8. A pasik márcsak ilyenek

Bocsi, bocsi a sok késésért! Jó indok nincs is a rengeteg késedelemre, de mostantól megpróbálunk sűrűbben hozni frisset!

Ezt a fejezet Heninek ajánlom, aki jelenleg Valenciába tartózkodik! Én még mindig baromi irigy vagyok rád Csajszi!!:P Kitartást neked!:)

Ni


(Emma szemszög)

- Indulhatunk? - álltam barátnőm fölé, akinek fülig ért a szája, ám ekkor valaki megkopogtatta a vállamat. Megfordultam és nem akartam hinni a szememnek, ez meg mit akarhat?!
- Bocsika, hogy zavarlak, csak tudod egyikük sem hajlandó elmondani, hogy honnan ismernek téged, egy ilyen szép hölgyet. Légyszi mond el te? - kérlelt Cristiano.
- Na jól van! Ikernek a kezét a barátnőm kezelte le. Akkor ezennel hagy mutassam be neked: Ő itt Dr. Dora Röhm. - mutattam Dorára, aki még csak most állt föl.
- Szia, Dora vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtott kezet Dora a jó madárnak.
- Szia, én is örülök, hogy megismerhetlek. Iker más sokat mesélt rólad. - üdvözölte a barna szemű - Akkor ezt tisztáztuk, de Sergiot honnan ismered?
- Hát azt inkább hagyjuk, mondjuk úgy, hogy szeretném elfelejteni azt hogy egyáltalán ismerem. - mondtam és egy kicsit elhúztam a számat.
- Akkor ezek szerint nem tett rád túl jó benyomást? - kacarászott Cristiano.
- Hát nem mondhatnám. De ha nem haragszol mi most mennénk, rengeteg dolgunk van még a délután. - fordultam Dora felé, hogy végre elinduljunk.
- Rendben, köszi hogy elmondtad. Remélem még látjuk egymást. Sziasztok. - köszönt el, még mindig fülig érő szájjal és elindult a többiek felé.
- Szia! - köszöntünk Dorával egyszerre, majd én halkan hozzátettem - A soha viszont nem látásra! - erre Dora csak elvigyorodott és annyit mondott:
- Hát ez nem jött be, mert kedden máris újra találkozol velük.
- Na kíváncsi leszek én arra. - dünnyögtem az orrom alatt, míg elhagytuk a szállodát, és a kocsihoz értünk.
- És hová szeretnél menni? Mi az a fontos dolog, ami ránk vár? - vigyorgott még mindig Dora, mikor beindította a kocsit.
- Hát a vásárlás. Lehet, hogy te voltál tegnap, de én nem! Szóval ma megyünk vásárolni. - mosolyogtam már én is, erre Dodó csak megrázta a fejét és már indultunk is.
- És hová szeretnél menni vásárolni? - kérdezte Dodó, miután már elhagytuk a parkolót és kifelé tartottunk a városból.
- Mondjuk majd oda ahol tegnap te voltál, szóval először is menjünk vissza a Hotelbe, hogy áttudjak öltözni, mert így nem lenne kényelmes. - mutattam végig magamon.
- Rendben van. Na és mesélj, hogy ment az interjú? - vigyorodott el és közben berakott egy CD-t a lejátszóba.
- Semmi különös nem történt, azon kívül, hogy az egyikük egy bizonyos időre szépen eltűnt. Szóval szerintem nem nekem lenne mesélnivalóm, hanem neked. Te nem így gondolod? - fordultam felé, és egy huncut mosoly csúszott a szám szélére.
- Semmi különösről, csak beszéltünk a tegnap estéről egy kicsit, és megbeszéltük a kedd estének a részleteit, ahová ugye mind a ketten megyünk. - vigyorgott rám Dodó, mire én csak fintorogtam egyet.
- Na persze csak ennyiről, mi? - tértem vissza a témához pár perccel később.
- Mondom, hogy csak ennyiről, szeretnéd ha az egész beszélgetést, szóról szóra felidézzem neked? - vonta föl a szemöldökét kicsit mérgesen.
- Miért visszatudnád? - vigyorogtam el, mire ő csak megingatta a fejét.

Az út további részében már én meséltem el a tegnap estémet, hogy beszéltem anyummal és hogy a nyaralás után pár napra hazamegyek. Az út még rövidebbnek tűnt, mint odafelé, és mikor végre megszabadultam az elegáns ruhámtól, amiket egyébként szeretek viselni, de nem a nyaralásom közben, és egy kicsit sportosabbra váltottam, elindultunk vásárolni. Igazából nem tudtam mit szeretnék, csak azt, hogy vennem kell valamit, főleg mivel kedden buliba megyünk. Habár addig még sok minden közbe jöhet, hiszen ma még csak szombat van.
- Mehetünk már? - kiabált be Dodó az előszobából.
- Igen mehetünk. - jelentem meg az ajtómban.
- Na végre, azt hittem soha nem jössz ki onnan. - morogta az orra alatt, és már az ajtóban toporgott.
- Mi bajod van? Hová sietsz ennyire? Csak nem találkád van valakivel? - vigyorogtam rá, miközben becsukta az ajtót.
- Nem, képzeld el nincs találkám senkivel, egyszerűen csak már éhes vagyok. - mosolyodott végre el.
- Akkor azt hiszem először bemegyünk valahová kajálni, nekem van is egy ötletem hogy hol együnk. - csillant föl a szemem.
- Remek, akkor te vezetsz. - nyújtotta felém a kocsi kulcsot.
- Ez most komoly? Vezethetem a kocsidat? - néztem kikerekedett szemekkel, hiszen Dora soha senkinek nem szokta megengedni, hogy vezesse a kocsiját.
- Mondom. - nyomta a kezembe a kulcsot.
- Úgy látom csak jót tett neked Iker. - vigyorogtam el, mire csak egy nyelvöltést kaptam válasznak.

Abba az étterembe vittem el Dodót, ahol Leóval ettünk. Nagyon megtetszett ez az étterem, az ételek is kiválóak. Miután gyorsan megebédeltünk, már száguldottunk is a butikok felé. A választás viszont nehéz volt. Annyi szép ruhát találtam, hogy nehezen tudtam választani melyiket is vegyem meg. Végül egy jó pár ruhával és felsővel, valamint két új cipővel indultam vissza a kocsihoz. Dodó mivel nem rég vásárolt, ezért nála nem volt semmi, szóval tudott segíteni a cipekedésben.
- Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem akarsz jönni, elég merész darabokat is beszereztél. - kuncogott Dodó miközben bepakoltuk a táskákat a kocsi csomagtartójába.
- Honnan tudod, hogy azokat keddre vettem? – fintorogtam egyet, mire ő csak megingatta a fejét és beszállt a kocsiba.
Ahogy visszaértünk a hotelbe, ledobáltunk mindent a szobám ajtajába majd ledőltünk a nappaliban. Egy ideig csendben feküdtünk egymás mellett, míg nem meg nem kordult a gyomrom. Hangosan felkacagtunk mind a ketten és Dora felült.
- Azt hiszem rendelni kéne valamit, nem? – nézett rám vigyorogva.
- Hát nem lenne hülyeség! – bólogattam beleegyezve.
- Oké! – ugrott fel Dodó és egyenesen a telefonhoz ment és leadta a rendelést – Ma gyümölcsnapot tartunk! – vigyorogva huppant le mellém és egy nagy párnát kezdett el szorongatni.
- Na ne, ugye nem akarsz most inni? – ültem fel én is és elképedve néztem rá.
- Bolond, neked a gyümölcsről csak az alkohol jut eszedbe? – röhögött mellettem barátnőm és majdnem leesett a kanapéről.
- Nem a gyümölcsről, hanem arról hogy te mondod! – nevettem már én is, és Dora épp akkor lendítette felém a párnát, mikor kopogtak az ajtón. Így gyorsan felugrottam és az ajtóhoz szaladtam.
Dora tényleg igazat mondott, hogy gyümölcsnapot tartunk! Viszont azt már nem tette hozzá, hogy csokinapot is. A pincér letette a roskadásig megpakolt tálcát az asztalra majd el is vonult. Gyorsan nekiestünk a rengeteg finomságnak, majd miután egy szem szőlőt hagytunk csak teli hassal terültünk el a kanapén.
- Na most kell lemenni és inni! – szólalt meg egy kicsit nehezen Dodó!
- Oké! – vágtam rá azonnal és felhúztam mellőlem.
Gyorsan összeszedtük magunkat és a napot a bárba fejeztük be.

Reggel kicsit kábán keltem fel, de ahogy az előző estére gondoltam megértettem szegény fejemet, hogy miért is fáj. Sokáig nem bújkálhattam az ágyamba, mert Dora robbant be szó szerint a szobámba és széthúzta a sötétítőket.
- Szép jó reggelt! – vigyorgott az ablak előtt állva, és hunyorítanom kellett, hogy lássam őt a verőfényes napsütéstől – Szedd össze magad, és fél óra múlva találkozunk a nappaliba! – adta ki az utasítást és kirohant a szobámból.
- De miért? – kiáltottam utána.
- Vegyél fel bikinit! – kiáltott vissza és hallottam, hogy csukódik az ajtaja.
Hát más választásom nem volt, így elvonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magamat egy jó zuhanyzás után. Ahogy Dora kérte előkerestem az egyik bikinimet, majd felhúztam egy rövidnadrágot és egy atlétát is kivonultam a nappaliba. Barátnőm már teljes harci díszben várt engem a kanapén ülve.
- Na hova is megyünk? – huppantam le mellé.
- Először is reggelizni! Utána pedig a medencéhez, feltűnően jó idő van, szóval lehet napozni is. – vigyorgott teli szájjal – Ha már nem egy napsütötte tengerparton vagyunk legalább töltsünk hasznosan ezt a szép napot! – ugrott fel mellőlem és egy nagy táskát akasztott a kezére – Na gyerünk már! – tapsikolt az ajtó előtt.
- Na de nem kéne valami felsőt felvenned? – mutattam rá, mert csak egy rövidnadrágot vett fel a bikiniére.
- Minek? Csak beengednek az étterembe! – kacarászott jóízűen – Meg ha szerencsénk van akkor van szabad hely a teraszon is! És nem akarok egy percet sem elvesztegetni a napsütéses órákból! Így is hulla fehér vagyok, de azért te is nézhetnél tükörbe. Hiába élsz Valenciába nem mondhatnám, hogy néger vagy! – nevetett fel hangosan és kilépett a folyosóra.
Én csak fejcsóválva indultam utána, és zártam be az ajtót. Szépen megreggeliztünk kint a teraszon, ahogy Dodó tervezte, majd letelepedtünk a medencénél egy-egy nyugágyra. Hát barátnőmnek igaza volt, nagyon jó idő volt, kellemesen cirógatott a Nap. És abba is igaza volt, hogy rám és persze rá is fért igazán egy kis szín. Az egész napot kint töltöttük, hol a nyugágyon napozva, hogy pedig a medencébe lubickolva. A napot egy kellemes pezsgőfürdőzéssel zártuk.

