nem lenne jó, ha rossz benyomást tennél rájuk. - kaptam meg Pablo drágától a kioktatásom. Néha eltudtam, volna küldeni melegebb éghajlatra, de hát csak ő a főnököm.
- Volt valaha is rám panasz? - kérdeztem vissza, de mielőtt választ kaphattam volna, folytattam - Nyugodj meg a legszebb mosolyomat és a legfinomabb modoromat fogom az urakkal szemben használni. Jó lesz? - vigyorogtam magamon.
- Hát remélem is. Na jó a részletek miatt majd még hívlak. Addig is jó pihenést. Szia! - köszönt el gyorsan kedvenc főnököm, mert ismert már annyira, hogy ha tovább folytatjuk ezt a beszélgetést nagyon föl tudnám idegesíteni.
- Alig várom, hogy újra halljam a hangod. Ahogy csak a franciák mondanák: Au Revoir! - ejtettem el egy huncut kacajt, mert tudtam, hogy most sikerült egy kicsit felmérgesítenem.

Ezek után letettem a telefont az éjjeli szekrényemre és széthúztam a függönyöket. A kilátás mesés volt. Imádtam ezt az országot, a tájat, a mindig friss levegőt egyszerűen mindent. Ha annak idején nem kapom meg azt az állásajánlatot biztos itt maradtam volna. De egyben biztos voltam, hogy hiába is szerettem meg azóta Spanyolországot, a szívem mindig is Svájcé marad. És ha már a munka nem fog oda kötni, biztos visszaköltözöm. Már vagy tíz perce csodáltam a gyönyörű hegycsúcsokat, mikor eljutott a tudatomig, hogy még nem ittam meg a reggeli szokásos kávémat. Ez az egy dolog, ami nélkül nem tudok élni. A jó meleg reggeli feketém nélkül. El is indultam a nappaliba, hogy fölhívjam a recepcióst és hozassak föl kávét. Mikor kiléptem a szobám ajtaján megpillantottam Dorát amint épp a teraszon álldogál.

(Dora szemszöge)

Jócskán tíz után keltem fel, de már jól esett egy kis pihenés. Szinte, mint aki újjászületett úgy ugrottam ki az ágyból. Kintről zaj szűrődött be, és már tudtam, hogy Emi felkelt. Kivilágosítottam a szobámba, és elém tárult a gyönyörű kilátás. Pazar volt, majd kiugrott a szemem a gyönyörű táj láttán. Sosem tudtam kiszeretni ebből az országból. A havas hegycsúcsok szinte hívogattak, annak ellenére, hogy tegnap még Hawaii-ra akartam repülni. Nagyra tártam az erkélyajtót, és kiléptem mezítláb. Megcsapott a langyos nyári szellő és mélyet szippantottam a friss hegyi levegőből. A korlátra könyökölve kémleltem a tájat s arra eszméltem fel, hogy mögöttem nyílott az ajtó.
- Hát te? – kérdezte Emi valahonnan mögülem.
- Ámulok! – válaszoltam tömören.
- Azt hittem, hogy még alszol! – lépett mellém.
- Nem rég keltem – fordultam felé – Jó volt végre tíz órát aludni! – nevettem el magam.
- Na ennek örülök, kávé? – kérdezte
- Aham! – feleltem elég értelmesen.
- Oké, akkor kettőt! – mosolyodott el, és bement.