Másnap óvatosan nyitottam ki a szemeimet, mert nem igazán akartam még egy olyan ébresztést mint tegnap! De hála Dodó megkegyelmezett és egy gyors ajtón keresztüli szóváltás után ő le is ment a medencéhez. Sokáig lustálkodtam, majd összeszedtem magamat és lesétáltam az étterembe. Mivel a reggeli kimaradt, így rendesen beebédeltem és kimentem a medence mellett heverésző Dorához.
- Hahó! – nyúltam el az egyik árnyékban lévő nyugágyon.
- Héj, mizu? – fordultam felém csukott szemmel.
- Most ebédeltem! Egyébként minek napozol még mindig? – kérdeztem meg.
- Hát mert elmehetnék vámpírnak, olyan fehér vagyok még mindig! – mondta és végre kinyitotta a szemeit.
- Bolond vagy te! Tök jó színed lett, na gyere inkább velem! – keltem fel és fölé álltam.
- Hova?
- Tai masszázs? – kacsintottam.
- Oké!- ült fel, és összeszedte a dolgait.
Este kimerülten, de mégis ellazulva léptem be a zuhany alá. Jól esett a meleg víz, de az sem tudtam velem elfeledtetni, hogy a következő nap mi vár rám.

Elérkezett a kedd reggel, a buli napja. Dodó egész nap tiszta lázban égett, elment kozmetikushoz, masszázsra. Ellenben én, egésznap feküdtem a nappaliban a TV előtt, mindenféle finomságot tömtem magamba, hogy hátha elrontom a gyomrom, de nem jött össze. Este nyolc körül bementem a szobámba és elkezdtem készülődni. Úgy döntöttem, hogy az egyik farmer sortomat veszem föl, az egyik újonnan vásárolt lila felsőmmel és hozzá fekete sarut. Szőke fürtjeimet szépen leengedtem és hozzá egy enyhe sminket tettem csak föl.

- Emi légyszi, siess már elfogunk késni!! - kiabált Dodó az előszobából, miután már vagy két órája elő se jöttem a szobámból.
- Még mindig nem hiszem el, hogy én belementem ebbe az egészbe. – zúgolódottam még mindig szobámban.
- Jól van már! Nem légy már ilyen negatív! – szólt hangosan vissza.
- Nem vagyok, de semmi kedvem ismét azzal a bájgúnárral találkozni! Hangsúlyozom, hogy ismét! – szóltam vissza, de már az ajtóban voltam.
- Jól nézel ki! – kacsintott rám mikor végigmért, és én is hasonlóan tettem.
- Ajjaj Dodó, te ma hódítani akarsz! – vigyorogtam, nem bízta a véletlenre, egy extramini farmert vett fel és egy kellőképpen kivágott hófehér spagettipántos felsőt és fekete magassarkú bokacsizmát – Habár, szerintem már totál felesleges, Iker talpig beléd van esve.
- Ha-ha, de vicces ma valaki. Ugyan miért lenne belém esve? – vonta fel a szemöldökét.
- Hát te tudod, akkor! – vigyorogtam még mindig és a kabátomért nyúltam. Majd a táskámban kutakodtam elég mélyen.
- Na, megyünk már? – kopogtatott az ajtófélfán.
- Egy pillanat! – pillantottam fel a táskámból – Táskád? – nézettem rá mikor karomra akasztottam a kis táskát.
- Nem, nincs kedvem cipelni! Meg különben is nálad minden van! – vigyorodott el és kinyitotta majd kilépett az ajtón.

Hamar odaértünk a buli helyszínére, Dodó kocsijával mentünk és ő úgy beszélte meg a fiúkkal, hogy majd ott találkozunk velük. Reménykedtem, hogy hátha nincs a bájgúnárnak kedve bulizni, de tudtam hogy ekkora szerencsém nem lehet.
Ahogy beléptünk a szórakozóhelyre, Dora feje rögtön körbe-körbe járt, és kereste Ikert, én csak elmosolyodtam ezen. Mikor végre megtalálta megragadta a kezem és magával húzott.
- Nekem miért kell ide jönnöm? Eljöttem oké, de ez még nem azt jelenti, hogy velük kell buliznom. - hisztiztem miközben egyre közelebb értünk a fiúkhoz.
- NE hisztizz, köszönsz aztán tőlem mehetsz! Rendben van? - nézett rám morcosan Dodó, majd ismét előre nézett és már vigyorgott is. Én csak egy nagyot sóhajtottam.
- Sziasztok. - jelent meg hirtelen Iker előttünk, észre se vettem, hogy ő elindul felénk.
- Szia. - köszönt vidáman Dodó, majd adott két puszit a csoda kapusnak.
- Szia. - köszöntem én is, vele nem volt semmi bajom, de a többiekkel.
- Örülök, hogy te is eljöttél. - mosolygott rám Iker, majd barátnőmhöz fordult.
- Na jó fiatalok, én itt hagylak titeket és megyek iszok valamit. A pultnál megtaláltok. - jelentettem ki és elindultam a pult irányába. Hálás voltam Ikernek hogy elénk jött, mert így legalább csak vele kellett találkoznom.

A pulthoz érve kerestem egy szabad helyet, ahová leülhetek majd rendeltem egy Martinit. Miután megkaptam, kicsit oldalra fordultam, hogy szétnézzek. Mivel túl meleg volt idebent úgy döntöttem kimegyek a kerti részlegbe. Azt tervezgettem magamban, hogy még vagy egy óráig itt leszek, aztán mivel Dodó úgyis el van foglalva, gyorsan lelécelek. Semmi kedvem sincs itt lenni. Ahogy kifelé igyekeztem, hiába voltam én óvatos, valaki mégis nekem jött és a Martinim kiömlött. Még szerencse hogy nem rám. Mikor felpillantottam, nem akartam hinni a szememnek, miért pont neki kellett nekem jönnie.

- Bocsika, nem láttam, hogy jössz! Örülök, hogy megint találkoztunk. - vigyorgott rám, azzal a mosolyával, amivel minden kiscsajt levesz a lábáról világszerte.
- Semmi gond. - töröltem meg az italos kezem.
- Meghívhatlak egy másikra, hiszen ez a legkevesebb, ha már miattam kiömlött. - mutatott a pult irányába.
- Nem köszike, már amúgy se sok volt benne, épp a kertbe indultam, mert nagyon meleg van idebent. - mosolyogtam.
- Légyszi, annyira sajnálom, hagy tegyen jóvá. – noszogatott - Tudod mit, menj ki a kertbe én meg majd utánad viszem a Martinid, mert ha jól látom az volt.
- Igen az volt. Jó rendben ott találkozunk. - adtam be a derekam, és így végre újra a kert felé vehettem az irányt.
Mikor kiértem végre fellélegeztem, annyira jól esett a friss levegő, hogy az elmondhatatlan. Annyira élveztem, hogy végre nem akarok megfulladni a melegtől, hogy észre se vettem, hogy nem vagyok egyedül. Ez csak akkor tudatosult bennem, amikor az illető megszólított.
- Megint szórakoztatni jöttél? Mert az öltözéked hasonló? - hallottam hangját a hátam mögül, mire megfordultam és vele találtam szembe magam.
- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem vissza, de azt se tudom miért pont ezt kérdeztem, mintha lefagytam volna egy kicsit.
- Én voltam itt előbb, szóval az a kérdés, te mit keresel itt? - vigyorodott el.
- Csak levegőzni szerettem volna! Megnyugodhatsz nem miattad jöttem ide. - kezdtem magamhoz térni.
- Pedig azt hittem megint Iker és Dora küldött, hogy szórakoztass, de mint múltkor is mondtam engem csak egyféleképpen tudnál szórakoztatni. - kezdett el felém közelíteni.
- Na, állítsd le magad, lehet, hogy te vagy a világ egyik legjobb hátvédje, de ez még nem azt jelenti, hogy mindig mindent megkaphatsz, vagyis biztos sok kis csitri lenne most a helyemben, de én már nem vagyok csitri, szóval engem nem tudsz levenni a lábamról, azzal ha elővillantod a csábítós mosolyod. - osztottam ki.
- Pedig pont olyan csajnak tűnsz, aki minden pasinak megadja magát bármikor. - vigyorgott még mindig, és egyre közelebb jött.
- Szóval szerinted én ribancnak nézek ki? - mondtam ki nyíltan, amire célozgatott.
- Hát ahogyan fölszoktál öltözni, azok alapján igen, ribancnak nézel ki. - már teljesen előttem állt.
- Meghoztam az italod. - hallottam meg Cristiano hangját épp mikor egy hatalmas pofont kevertem le a kedves barátjának, majd megfordultam és szélsebesen elindultam hazafelé.
- Mi történt? – állt elém, és nézett rám értetlenül a barna szemű.
- Kérdezd meg inkább a kedves barátod. - jelentettem ki, majd gyorsan kikerültem és célba vettem a ruhatárt.
Szinte forrtam belül a dühtől, hogy hogy lehet valaki ennyire öntelet bunkó, hogy azt hiszi magáról, azért mert ő világszerte ismert focista bárkit megkaphat. Hát engem ugyan nem. Azt lesheti. Olyan gyorsan mentem a ruhatárhoz amilyen gyorsan csak tudtam, mikor végre odaértem gyorsan kikértem a kabátom, belebújtam és már ott se voltam. Épp kiértem a kapun, amikor valaki hirtelen megragadta a karom.
- Te meg mit akarsz tőlem? - néztem kérdően Ronaldóra.
- Mi történt köztetek. Sergio nem hajlandó semmit se mondani, szóval neked kell elmondanod. - nézett rám mérgesen.
- Miért érdekel téged annyira hogy mi történt köztünk? Menj vissza, élvezd a bulit és felejtsd el ezt az egészet, engem pedig hagyj haza menni. - húztam volna ki a karom, de ő nem engedte.
- Mert az előbb fölpofoztad az egyik legjobb barátomat, és szeretném tudni mivel érdemelte ki, vagy, hogy egyáltalán kiérdemelte-e?! - engedte végre el a karomat.
- Na jó, de utána elmehetek? - kérdeztem, mire bólintott egyet - A te kedves haverod közölte velem, hogy én egy ribanc vagyok, holott nem is ismer, és mivel ezt már másodjára vetette a szememre, ezért kapta azt a pofont. - foglaltam össze tömören a történteket, és már meg is fordultam, hogy végre elinduljak innen, amikor Ronaldo újra megfogta a karom.
- Hogy mit mondott? - nézett rám kikerekedett szemekkel, és a fejét kezdte el rázni - Az nem lehet, ő nem szokott ilyeneket mondani, én előbb mondanám ki. Ez teljeséggel lehetetlen.
- Na látod, nem hiszel nekem. Nekem nyolc. De akkor most már engedj el. Megígérted hogy ha elmondom, akkor hazamehetek szóval légy szíves most már engedd el a karom. - néztem rá kérlelő szemekkel, de ő meg se mozdult, csak bámult előre.
- Tegyük föl, hogy mégis elhiszem, amit mondott, de már csak azt magyarázd meg miért mondta volna? - szólalt végre meg, kb. 2 perc hallgatás után. Hurrá gondoltam magamban, még én mondjam meg miért utál.
- Fogalmam sincs, tudod mikor először találkoztunk, tényleg elég szexisen voltam fölöltözve, de csak mert épp randira készültem, de ő félreértette. Ja és szerinte a mai öltözékem is olyan, szóval gondolom ezért. De nem mehetnék már? - néztem le a karomra, amit még mindig nem engedett el.
- Hát nem, meggondoltam magam. Gyere inkább vissza bulizni. - vigyorodott el és elkezdett befelé húzni.
- Na az kizárt, én oda be nem teszem a lábam. - dobbantottam egy hatalmasat a lábammal, mire végre megállt és felém fordult.
- Figyu attól hogy Sergi ezt mondta, neked még nem kéne rögtön elmenned innen, inkább meg kéne mutatnod neki, hogy igenis jól érzed magad és hogy nem érdekel a véleménye! - mondta úgy mintha ezer éve barátok lennénk.
- Mi az már hiszel nekem? - kérdeztem kicsit durcásan.
- Mondjuk úgy megpróbálok, mert tök jó fej csajszi vagy, mégha nem is ismerlek annyira, és az is tetszik benned hogy újságíró létedre van humorod. - kacsintott egyet.
- Ezt most bóknak szántad? - kérdeztem vissza, de végre már mosolyogtam.
- Szerinted? Na gyere menjünk vissza. - ölelte át a vállamat.
- Na jó de nem maradok sokáig, tényleg fáradt vagyok! - adtam be végül a derekam.
Az est további része tényleg jól sikerült, Cris nagyon jó fej volt, sikerült benne pozitívan csalódnom. És persze ott volt még Ric is, aki állandóan csak vigyorgott. Nem értem miért nem kapta meg még a Smile becenevet, de most tőlem megkapta. A jó társaságban észre se vettem, hogy repült az idő, csak azt tűnt föl, hogy Dodó már régen eltűnt Ikerrel együtt, viszont a kabátja ott volt a kanapén. Olyan fél hat tájékában szépen elköszöntem azoktól a fiúktól, akik még ott maradtak és elindultam vissza a Hotelbe. Persze Cris nem engedte, hogy egyedül menjek vissza nehogy valami bajom essen, ezért ő és Ric kísértek vissza. Mikor hazaértem végre, megköszöntem, hogy a testőreim voltak, majd elköszöntünk de megbeszéltük hogy találkozunk még. Szép halkan mentem befelé, a recepción elkértem a kulcsomat, és szó szerint a lifthez vonszoltam magam. Alig vártam, hogy végre ágyba kerüljek, ez a fél órás út hazafelé jobban kifárasztott, mint az egész este. Az ajtóhoz érve, kicsit nehezen tudtam kinyitni azt de végre sikerült és mikor kinyílt, drága barátnőm képét pillantottam meg.


(Dora szemszöge)

Emi már sokadjára fejtette ki, hogy a háta közepére nem kívánta ezt az egész bulit, de megmondtam neki, hogy köszön utána meg azt csinál amit akar. Én nem kényszerítek rá semmit sem.
Ő elment a pulthoz én pedig Ikerrel az oldalamon egyenesen egy népes asztalhoz tartottam. A gyors bemutatkozás után még leülni sem volt időm máris azt kérdezték, hogy mit iszok.
- Hát…nem is tudom! – feleltem elgondolkozva és közben Iker lesegítette rólam a bőrdzsekimet. – Köszi! – mosolyogtam rá, majd leültem Kaká és Marcelo közé.
- Na akkor mit iszunk? – dörzsölte a kezét Pepe az asztal mellett állva ás várakozva figyelt rám.
- Tequila? – kérdeztem mosolyogva, mire felcsillant a szeme és már el is tűnt.
Amíg az italokra vártunk hangos beszélgetés vette kezdetét, a fiúk egymás szavába vágva kezdtek el mesélni elég vicces dolgokat, és a végére én is teljesen belejöttem a storyzgatásba. Hangosan röhögtünk épp egy cikis storyn, amikor Pepe jelent meg az asztalnál és letette a feles poharakkal teli tálcát középre.
- Na akkor fiatalok! – huppant le az egyik fotelbe és szétosztotta a piákat. Mindenki készségesen citromozta be a kezét majd csipetnyi sót szórt rá. – Koccintsunk…. mire is? – emelte fel mindenki a poharát.
- Koccintsunk arra, hogy gólokban, győzelmekben és kupákban gazdag idényetek legyen! – nyújtottam a poharamat középre és egyszerre koccintottunk. Fiúk vigyorogva húzták le a felest, majd egy hangos koppanással helyeztük vissza a poharakat a tálcára.
Hangzavar keletkezett, mert nem tudták eldönteni, hogy ki hozza a következő kört. Kacagtam egy jóízűt, majd egy szó nélkül álltam fel a helyemről és tálcáért nyúltam. Célírányosan a pult felé tartottam. Amíg kikértem a következő kört, végre a Dj is úgy gondolta, hogy elkezdődött a buli, majd elkezdte keverni a számokat. Teli tálcával indultam vissza az asztalhoz és mosolyogva tettem az asztal közepére. Épp vissza akartam ülni a helyemre, mikor hirtelen valaki megfogta az egyik karomat és egyenesen lehúzott a fotel karfájára. Azt se tudtam, hogy mi van, amíg Pepe vigyorogva át nem ölelt.
- Iker, ha te nem lépsz, majd én felcsípem ezt a gyönyörű nőt! – vigyorgott teli szájjal, mire végigsimítottam haján nevetve.
- Ez nagyon hízelgő, de…. – nevettem.
- De neked feleséged van! – tromfolta le Iker, majd balját felém nyújtotta, míg jobbjával megpaskolta a mellette lévő helyet.

Mosolyogva kaptam keze után és egy gyors mozdulattal már szorosan mellette ültem egy kettes kanapán. Homlokráncolva gondolkoztam, az előbb még Iker egy fotelben ült magába, míg itt Albiol és Granero foglalt helyet. Sok időm nem volt gondolkozni, mert Iker kezembe adta a poharat és várakozva nézett rám egy kis mosollyal a szája szélén. Közelebb csusszantam az asztalhoz, majd a szokásos rituálé után egyszerre landoltak a poharak a tálcán, de az egyik fiú már szaladt is a pulthoz.
Kezdtem egyre jobban érezni magamat és a hatodik kör után már nem is számoltam az elfogyasztott piák számát. Ahogy fogyott az alkohol úgy lett egyre jobb a hangulat. Habár eddig sem volt unalmas az este. Talán a tizedik körnél járhattunk, amikor már zsongani kezdett a fejem és muszáj volt felállnom. Kicsit érdekesen, de megálltam a tíz centis sarkakon, majd behunyva a szemeimet mosolyogva hallgattam az épp felcsendülő latin számot. Nem sokáig álltam ott tétlenül, amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam és várakozva néztem Ikerre és felé nyújtottam a kezemet.
- Á-á…. én aztán soha… ! – rázta a fejét nevetve, mire lebiggyesztettem a számat, de megszólalni már nem volt időm, mert két kar zárta közre a derekamat és elkezdett a táncparkett felé húzni.
Időm sem volt hátranézni, mikor a titkos táncpartnerem szembefordított, majd szorosan magához vonva simított végig a csípőmön. Hatalmas szemekkel néztem a mosolygó Estebanra és egymásra hangolódva kezdtük rázni a csípőinket. Már nem igazán voltam magamnál, de a határaimat tudtam. Szorosan hozzásimulva táncoltunk a pörgős zenére. Esteban egyre többször kalandozott el kezeivel tiltott helyeken, de nem igazán foglalkoztam vele. Ha már Iker ennyire hideg velem, én érezhetem jól magamat, meg különben is megfogadtam, hogy kihasználok minden lehetőséget. Ikerrel meg nincs semmi köztünk. Legnagyobb bánatomra. A pörgős latin szám fokozatosan váltott át lassúba. Granero még szorosabban magához vont már éreztem a leheletét a nyakamon, és bár nem Iker karjaiban voltam, de mégis kirázott a hideg. Óvatosan húzta végig orrát a nyakamon majd csillogó szemeivel nézett rám.
- Neked nincs barátnőd? – hajoltam a füléhez.
- Nincs, remélem nem baj! – suttogta somolyogva a fülembe, mire csak mosolyogtam egy jót.
- Bocs, elkérhetnél a hölgyet? – simult egy másik kéz a derekamra és rögtön a hang irányába kaptam a fejemet.
- Persze! – eresztett el Esteban és Ikerrel kettesbe hagyott. A Dj hirtelen váltott át ritmusos dalba, majd ösztönösen kezdtem el ringatni a csípőmet szorosan Ikerhez simulva. Karjai gyengéden simultak a hasamra és a csípőmre. Ahogy gyorsult a zene a ritmust követve ráztam a csípőmet egyre jobban. Iker fülemhez hajolva kezdte egyre gyorsabban venni a levegőt, majd egy gyors mozdulattal maga felé fordított és szorosan húzott magához. Lemertem volna fogadni, hogy letámad a táncparkett közepén, de nem. Ehelyett egyik kezével hajamba túrva hátradobta zavaró fürtyeimet és lassan, rettentő lassan hajolt a fülemhez és vártam, hogy mit fog mondani, de helyette a fülem mögé adott egy apró puszit, majd pedig a nyakamat csókolta meg…. és én kezdtem elveszteni a fejemet, de apró mosollyal távolabb toltam magamtól, mire furcsán mért végig.
- Bocsi, ki kell mennem! – néztem rá bocsánatkérően, nem állt szándékomban elrontani ezt a csodás pillanatot, de hát ha sokat iszok muszáj párszor meglátogatnom a mosdót.
Huncut mosollyal a szám szélén adtam egy gyors puszit az arcára és otthagytam.
Gyorsan akartam végezni, ezért megpróbáltam kicsit sietősebbre venni a lépéseimet, már amennyire tudtam a hatalmas tűsarkakon. Miután végeztem a tükörbe tartottam egy gyors mustrát és egyenesen a pulthoz mentem.
- Kérnék egy kört abból, amit a fiúk most isznak! – mondtam a pultossrácnak és elkezdte pakolni a tálcára a különféle söröket, borokat, és a pohár whiskyket majd kirakta elém.
- Kérsz még mást?
- Igen lesz még egy kör tequila és egy pohár Jack Daniel’s jéggel. És ennyi. – mosolyogtam rá kedvesen ő pedig készségesen pakolta még jobban teli a tálcát. Nem is értettem igazán, hogy hogy férhetett el ennyi minden azon a tálcán, na de neki sikerült mindent szépen rápakolnia.
- Kiviszem, te csak ülj le! – ajánlotta fel a segítségét.
- Köszi, megbirkózom vele, úgy érzem! – mosolyogtam rá, és vettem egy mély levegőt majd felemeltem a súlyos tálcát. Kicsit félve, de sikeresen megérkeztem az asztalhoz és zökkenőmentesen letettem az asztal közepére az utánpótlást.
Már a sokadik tequila előtt sem voltam teljesen józan, de még ahogy ráittam a whiskyt totál homály lettem. A kép kezdett összefolyni, és egyre gyakrabban és egyre többet kezdtem el inni. De az asztalnál már csak egy kisebb társaság fogyasztotta örömmel az alkoholt és én is ennek a társaságnak a lelkes tagja voltam……