Em perceken belül visszaért, és leült az egyik fotelbe, én még mindig a korlátnál álltam. Csak bambultan, és néztem a távolba. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük a csendet. Két kopogás hallatszódott bentről, mire megfordultam.
- Meghozták a kávét! – ugrott fel Emma és már el is tűnt.
Nagyot sóhajtottam és visszamentem a szobámba, hosszas keresgélés után, megtaláltam a táskám mélyén a doboz cigit. Kevés rossz szokásom volt, de ezt egyértelműen ide lehetett besorolni. Nem voltam láncdohányos, de néha napján igen is jól esett elszívni egy szál cigit. Mire kiértem az erkélyre Em már a csészében kevergette a fekete italt. Leültem vele szembe és a cukortartóért nyúltam. A szokásos egy szem cukrot tettem a kávémba és kavargatni kezdtem. A szabad kezemmel kivettem egy szál cigit és rágyújtottam. Szó nélkül kínáltam meg Em-et aki szívesen elfogadta, legnagyobb meglepetésemre.
- Hogy-hogy rágyújtasz? – kérdeztem barátnőmet, miközben kifújtam a füstöt.
- Egyszer-kétszer nekem is lehet, nem? – vont vállat és meggyújtotta - Képzeld, reggel hívott a kedves főnököm! – szólalt meg miután letüdőzte az első slukkot.
- Máris? – kérdeztem hitetlenkedve – Tegnap jöttél csak el! – mondtam és ittam egy korty kávét.
- Igen, és ezt a szemére is vetettem! – nézett el a távolba és ivott egy kortyot – De megtudtam a hű de nagyon titkos munkámat! – vigyorodott el.
- Tényleg? – néztem rá kíváncsian.
- Aha. – bólogatott – És, most már értem, hogy tegnap éjszaka miért volt a Palace Hotel előtt az a nagy tömeg! – mondta mindent tudóan.
- Elmondod nekem is, vagy ennyire titkos!? – néztem rá mosolyogva.
- A tegnap este folyamán érkezett meg a faluba a Real Madrid! – mondta mosolyogva – És öt játékosukkal kell interjút készítenem a jövő hét folyamán.
- Hűha, ez tényleg nagyon titkos munka! – feleltem, és próbáltam hova rakni a Real Madridot. Mármint hallottam róluk, de nem ismertem a játékosokat. Sosem volt időm focit nézni, és a családban a férfiak, mind a Bundes Liga hívei voltak, meglepő módon. De egy valaki szerette a spanyol futballt, aki fontos volt nekem, de erről nem igazán beszéltem. – Akkor most örülsz a fejednek, mi? Öt híres focista fiúval töltesz el egy fél napot! – kezdtem el bolondozni.
- Hülye! – öltötte rám a nyelvét – A hátam közepére nem kívánom az ilyen interjúkat, csupa beképzelt, arrogáns férfi! – fintorgott barátnőm, mire jót nevettem.
Hangos nevetések közepette ittuk meg a reggeli kávé adagjainkat egy szál cigi társaságában. Miután mind a ketten elvégeztük a reggeli fürdőszobai teendőinket felfedeztük a szálloda nyújtotta wellnes szolgáltatásokat. Legelső utunk a szaunába vezetett, egy órás intenzív lazítás után egy kellemes thai masszázsra mentünk mind a ketten, majd zárásképp a pezsgőfürdőben áztattuk magunkat. Délután négy lehetett, amikor visszaértünk a lakosztályba. Mindketten összeszedtük magunkat egy fél óra alatt, és lementünk a hotel éttermébe egy kései könnyű ebédre. Az isteni ebéd után a recepciós pulthoz mentem.
- Elnézést! – szólaltam meg, mire a számomra új recepciós felém nézett.
- Segíthetek? – kérdezte illedelmesen, és félrerakott egy kupac papírt.
- Azt szeretném kérdezni, hogy messze van innen a centrum? – néztem rá kedvesen.
- Egy negyed órás séta csupán! – felelte.
- Köszönöm!
- Kérem! – felelte mosolyogva és belemélyedt az előbb félretolt papírokba.