- I-Iker, hova viszel? – döntöttem jelen pillanatban az ólomnehéz fejemet a vállának és kislányos szemekkel néztem rá.
- Haza! – mosolyodott el, és egy puszit nyomott a homlokomra, s kuncogva hajtottam le a fejemet.
- De miért, én jól érzem magam?! – bújtam ki öleléséből és próbáltam egy helyben maradni, ami meglepő módon sikerült is.
- Azt látom, de hidd el, jobb lesz ha lepihensz! – mondta kedvesen, és besegített a kocsiba.
Elkezdtem izegni-mozogni majd amikor áthajolt felettem és megpróbálta becsatolta az övemet, lenyugodtam. Éreztem testének melegét, én pedig szabálytalanul kezdtem el venni a levegőt. Teljesen kikészített, hogy ennyire közel volt hozzám. Nagy nehezen becsatolta az övet és lassan emelte fel a fejét. Egy ideig elidőzött a nyakamnál, éreztem a meleg leheletét és libabőrös lett minden porcikám. Orrát végighúzta állam vonalán, s egy apró puszit adott közvetlenül a szám mellé és hangosan felsóhajtott.
Miután sikeresen az „üléshez kötözött” és kibújt a kocsiból becsukta az ajtót. Lebiggyesztett szájjal ültem az anyósülésen és néztem ki a fejemből. Pár másodperc múlva elfoglalta a vezető oldali ülést, és homlokráncolva tettem balomat a vállára.
- Figyelj! – fordultam felé, mire ő is rám nézett – Tudsz te vezetni? – hadonásztam azzal a kezemmel, ami előbb még a vállán pihent.
- Dora, Dora! – rázta meg a fejét nevetve és elkapta a mozgó kezemet és egy apró csókot nyomott rá, s végül lerakta az ölembe.
- Egyébként még korán van! – néztem a műszerfalra, ami a gyújtás hatására fényárban úszott, és hunyorogva kerestem meg az órát, ami fél hármat mutatott.
- Inkább úgy mondanám, hogy …. áh hagyjuk. – tette sebességbe az autót majd elindultunk.
Egész úton csak üres fejjel bámultam ki hol a szélvédőn hol az ablakon. Ahogy távolodtunk a bulitól, úgy tisztult ki a fejem. Már néha-néha nem is szédültem. Viszonylag hamar a hotelhez értünk, és én összeszedtem minden erőmet és értelmes fejjel odaállítottam a recepciós pulthoz, hátam mögött Ikerrel és elkértem a kártyát. Rögtön meg is kaptam, és segítő kezek között közelítettem meg a liftet. Ahogy becsukódott a lift ajtaja végigmértem Ikert, iszonyat jól nézett ki. Az este folyamán nem egyszer legeltettem rajta a szemem, most is épp azt csináltam, amikor kirázott a hideg. Fázósan megdörzsöltem a karjaimat és észrevettem, hogy a kabátom nélkül jöttem el. Őszintén bíztam benne, hogy Emi majd magával hozza.
- Gyere ide! – tárta szét karjait Iker, a lift falának támaszkodott én meg tőle tisztes távolságra álltam. És meg kell, hogy mondjam nem kellett kétszer mondani, máris ingébe fúrtam az arcom, és mélyet szippantottam édes illatából. A lift, mintha lajhár lenne úgy mozgott. Vagy csak nekünk lassult le az idő. Iker óvatosan végigsimított az arcomon, és fülem mögé tűrte egy hullámos tincsemet. Automatikusan a keze után fordultam és belecsókoltam a tenyerébe, s végül felnéztem rá. A fejem kitisztult a szívem zakatolni kezdett és karjaimmal nagyon gyorsan kulcsoltam át a nyakát majd húztam az arcát közelebb arcomhoz, és lecsaptam édes ajkaira. Úgy faltuk egymást, mintha ezen múlna az életünk. A lift ajtó egy csöngetéssel egybekötve tárult ki.
- Dor…. – próbált megszólalni, de nem hagytam neki időt, magabiztosan húztam ki a liftből és egy percre sem elszakadva az ajkaitól közelítettünk az ajtóhoz.
Háttal húztam végig a zárban a kártyát, ami egy kattanással belépést engedett. Iker előbbi bizonytalanság egy szemvillanás alatt vált köddé és erősen csapta be az ajtót, majd végül egyenesen az ajtónak nyomott. Hangos sóhajok közepette vettem le róla kabátját, majd ingjét kihúztam nadrágjából és a gombokért nyúltam. Óvatos mozdulatokkal gomboltam végig az inget és lecsúsztattam izmos karjain, ami végül a földön landolt. Septiben rúgtam le a lábamról a csizmát, ami meglepő módon elég könnyen sikerült is. Iker kezei már a fenekem környékén köröztek és egy gyors mozdulattal emelt fel és lábaim bilincsként kulcsolódtak csípőjére. Az ajtónál való vadcsókolózás egy idő után már unalmasnak tűnhetett, mert Iker lassú léptekkel indult meg befele. A sötétben való tájékozódás nem ment egyszerűen főleg, hogy el voltunk foglalva egymással így sikeresen lelöktünk pár dolgot, egy néhány még hangos csörömpölések közepette adta meg magát. A hangzavarra mosolyogva váltunk szét és rögtön megtaláltunk az asztalt. Iker idegesen rugdosta arrébb a székeket és leültetett a fafelületre, majd kezdődött elölről minden. Percekkel később már a felsőm nélkül a szobám felé közelítettünk és hangos csapódással zártuk ki a külvilágot.

Halk szuszogást hallottam közvetlenül a fülemnél. Óvatosan nyitottam ki a szemem és a fényáradat fogadott. Hunyorogva néztem végig magamon, majd egy bekötött kéz köszönt vissza a hasamról. Óvatosan fordultam a hátamra, és ezzel távolabb „gurult” kedves vendégem is. Átfordultam a másik oldalamra és megtámaszkodtam egyik kezemen és mosolyogva néztem az alvó arcot. Olyan békés, és gyermeteg volt. És néha még el is mosolyodott, nagyon reméltem, hogy valami szépet álmodott. Apró puszit nyomtam a mellkasára majd felkeltem. A fotelban heverő köntösömért nyúltam magamra vettem az ablakhoz mentem és behúztam a sötétítőket, majd halkan kiosontam a szobából. Ahogy kiléptem a szobaajtón kotozást hallottam a folyosóról és hamarosan nyílt is az ajtó. Emivel találtam szemben magamat, aki kikerekedett szemekkel nézett végig a törött tárgyakon, majd a fellökött székekre és a szétgurult gyümölcsökre nézett. Szemlesütve vártam a reakcióját, ami csak egy széles vigyor volt, majd közelebb jött.
- Látom valakinek itt jó estéje volt! – vigyorgott még mindig, majd a kezembe nyomta az elveszett kabátomat.
- Köszi! – suttogtam.
- Miért suttogsz? – kérdezett vissza suttogva.
- Hát… - vakartam meg a fejem és halkan kinyitottam az ajtómat.
- Ohh… - esett le Emi álla, és kicsit közelebb jött az ajtóhoz és hosszasan nézelődött.
- Nah elég lesz már! – zártam be az ajtót halkan.
- Jól van na, de irigy vagy már! – kacsintott, és levetette magát a kanapéra.
- Ám hol is voltál eddig? – kacagtam halkan.
- Hát tudod jó volt a társaság! – mosolyodott el.
- Valóban?
- Aha, Cristiano nagyon jófej, szerintem jóba leszünk! Na de mesélj! – ült közelebb és kiskutyaszemekkel nézett rám.
- Miről? – hökkentem meg.
- Szerinted? – bökött a fejével a szobám fele.
- Jah…. és mit szeretnél tudni? – mosolyodtam el, ahogy a hajnalra gondoltam, de egyben egy rossz érzés kerített hatalmába, és a mosoly pillanatokon belül lefagyott az arcomról.
- Na mi a baj? – kérdezett rá hirtelen történő hangulatváltozásomra Emi.
- Nem tudom, olyan rossz érzés lett úrrá rajtam. – húztam fel a lábaimat magam alá és lehajtottam a fejem.
- Dora, mi a baj?
- Olyan érzésem van, mintha megcsaltam volna Martint! – túrtam a hajamba.
- Mi? – szólalt fel egy kicsit hangosabban Emi – Ezt nem teljesen értem! Hiszen már lassan öt éve, és azóta volt pár kapcsolatod is! – rázta a fejét értetlenül.
- Tudom, de ez most más! Mármint másféle érzés! Hasonló, mint anno! De nem akarom még egyszer átélni! – idegesen birizgáltam a karfát és már majdnem hogy kapartam.
- Ugyan már ne beszélj butaságokat! – dörzsölte meg a hátam Emi.
- De akkor is úgy érzem, hogy ezzel megcsalom! – túrtam ismét a hajamba.
- Mégis mivel? Azzal, hogy hasonló érzések kavarognak benned? Ez természetes.
- Igen, de én nem akarom megcsalni Martint! – buktam ki teljesen és már a könnyeim is hulltak.
- Dora! Fejezd be! Egy halottat nem tudsz megcsalni!
- De..
- Martin halott, hogy csalnád meg? Fejezd be légyszíves.
- De…
- Halott érted? Halott! – rázta meg a vállam – És kérlek, lépj tovább, vagyis inkább ne lépj vissza a múltba! Túlélted, itt voltunk neked, segítettünk! Kérlek ne ess vissza! Ott fekszik egy édes pasi az ágyadban, erre te a múlton rágódsz! Én most megyek fürdeni, aztán lefekszek, te pedig gyorsan feküdj vissza Iker mellé, és nekem nehogy elszúrd! Világos?? - néztem rá kicsit szúrós szemekkel.
- Azt hiszem, igazad van, megyek is vissza neked pedig jó éjt. - mondta valamivel vidámabb hangom.
- Köszi, azt hiszem meglesz. - kacsintott egyet majd fölálltunk a kanapéról és mindketten bementünk a szobáinkba.