Visszamentem Emhez, majd egyenesen a negyedikre mentünk. Kicsit kényelmesebb ruhát vettünk fel mind a ketten, és nekivágtunk a falunak. A recepciós jól mondta, mert röpke negyed órán belül beértünk a faluba. Gyönyörű volt az egész hely, még így hólepel nélkül is mesébe illő volt. A rengeteg jellegzetes épület, házacska mind ez körbevéve hatalmas fenyves erdővel. Már csak kíváncsiságból is, de a Palace felé indultunk el. Amire számítottam, beigazolódott. Rengeteg ember volt még mindig a hotel előtt, de most már inkább csak a járdán várakoztak. És legtöbben fiatal lányok voltak. Csak mosolyogtam rajtuk, mire Em megszólalt mellőlem, szokatlanul csendben volt.
- Mi az? – nézett rám.
- Csak ez a rengeteg tinédzser lány! Nem hiszem el, hogy egy focicsapat miatt, ennyi lány várakozik itt, én legalább ezer meg egy kis és nagyfiúra számítottam! – nevettem el magam.
- Hát ezek a lányok biztos nem azért vannak itt, mert nagy focirajongók! – somolygott Em – Inkább csak a helyes focisták érdeklik őket! Komolyan mondom, sohasem értettem az ilyen kis csitriket! – fintorodott el, mire hatalmas sikoltozás rázta meg a környéket.
Értetlenül néztem a sok lányt, akik eszeveszettül sikítoztak a hotel bejárata előtt. Kíváncsian tekintgettem a forgóajtó felé, amin először egy ősz hajú férfi lépett ki egy fiatalabb férfi társaságában. De sajnos nem tudtam megfigyelni őket, mert Emma türelmetlenül húzott arrébb.
- Addig menjünk innen, amíg tudunk merre! – mondta és gyors tempó mellett fordultunk be a sarkon.

Órákon keresztül róttuk az utcákat! Rengeteg szép helyet fedeztünk fel. Már jócskán esteledett, amikor egy megfelelő kocsmát találtunk. Hangulatos helynek tűnt kívülről és belülről is olyan volt, amilyennek gondoltuk. A vendégek életkora meglepett, rengeteg fiatal volt bent, akik még talán a húszas éveikben jártak.
- Na jól belecsöppentünk! – vigyorodott el Em mellettem, miután a pult felé indultunk el és végignézett a vendégeken – Itt tuti nem találunk húsz évnél idősebb férfiakat. – mondta lebigyesztett szájjal és leültünk két bárszékre.
- Szép jó estét! – jött oda hozzánk egy ötven év körüli férfi – Mit adhatok a hölgyeknek?
- Jó estét! – köszöntünk egyszerre – Kérnénk két tequilát, utána pedig….. Em neked? – kérdeztem barátnőmet.
- Egy martini! – válaszolta és az ajtó felé tekintgetett, hátha betoppan rajta egy számára tökéletes pasi.
- Akkor lesz még egy martini és egy whisky! – adtam le a rendelést mire a férfi mosolyogva hagyott magunkra minket.
Reflexszerűen nyúltam a táskámba és előhalásztam a doboz cigit! Em felé nyújtottam a dobozt és ő is ki vett belőle egy szálat. Ráérősen fújtam ki az első slukk után a füstöt, mikor megérkezett a pultos az italainkkal.
- Egészségükre! – mondta mosolyogva, majd a pult másik végére ment kiszolgálni.
- Drága barátnőm! – emelte fel Em a feles poharat – Igyunk az előttünk álló két hétre! – széles mosollyal nézett rám.
- Reméljük emlékezetes lesz! – feleltem örömmel, s összekoccintottuk a két poharat vigyorogva és egy húzásra megittuk a tartalmát.
- Huh, ez már hiányzott! – vigyorodott el Em és beleszívott a cigibe, én is hasonlóan tettem majd ittam egy kortyot a kikért whiskyből.
Hamar elfogytak az italaink, és kértünk egy következő kört. Már jócskán túl voltunk négy tequilán és ugyan ennyi martinin és whiskyn, már a pultossal is jót beszélgettünk, és a hely egyre jobban kezdett megtelni.
- Bonsoir mademoiselles! – hallottunk meg magunk mögött két idegen férfihangot.