Mérlegeltem Emi szavait és teljes mértékben igaza volt, csak sajnos én ezt nem tudom elfogadni még! Hiába a seb már nem olyan friss, de még a mai napig előjönnek azok a szörnyű képek. Kibújtam a köntösömből és ahogy az ágyon elterülő Ikeren végignéztem egy másodperc alatt szertefoszlott minden az agyamba. Csak ő létezett abban a pillanatban és az ő gyönyörű arca, ahogy alszik. Visszabújtam mellé, és egy percen belül én is elaludtam. Viszonylag nyugodt álmom volt egy ideig. Egy hatalmas sziklán álltam valahol a hegyekben és épp a tájat fotóztam, amikor messziről hallottam egy ismerős hangot, ahogy a nevemet kiáltja. Automatikusan mosolyra húzódott a szám, de továbbra is fotóztam. De ismét egy hang kiáltotta a nevemet, ami ismerős volt, de nem az előbb kiáltóé. De a mosoly még szélesebb lett a számon. Arra fordítottam a fejemet ahonnan utoljára hallottam a kiáltást! És abban a pillanatban kilépett a fák árnyéka közül Iker és sebesen indult meg felém azzal a hipersexi mosolyával a szája szélén! Óvatosan leléptem a szikláról majd egyenesen a karjaiba rohantam, szorosan fonta körém a karjait és mélyet szippantott a hajamból. Én csak a szemeibe néztem majd ajkaira nyomtam számat.
- Dora! – szólalt meg valaki fájdalmas hangon a hátunk mögül, de nem kellett megfordulnom, hogy tudjam, hogy ki a hang tulajdonosan.
De annyira nem hittem benne, hogy ott van, hogy muszáj volt megfordulnom. Viszont mielőtt megpillantottam volna zihálva nyitottam ki a szemeimet. Nagyon melegem volt, a nyakamig be voltam takarva, hirtelenjében lerugdostam magamról a takarót és felhúztam mind két lábamat és átkaroltam kezeimmel.

Épp a térdeimre akartam hajtani a fejemet, amikor észrevettem, hogy üres mellettem az ágy. Gyorsan körbenéztem a szobába, de egy jel sem mutatott arra, hogy Iker még itt lenne! Erre még jobban elszomorodtam, majd az éjjeliszekrényre nyúltam a telefonomért, de egy cetli volt rajta.
„Bocsánat, hogy csak így leléptem, de nem akartalak felébreszteni! Majd hívlak!”
Ennyi, ennyi állt azon a kis papírdarabkán! „Majd hívlak!” cöhh….tipikus pasi, mindegyik csak hív! se pá se puszi, esetleg jó volt az éjszaka vagyis a hajnal! Na gratulálok Dora! Szépen csináltad a tegnap estét! Sikerült igazán berúgnod, most meg viseled a következményét!
Visszadobtam a papírocskát az éjjeliszekrényre, majd bementem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és egy órán keresztül csak engedtem magamra a langyos vizet. Jólesett minden egyes vízcsepp! Mikor már úgy éreztem, hogy kellően eláztattam magamat törölközőbe bugyolálva csurom vizes hajjal mentem ki a nappaliba! Hunyorogva néztem a falon lévő órára, ami tizenegy órát mutatott. Hirtelen szellő kapott a vizes tincseimbe és rögtön tudtam, hogy hol keressem Emit! Kint csücsült az egyik fotelbe és itta a szokásos feketéjét! De várhatott engem, mert egy másik bögre fekete gőzölgött az üvegasztalon!

- Jó reggelt! – köszönt és kortyolt egyet a bögréjéből.
- Viszont! – huppantam le a mellette lévő fotelbe és magam alá húztam a lábaimat! – Kösz! – emeltem fel a bögrét, mire csak bólintott. – Helyzet? – kérdeztem meg két korty között.
- Kicsit hasogat a fejem! – nyomogatta meg halántékát.
- Nem vagy egyedül! – vigyorogtam sunyin.
- Iker? – nézett rám fél szemmel.
- Elment!
- Mikor? – fordult már felém.
- Fogalmam sincs! Hagyott egy cetlit és kész! – vontam vállat majd kortyoltam egyet és a tájat kezdtem el figyelni.
- És kész? – fordult teljes testével felém és hallottam, ahogy letette a kerámia bögrét.
- Jah! Nem volt valami tartalmas levél! – prüszköltem egyet a poharamba.
- Ajjaj!
- A lényeg annyi volt, hogy „Majd hívlak”! – mutattam egy kézzel macskakörmöt és az asztalra nyúltam a cigisdobozért.
- Ha azt írta, hogy hív, akkor biztos hívni fog! – biztatott Emma és kivett egy szál cigit és ő is rágyújtott.
- Emi, te most egy focistáról beszélsz, úgy ahogy sosem! – világosítottam fel barátnőmet, hogy kiről is beszélünk.
- Tudom! – bólintott komolyan.
- Na és neked mi a véleményed a focistákról!? – vontam fel a szemöldököm.
- Kivételek mindig vannak, nemde? – mosolyodott el.
- Haha….. a kivételek nem írják azt, hogy majd hív! Az túl sablonos! Na de nem is érdekel, van még elég pasi itt Gstaadba… ! – vigyorogtam el magamat és ittam egy nagy korty kávét és csendben szívtam el a meggyújtott cigit.
- Dora! – szólalt meg Emi egy kis idő múlva.
- Hm? – fordultam felé.
- Csörög a telefonod! – mutatott a szobám fel és nagyban vigyorgott.
- Tényleg? – füleltem, de én nem hallottam semmit.
- Mondom! – nézett rám sürgetően. – Na, haladj már! – szólt rám hangosan.
- Jól van jól van, megyek már! – nevettem és letettem a poharamat és bementem a nappaliba, és valóban csörgött a telefonom.

7. Kellemes csalódások

(Dora szemszöge)

Ahogy közeledni kezdett a hotel, egyfajta izgalom lett úrrá rajtam. Nem értettem saját magamat, hiszen 28éves létemre úgy viselkedtem, mint egy tini, aki az első randijára igyekszik. Iker nem sokkal nyolc előtt hívott, hogy a hoteltől két saroknyira fog várni, hogy a lesifotósok ne nagyon vegyenek észre minket. Pontban nyolc óra volt, mikor elhajtottam a Palace előtt, a kijáratnál majd egy tucat fotós állt már és persze az elmaradhatatlan sikítozó kislányok. Egy apró fejcsóválás után egy kis gázt adtam és az első sarkon bekanyarodtam jobbra. Ahogy közeledett a megbeszélt hely, egyre jobban kezdtem idegesebb lenni. Izgatottan doboltam a kormánykerék felső ívén és idegesen harapdáltam az alsó ajkamat. Épp, hogy belenéztem a belső visszapillantóba, amikor vagy ötven méterre megláttam Ikert magam előtt. Mosoly kúszott a számra és megálltam mellette. Még szólni sem kellett neki és máris szállt is be.
- Szia! – köszönt édesen, és már hajolt is, hogy megpusziljon.
- Szia! – köszöntem egy kicsit rekedtes hangon – Hova szeretnél menni? – kérdeztem egy kis idő múlva.
- Gstaadból el, annyi biztos! De vezetek, ha akarod! – nézett rám kedvesen és már nyitotta volna az ajtót.
- Nem-nem, nem kell! Egyébként is én vagyok itthon, szóval majd én vezetek! Tudod nem szeretek navigálni! – nevettem el magam.
- Hát jó, de viszont akkor rád bízom a választást! Ha már te vagy itthon! – mosolyodott el és bekapcsolta a biztonsági övét.
Ahogy kifelé hajtottunk a kisvárosból, kínos csend lett úrrá az autóban. Ezerféle kérdés kavargott a fejemben, amivel meg tudtam volna törni a nagy hallgatagságot!
- Megvan már, hogy hova megyünk? – szólalt meg Iker egy másodperccel hamarabb, mint én akartam.
- Öhh…persze! Remélem nem baj ha a szülővárosomba viszlek el! – mosolyodtam el és oldalra pillantottam.
- Dehogy baj! És pontosan hol van a szülővárosod? – nevette el magát, szegény totál „vak” volt Svájcban.
- Körülbelül egy óra innen! A Genfi-tó partján található, a neve Montreux.
- Ez nem igazán svájci név! – gondolkozott el, a név hallatán.
- Hát nem, a lakosság döntő többsége francia anyanyelvű!
- És te? – fordult felém.
- Kivételek mindig van, nemde? – mosolyogtam rá.
- Érdekes nő vagy! Eléggé sokoldalú…!
- Valóban? – vontam fel a szemöldököm, de a szemeim mosolyogtak.
- Hát ha már abból indulunk ki, hogy három nyelven beszélsz!
- Ne légy ebben olyan biztos! – válaszoltam neki spanyolul, mire a szemem sarkában láttam, hogy felém kapja a fejét.
- Tessék? – néztem felé fél szemmel, Iker álla majd leesett – Azt ne mondd, hogy spanyolul is tudsz!? – csóválta a fejét és már nevetett.
- Hát próbálkozok! – szóltam még hozzá, mindig az anyanyelvén!
- Még mielőtt megszólalsz egy számomra már ismeretlen nyelven, szólj előtte, rendben? – mondta és előre fordult.
- Értettem! – váltottam vissza angolra és elnevettem magam.
- Ez tiszta vicc, én itt szenvedek az angollal….
- Ez nem is igaz! – vágtam közbe.
- De-de, szenvedek itt az angollal, te meg perfektül beszélsz minimum négy nyelven!
- Férfiak, férfiak! – ráztam meg a fejem nevetve és az útra függesztettem a tekintetem.

Az út hátralevő részében Iker mesélt aranyosan a csapatról és a foci világáról. Így totál sötét képpel a fociról érdekes volt minden, amit Iker mondott, néha azért rá-rá kérdeztem egy-két dologra, mert párszor elvesztettem a fonalat, de Ő készségesen segített mindennek a megértésében.

A röpke egy órás út, úgy elszállt, mintha csak pár perc lett volna. Épp nagy nevetés közepette parkoltam le a Genfi-tó partján a Restaurant La Croisette előtt.
- Hűha… - szállt ki Iker és gyorsan szemügyre vette a környéket – Te ilyen helyen nőttél fel?
- Hát… igen! – szóltam ki az autóból.
- Ez pazar! – jött át az én oldalamra és mielőtt kinyitottam volna az ajtót, Ő megelőzött.
- Látnád nappal! – szálltam ki – Köszönöm!
- Azért éjszaka sem semmi a látvány… gyönyörű, ahogy te is! – állt meg mellettem végignézet rajtam és a távolba tekintett.

Végigpásztáztam a sík vizet, amin a Hold fénye ezerféleképpen szóródott szét és keveredett össze a város fényével. Az Alpok havas csúcsai sejlettek fel a túloldalon és megcsapott minket egy kellemes szellő. Ösztönösen megborzongtam és összehúztam magamon a kabátot, Iker talán még ösztönösebben karolta az a vállamat és magához húzott. Habár nem volt hideg, és nem is fáztam, de most kellemes volt így a ’karjai’ közt lenni.
- Nincs kedved egy kis sétához? – fordult felém, én pedig feltekintettem rá.
- De, de előtte légy szíves együnk, mert én farkaséhes vagyok már! Utána mehetünk egy kis felfedező útra. – néztem rá könyörgően.
- Rendben, akkor először vacsi! – tette zsebre szabad kezét, s várakozóan nézett rám.
- Ja, hogy hova is megyünk? – mosolyodtam el – Oda! – bújtam ki a karja alól és hátrafordultam.

Az út másik oldalán egy több emelet magas szálloda tornyosult. Szinte világított az egész épület. Mosoly kúszott a számra, mert eszembe jutottak a régi szép emlékek. Amikor kicsik voltunk rengetegszer megfordultak a Royal Plaza Hotel éttermében. Számtalanszor voltunk hivatalosak vacsorákra, és mi Félixel boldogan építettük le az egész helyiséget, de szigorúan kulturált körülmények között. Forgalom egyáltalán nem volt a környéken, ezért viszonylag hamar átértünk az út túloldalára. Felsétáltunk a hosszú lépcsősoron, s végül kinyílt előttünk az ajtó.
- Jó estét kívánok! – köszönt a pincér és végignézett rajtunk.
- Jó estét! Két személyre szeretnénk egy asztalt! – köszönt én is.
- Máris, kérem kövessenek! – szólt a férfi, és rögtön sarkon fordult. Szó nélkül követtük addig, amíg egy ismerős hang fel nem csendült mögöttem.
- Dr. Dora Röhm! – hallottam a nevemet a hátunk mögül, és rögtön megálltam.
- Jean! – fordultam meg és az érkező idősödő férfira mosolyogtam.
- Dora! – tárta szét a karjait és szorosan megölelt – Nagyon régen láttalak!
- Hát szó mi szó, régen voltam már itthon! – szakadtunk el egymástól és jó alaposan végigmért.
- Egyre szebb vagy! – mondta elismerően – Ha húsz évvel fiatalabb lennék! – ábrándozott el.
- Te sosem változol! – csóváltam a fejem vigyorogva.
- Te jó isten! – nézett riadtan Ikerre – De faragatlan vagyok, hiszen nem is egyedül vagy! Jean Tautou! – nyújtotta jobbját Ikernek.
- Iker Casillas! – köszönt halkan, próbálta nem felhívni magára a figyelmet.
- Áh… csak nem a nagy Casillas! – csillant fel a szeme és rögtön rám kacsintott.
- De! – adott egyszerű választ Iker, és látszólag zavarta a helyzet.
- Hagy mondjam el, hogy hatalmas…
- Jean kérlek! Ne itt és ne most! Ha kérhetlek, kezelhetnénk diszkrétebben a helyzetet? – vontam fel a szemöldököm.
- Oh… hogyne, elnézést! – kezdett el halkabban beszélni – Sebastian! – szólt a mellettünk váró pincérnek – Legjobb asztalunkhoz vezesd a vendégeket! – vettetem egy figyelmeztető pillantást Jean-ra – És persze ne az étterem közepén legyen! – szólt még egy utolsót a férfinak, majd sietősen intett neki.
- Pár perc és felveszik a rendeléseteket! – mosolyodott el, és el is rohant.

A pincér egykedvűen sétált előttünk. Valóban a legjobb asztalhoz vezetett minket. Az étterem egy kies részén volt, a két üvegfalnak köszönhetően Pazar kilátást tárult elénk. Elégedettség fogott el, azért Jean tudja mi a jó, bíztam benne, hogy hasonló asztalt kapunk. Miután a pincér megmutatta az asztalt, rögtön el is ment. Kettesben maradtunk.
- Bocsi az előbbiért, Jean egy kicsit hiperaktív. – kezdtem rögtön a magyarázkodásba, mielőtt teljesen elijeszti Jean.
- Semmi gond! Egyébként honnan ismered?
- Régen jó párszor megfordultunk itt, kötelező vacsorák meg egyebek! És hát övé az étterem!
- Értem! – mosolyodott el, s közben meg is érkezett a pincér.

Felvette a rendelésünket, majd nem sokára megérkezett Jean is. Elmondás szerint csak pár percre nézett el hozzánk, de ahhoz képest kellett neki vagy negyed óra, hogy kettesbe hagyjon minket! Minden áron rá akart minket venni, hogy töltsük az éjszakát a hotelbe! Mert nem hitte el, hogy csupán vacsorázni jöttünk. A nagy beszélését az italokkal megérkező pincér zavarta meg, és sűrű bocsánatkérés közepette hagyott minket magunkra. Hirtelen egyikünk sem szólalt meg, csak álltuk a másik pillantását.
- Mesélj magadról! – vette a beszélgetés irányítását a kezébe Iker.
- Mit mondjak magamról? - kérdeztem és belekortyoltam az italomba.
- Bármit, engem minden érdekel! – felelte és biztatólag rám mosolygott.
- Hát rendben, szóval szív- és baleseti sebész vagyok. Egy zürichi kórházban vagyok osztályvezető főorvos.
- Oh…és ha nem vagyok szemtelen, hány éves is vagy? – huncutul elmosolyodott.
- 28éves vagyok! –feleltem.
- Hát akkor valóban te lehetsz a legjobb szívsebész, ha ennyi idősen ekkora a tekintélyed! – bukott ki belőle ez az érdekes mondat.
- Ezt nem értem! – néztem rá kérdőn.
- Nem lényeg, mesélj még …. családodról vagy akármiről? – faggatott tovább.
- Oké, a szüleim Portugáliában élnek. Van egy ikertestvérem, ő jelenleg Madridban tartózkodik. Én pedig itt vagyok, itt töltöm a szabadságomat a lüke barátnőmmel.
- A szüleid hogy-hogy Portugáliában élnek? – ivott egy kortyot és várta a válaszom.
- Hát az édesanyám profi kézilabdázó volt. Viszont már visszavonult, de a sporttól nem tudott elszakadni, így a portói női kézilabda csapat edzője. És így kerültek Portugáliába, édesapám pedig egy magánklinikán tevékenykedik!
- És te, miért nem sportoló lettél? – tette fel azt a kérdést, amit legtöbben felszoktak tenni.
- Őszintén? Nem volt elég türelmem eleinte. Szerettem a kézilabdát, sőt az egyetemig űztem is, de valahogy nem az volt az álmom, hogy profi sportoló legyek. A gyógyítás meg egyszerűen rabul ejtett. De szerintem bőven elég két sportoló egy családban. – mosolyogtam és kibámultam az üvegfalon.
- Kettő? – kerekedtek ki a szemei.
- Igen, az ikertestvére, aki mellesleg az öcsém, ő kosárlabdázó. – feleltem büszkén, mert hiába is, nagyon büszke voltam az én bolond öcsémre.
- Oh… szóval egy orvos és sportoló családról van szó!?
- Hát valami olyasmi. – bólintottam - De te jössz!
- Hát én amint már megtudtad focista vagyok. A Real Madrid és a Spanyol Labdarúgó Válogatott hálóőre és kapitánya vagyok! – ahogy kimondta, majd leestem a székről.
- Mi? Kapus vagy? Te jó ég és a kezed? – mutattam rögtön a bekötött sérült kézre.
- Nyugi, a kezemmel minden rendben, és ezt neked köszönhetem! Igaz többet kell edzenem, de viszonylag könnyített módban. – nyomkodta meg a tenyerét, mire majdnem felsikoltottam. Borzasztóan fájhatott neki, erre nyomkodta.
- Értem, bocsi, hogy itt nyugtalankodom. – nyugtattam meg magam valahogy.
- Semmi gond! – mosolygott.
- Mesélj tovább! – vettem le a szemem a kezéről és a barna szempárba néztem.
- Szóval profi focista vagyok, a kedves öcsém hatalmas Barcelona drukker. – nevette el magát, és tudtam, hogy mi annyira nevetséges. Az úton felvilágosított, hogy a Realnak hatalmas ősi riválisa a Barcelona csapata. - Kiskoromban Baszkföldön éltünk…….. – folytatta Iker, s szinte ámulva figyeltem, ahogy mesél.

Sokszor kalandozott el a tekintetem, s sokszor kaptam azon magam, hogy az ajkait figyelem, s elképzelem, milyen lenne őt megcsókolni és hasonlók. Megannyiszor zavartan sütöttem le a szemeimet, s próbáltam felnőtt módjára viselkedni. De azt be kellett vallanom magamnak, hogy rég kavarogtak ilyesfajta érzések benne, de őszintén nagyon jól esett.
Iker még szorgosan mesélt, amikor kihozták az ételeket. Kellemes beszélgetés közben fogyasztottuk el a kései vacsorát. Ahogy telt az idő, egyre több mindent tudtunk meg a másikról. Kellemes csalódás ért, mert Emma folytonos focistaszapuló monológjai után már mindenre gondoltam a focistákkal kapcsolatban.

Jócskán éjfél után hagytuk el az éttermet, igyekeztünk Jean tudta nélkül távozni, de észrevett minket. Újból megpróbált minket maradásra bírni, de a végén csak megértette, hogy vissza kell mennünk. Gyors búcsúzkodás után, nevetve lépünk ki az ajtón, és hatalmas sóhaj hagyta el mindkettőnk száját, hogy sikerült megszabadulnunk a kicsit túlbuzgó étteremtulajdonostól. Tettünk még egy rövid sétát a parton, és végül visszamentünk a kocsihoz. Iker mindenképp vezetni akart, így belementem és átadtam neki a kulcsokat.

Az egy órás út viszonylag gyorsan eltelt. Nem sokat beszéltünk, már mind a ketten elfáradtunk. Gstaad környékén átvettem a kormányt Ikertől és az anyósülésre száműztem.
- Nagyon szépen köszönöm ezt a kellemes estét! – fordultam Iker felé, amikor a Palace előtt parkoltunk – Nagyon jól éreztem magam.
- Örülök neki, habár remélem, lehetek majd én is helybeli, és Madridban elvihetlek majd valahova.
- Hát, ha Madridba megyek, akkor majd beszélhetünk róla! – mosolyodtam el.
- Jaj, amíg el nem felejtem! Szerettem volna kérdezni valamit! – csapott egyet a homlokára.
- Hallgatlak! – nagyon kíváncsi lettem, mit felejthetett el.
- Jövő szerdán pihenőt kapunk, és arra gondoltunk a fiúkkal, hogy kedden elmegyünk valahova bulizni! És azt szeretném kérdezni, hogy nincs-e kedvetek velünk tartani! Már ha hajlandóak vagytok együtttölteni az estét 24pasival! – nevette el magát a végére.
- Hát…oké! Én benne vagyok! Emmának meg muszáj velem jönnie! – mosolyogtam, mint a tejbetök.
- Ennek örülök, akkor majd hívlak a részletekkel kapcsolatban! – hajolt közelebb hozzám, és úriemberhez méltóan adott egy puszit az arcomra és ki is szállt a kocsiból.

Egyáltalán nem lepett meg a búcsúpuszi, de valahol legbelül másféle búcsúzási módot is szívesen fogadtam volna. Na de már ha a kezét nyújtsa, ne vegyem már el az egész karját. És ahogy a mondás tartja, aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Egy huncut mosoly szaladt a számra, és sebességbe raktam a váltót, s elhajtottam a hotel elől. A legrövidebb úton mentem vissza hotelünkhöz, és a legelső helyre le is parkoltam. Fáradtan léptem be a forgóajtóba, és a bent fogadó fényár, még most is megzavart, pedig már jó párszor kellett átélnem ezt a borzasztó fogadtatást.


(Emma szemszög)

Miután Dodó elment, én magamra maradtam a szobámban és azon kezdtem el gondolkodni mit csináljak. Mivel semmi jó nem volt a TV-ben, így kikapcsoltam és a szobámba indultam. Megfogtam a laptopom és kimentem vele a teraszra. Épp kellemes volt az idő, se túl meleg se túl hűvös. Leültem az egyik székbe, a lábaimat föltettem egy másikra a gépet pedig az ölembe tettem. Azt az e-mailt akartam elolvasni újra, amit Pablótól kaptam, vagyis jobban mondva azt a plusz dolgot a fiúkról, amit küldött. Nem tudtam pontosan mit találok benne, de azért úgy gondoltam lehet hasznos lesz. Hiszen azzal tisztában voltam melyik csapat mikor esett ki, hiszen Pablo jól mondta, én, mint nagy foci rajongó minden meccset megnéztem. Az oldal gyorsan betöltött. Kaptam még egy pár levelet reggel óta, az egyik megint Pablótól jött. Kicsit félve nyitottam ki, de hála csak azért írt, hogy küldjön még dolgokat az öt fiúról, és hogy emlékeztessen, tizenegykor kezdődik az interjú és hogy hol is lesz. Nem mintha nem írtam volna föl magamnak és ezt ő is nagyon jól tudja, hiszen egyszer se késtem el még semmilyen rendezvényről vagy bármiről. Igaz lehet most attól fél, hogy mivel utálom az egész melót, ezért megpróbálkozok ezzel. De ezt soha nem tenném meg, szeretem a munkám és ezzel tuti nem kockáztatnám, hogy kirúgnak. Igaz nem éppen a kedvenc melóm lesz a holnapi, de ez van muszáj megcsinálni. Miközben ezeken töprengtem megcsörrent a telefonom, de mivel elég hamar elhallgatott így tudtam, hogy csak SMS-t kaptam. A laptopot letettem az asztalra, fölálltam és bementem érte a szobába. Anya írt, hogy elmondja-e apának és Olinak, hogy megyek haza, vagy meglepetés legyen? Jót mosolyogtam rajta, hogy egyáltalán még nem mondta el nekik és hogy jókor jutott eszébe. Gyorsan visszaírtam neki, hogy ha eddig nem mondta el, akkor már ne is tegye. Legalább nekik legyen meglepetés. Miután megírtam visszatettem a komódra, hiszen töltőn volt és így nem tudtam kivinni magammal. Vissza kimentem és elfoglaltam az előbbi pozíciómat, majd hozzáláttam az olvasáshoz. Hát ebbe minden volt, csak éppen az nem, ami nekem kellene holnapra. Hiszen Pablo azt mondta, hogy a VB-ről és a jövő évi szezonról kérdezgessem őket, erre ezek az infók a magánéletükről szólnak, ami engem valahogy nem nagyon érdekelt jelenleg. Miután végigolvastam, már nem lepett meg a kedves barátom bunkó viselkedése, hiszen neki volt a legtöbb barátnője a társaságból. Na de mindegy, bezártam ezt a levelet és megnyitottam, amit tegnap küldött, hátha ott valami értelmesebb dolgot találok. És szerencsére találtam is. Itt volt minden az elmúlt szezonbeli szereplésükről, és persze a VB eredményekről is. Azért volt pár érdekes dolog. Azokat a dolgokat ki is jegyzeteltem, amik szerintem érdekesek volt. Mire végeztem vele fél tíz volt, és mivel holnap jól kell kinéznem így eldöntöttem, hogy lefekszem. A telefonomon az ébresztőt fél nyolcra állítottam be. Szerencsére hamar el is tudtam aludni, még azt sem hallottam meg, hogy Dora mikor ért haza.

Reggel az egyik kedvenc számomra keltem, már évek óta erre ébredek, egyszerűen nem tudom megunni. Miután lenyomtam egy hatalmasat nyújtózkodtam, majd kikeltem és egyenesen a fürdőbe mentem, hogy megnézzem hogyan is festek. Hát a látvány nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. Visszamentem a szobába kivettem a kedvenc fehérneműim, majd visszaindultam fürdeni. Húsz percnyi forró zuhany után léptem ki a zuhanykabinból tetőtől talpig vizesen. Gyorsan megtörölköztem, majd a hajamra csavartam egy törölközőt. Fölkaptam a fehérneműt, és visszamentem a szobába. A már tegnap kikészített ruháimhoz léptem. Azt a fölsőt választottam amit Dodótől kaptam, és hozzá a fekete Promod sortom és a kedvenc boka csízmámat. Ahogy így végignéztem rajta eldöntöttem, hogy tökéletes lesz, de ahogy az ablak felé tekintettem, láttam, hogy kicsit felhős az ég és fújt a szél. Ezért kivettem egy fekete harisnyát is. Miután testem minden egyes részét bekentem a testápolómmal, a köntösömben visszamentem a fürdőbe hogy megszárítsam szőke loknijaim. Tíz perc után leállítottam a hajvasalót és a tükörbe néztem. Először úgy gondoltam, hogy csinálok vele valamit, de végül úgy döntöttem, hogy így hagyom leeresztve, hiszen így sokkal természetesebb és persze én is jobban szeretem így. Mikor visszamentem a szobámba, gyorsan felöltöztem, s elkészítettem a sminkem. Csak egy vékony réteg alapozót vittem föl, a szememet csak kihúztam és kifestettem a szempillám. Az utolsó dolgom volt a táskám. Mindent belepakolta, amire csak szükségem lehet. A készülődés végén elégedetten és nyugodtan léptem ki a nappaliba. Dodó kint ült az erkélyen. Már ő is fölöltözött, hiszen úgy beszéltük meg, hogy elkísér. Ő egy farmer sortot viselt, kedvenc tornacipőjét és hozzá egy sárga ujjatlan felsőt. Pont az enyém ellentéte. Ő sportos én pedig elegáns. Hát szívesebben mentem volna én is úgy, ahogy ő, de nekem nem lehetett. Az órámra pillantottam, ami kilenc órát mutatott. Kinyitottam az erkély ajtaját.
- Á jó reggelt. Azt hittem már soha nem jössz ki a szobádból. - köszöntött fülig érő szájjal Dodó.
- Neked is jó reggelt. Látom jól sikerült az estés! - kacsintottam egyet.
- Hát majd mesélek, de lassan indulni kéne, hogy időben odaérjünk! - mutatott az órájára.
- Igen tudom, de akkor a kocsiba mesélsz? - vigyorogtam, s közben elindultunk a szobába.
- Hát persze! - mondta miközben becsukta az ajtót. Én fölvettem a blézerem, Dora pedig egy pulcsit, majd miután a táskáját is magához vette, elindultunk az ajtó felé.

Csendbe mentünk le a kocsiig. Én magamba végig vigyorogtam, már annyira kíváncsi voltam mi volt tegnap este, hiszen Dodó egy ideje már nem randizott senkivel sem. Szépen beszálltunk a batár autóba, komolyan nem értettem minek kell neki ekkora autó, én soha nem szerettem az ilyeneket. Dora még mindig nem szólalt meg, indította a kocsit és kikanyarodtunk a parkolóból. Már vagy két perc mentünk, mikor már nem bírtam tovább.
- Na jó, ne kínozz tovább! Ugye direkt csinálod ezt velem?! Mond már mi volt tegnap este! - fordultam teljesen felé, hogy lássam az arcát is, miközben mesélni kezd.
- Nyugi már, nem volt semmi extra, csak elmentünk vacsorázni, beszélgettünk majd hazajöttünk. Ennyi volt semmi több! - zárta volna le a témát, de a szeme mosolygott, ami elárulta őt, így én folytattam.
- Ja persze, ennyivel nem rázol le. Tudni akarok minden egyes percről, mesélj el mindent részletesen. - könyörögtem tovább.
- Mondom, hogy nem volt semmi. - győzködött, de a szeme még mindig mást mondott.
- Ja persze, a szemed nem ezt mondja, és a kedved is túl jó, szóval tuti volt valami. NE csináld már! Bezzeg ha fordított helyzetbe lennénk, te már a visítoznál meg toporzékolnál. Szóval elkezdesz végre mesélni, vagy kezdjek el én is toporzékolni??? - vontam föl a szemöldököm.
- Jó rendben győztél, de mielőtt bármit is mondanék, meg kell ígérned valamit! - nézett rám, s az arcán az ördögi mosolya jelent meg, tudtam, hogy valami rosszban sántikál, de mivel a kíváncsiságom nagyobb volt, mint az önuralmam, így csak nagyban bólogattam.
- Bármit, csak mesélj már! - mondtam, s egyre kíváncsibb lettem.
- Jó-jó rendben mesélek már. - mosolygott, s végre belefogott a nagy mesélésbe.
Végig mosolygott miközben beszélt, régen volt már ennyire boldog. Ám a mesélés végén érkezett a hideg zuhany.
- Na nem ezt nem csinálom meg, még hogy velük menjek bulizni, ugye ezt te sem gondolod komolyan?- néztem rá, olyan morcosan ahogy csak tudtam, és közben a fejemet ráztam.
- De igenis eljössz, ugyanis megígérted nekem, nem emlékszel volt egy feltételem mielőtt elmeséltem volna az estét?! - vigyorgott.
- De nem erről volt szó! - fújtam a magamét még mindig.
- Nem volt szó semmiről, belém fojtottad a szót, mielőtt valamit is mondhattam volna, szóval nincs, mese kedden jössz velem bulizni és kész! - mosolygott és az utat nézte.
- Azt még meglátjuk. - dünnyögtem az orrom alatt, és már bántam, hogy annyira kíváncsi voltam. Az út hátralévő részébe már nem szólaltunk meg.

Röpke másfél óra alatt ott is voltunk Fribourgba, és pár perc keresgélés után meg lett a hotel is. Dodó keresett egy üres helyet, ahová leparkolhattunk. Miután összeszedtük magunkat, s Dora lezárta a kocsit elindultunk a Hotel felé. Nagyon jó kedvünk volt, én már alig vártam, hogy meglássam Iker fejét amikor kiderül, hogy én vagyok az idegesítő nőszemély aki interjút csinál velük, Dodó pedig arra volt nagyon kíváncsi vajon mit fog ahhoz szólni mikor őt meglátja majd. A Hotel kívülről hasonló volt ahhoz ahol mi szálltunk meg, igaz ez egy kicsit magasabbnak tűnt. Ám belülről teljesen más volt. Nekem már túl díszes volt, igaz én alapjáraton sem szeretem a túldíszített dolgokat, de ameddig az szép addig elismerem, de ha már átmegy egy bizonyos határon és a sok dísz már csúfít mintsem szépítene a helységen onnantól kezdve szerintem undorító a dolog. Ezzel Dodó is hasonlóképpen lehetett, mert mikor összenéztünk, ugyan ezt olvastam ki a szeméből. A recepciós pult mögött egy kopaszodó idősebb úr állt. Mikor beléptünk az épületbe, egy pillanatra fölnézett ránk, majd visszafordult a munkájához. Nem tűnt valami vidám teremtésnek, ezért kicsit félve is szólítottam meg.
- Jó napot Uram! - köszöntem végül németül, de nem voltam benne biztos, hogy jó nyelvet választottam, mert mikor rám nézett, kicsit megijedtem tőle.
- Jó napot hölgyeim! Miben segíthetek? - köszönt vissza ő is németül, s hangja nagyon kellemes és udvarias volt. Ebből is látszik nem minden a kinézet.
- Én Emma Degen vagyok, és tizenegy órakor az önök éttermében lesz egy interjúm öt Real Madrid játékossal. - mondtam el annyi információt, amennyit tudtam.
- Ő igen, már vártuk önt, sajnos az urak még nem érkeztek meg, épp az imént telefonáltak, hogy lehet késni fognak egy kicsit. De addig is foglaljanak helyet az étteremben, és ha megjöttek azonnal szólunk önnek! - megkerülte a pultot, és intett, hogy kövessük.
- Jellemző, persze hogy késnek! - súgtam oda Dorának.
- Nyugi legalább addig is velem leszel, és nem egyedül fogok unatkozni. - mosolygott egyfolytában kedves barátnőm.
- Ez igaz, inkább vagyok veled, mint velük. - mosolyodtam el én is.
- Parancsoljanak. Addig itt várakozzanak, kérem. - vezetett minket egy asztalhoz az öreg Úr.
- Köszönjük! Egy kérdés csak, hogy az interjú nem itt lesz? Csak mert nekem azt írták az is itt lesz az étteremben! - kérdeztem, hiszen ahogy beszélt az egészről, azt vettem ki, hogy nem itt lesz.
- Itt lesz, az egyik boxot készítettük elő. Ha megbocsátanak, most vissza kell mennem a helyemre! - válaszolta, majd visszaindult eredeti helyére.
- Hurrá, fogadjunk, hogy ott lesz leghátsó boxban. Az a legelzártabb hely az egész helységben, és amilyen szerencsés vagyok, onnan meg se tudok szökni, hiszen csak a konyha felé mehetnék. Sok ez nekem. Minek ennyi felhajtás? Nem lehet a Hotelbe ahol megszálltak, nehogy ott zaklassák őket, és még itt is ez a rendkívüli figyelem nehogy valaki megzavarja őket. Szerintem azért annyira nem imádják őket Svájcban, mint Spanyolországban. - elégedetlenkedtem, s ezen Dora már csak nevetett.
- Komolyan nem értelek téged Emi, miért utálod ennyire a focistákat? Hiszen te ismersz egyet elég közelről, és őt mégse utálod? Akkor őket meg miért? - tett föl Dodó egy viszonylag egyszerű kérdést, de mégis bonyolultat.
- Ez hosszú lenne most elmesélni. - legyintettem egyet, s fölvettem az itallapot.
- Én rá érek, és szerintem te is még minimum egy fél óráig. Szóval fogj hozzá! - parancsolt rám Dodó, s ő is fölvette a lapját.
- Jó rendben, de csak miután rendeltünk valamit inni. - mondtam.
Pár perc gondolkozás után sikerült is választanunk. Én rumos forró csokit kértem, Dodó pedig egy csokis kapucsínót. Miután megérkeztek az italok, kortyoltunk egyet belőle, majd Dodó felől érkezett egy diszkrét ösztönző köhögés.
- Jó-jó kezdem már! - értettem a célzását.
- Na azért. - mondta, de hirtelen elkezdte csóválni a fejét.
- Mi az mi nem tetszik? Még bele se kezdtem? - néztem rá értetlenül.
- Hát úgy látszik a mesélést megúszod, megjöttek a fiúk, és láss csodát nem is késtek. - biccentett a fejével az ajtó felé.

Mivel én háttal ültem, így megfordultam, s láss csodát a fiúk tényleg ott jöttek befelé, s a recepciós Úr az étterem vége felé vezette őket, s végül az utolsó boxnál álltak meg, ahogy én gondoltam. Pár perc múlva újra fölbukkant az idősödő Úr és felém igyekezett.
- Hát ezt úgy tűnik, tényleg megúszom, de sebaj, az interjú után ígérem, elmesélem.
- Elnézést kisasszony hogy megzavarom, de megérkeztek az urak és arra kértek, hogy ha már itt van, akkor kezdjék el, rögtön mert utána dolguk van. - adta át az üzenetet a bácsi.
- Jó rendben már indulok is! Na kívánj sok sikert, hogy túléljem. - fordultam oda Dodóhoz, de ő csak legyintett egyet.
- Kérem, kövessen! - indult meg előttem az Idősödő Úr.

Ahogy egyre közeledtünk, egyre feszültebb és idegesebb lettem. Ez felettébb különös volt nekem, hiszen nem szoktam így reagálni egyetlen interjú előtt sem. Hiszen van már benne tapasztalatom, nem ez lesz az első alkalom, hogy híres sportolóval kell interjút csinálnom. De most valami mégis idegesített. Valahol legbelül tudtam, hogy mi de nem akartam vele foglalkozni. Az utolsó előtti box előtt megállt az öreg Úr, és felém fordult.
- Itt is volnánk, ha esetleg valamire szüksége lenne, csak intsen valamelyik pincérnek és azonnal kihozzák önnek. - mutatta meg a két pincér fiút és az egyetlen hölgyet.
- Nagyon szépen köszönöm, de azt hiszem csak rumos forró csokimat fogom kérni, amit ott felejtettem az asztalomnál. - néztem vissza oda, ahol Dodó üldögélt magában.
- Azonnal idehozatom önnek! - mondta, s már indult is az egyik fiú felé.
- Az remek lesz. - mondtam, de már csak magamnak. Szép lassan megfordultam és majd halálra rémültem. Iker ott állt a hátam mögött és kérdőn nézett rám.
- Szia Emma! Hát te meg mit keresel itt? - tért rögtön a lényegre, ami azóta töprenghetett mióta észrevett, s erre a másik négy focista feje is föltűnt a box mögül.
- Szia Iker! Tudod, én vagyok az újságíró. És ha szépen megkérhetlek, az interjú ideje alatt térjünk vissza a magázódáshoz, tudod a munkámban mindig hivatalos vagyok. - jelentettem ki határozottan, és egyúttal a hangszínemen is változtattam, megkerülve Ikert a többieknek is bemutatkoztam. - Jó napot! Emma Degen vagyok, a 20minutos nevű újságnál dolgozom, Valenciába.

A négy fiú szép lassan fölállt, de azokat a fejeket látni kellett volna, ahogy néztek rám. Hárman úgy végignéztek, és azon gondolkoztak, honnan ismerhetem Ikert, a negyedik viszont teljesen máshogy nézett rám. Az Ő szemében egy biztos, nem kíváncsiság volt, hiszen már találkoztunk, habár véleményem szerint az egyikünknek sem egy kellemes emlék. Miután mindenkivel kezet fogtam leültem a nekem szánt helyre, ekkora sikeresen odaért a forró csokim is, megköszöntem a pincérnek, majd kortyoltam belőle egyet és így szóltam.
- Azt hiszem, akkor kezdjünk is hozzá, de előtte esetleg van valami kérdés? - néztem föl miután előkészítettem a dolgaim. Erre nagy susmusolás kezdődött.
- Nekem lenne egy kérdésem! Mégpedig az hogy honnan ismeritek egymást Ikerrel? - kíváncsiskodott a kislányok kedvence.
- Erre a kérdésre nem vagyok köteles válaszolni, de ha nagyon kíváncsi rá, az interjú után megkérdezheti a másik felet. És megkérhetném, maradjunk a magázó formánál! Köszönöm! Esetleg valakinek van még kérdése, de csak akkor tegye fel, ha az interjúval kapcsolatos. - néztem végig rajtuk, de mivel egyikük sem szólt egy szót sem így én következtem a kérdéseimmel.

Az este alaposan megterveztem minden egyes percét az interjúnak. Milyen kérdéseket teszek föl, mi lesz a sorrend köztük és még azt is kb. mennyi időbe fog tartani. Épp az interjú felénél járhattunk, és épp Iker volt soron hogy válaszoljon a kérdésemre.
- Nagyon szívesen válaszolok rá, de előtte kimehetnék egy pár percre, el kellene intéznem valamit! - mosolygott rám, én csak bólintottam, hogy tőlem nyugodtan.
Ő fölállt, én pedig ott maradtam a másik néggyel. Eddig háromban sikerült kellemesen csalódnom, csak az-az egy ne lett volna ott. Azt hittem, hogy a múltkor csak az öltözködésem miatt viselkedett úgy, de itt is ugyanolyan ellenséges és finoman bunkó volt. Már vagy fél órája is volt, hogy Iker elment, már tényleg kezdtem hiányolni, és nem csak nekem tűnt fel hogy eddig elmarad. A négy fiú is öt percenként vetette fel hol marad már idáig. Egy belső hangom azt súgta nekem nézzek oldalra, s mikor elfordultam rögtön megláttam hol marad az ötödik alanyom. Az én drága barátnőm lefoglalta magának.
- Elnézést, egy telefont el kell intéznem. - szakítottam félbe az interjút, s a telefonomért nyúltam és gyorsan kikerestem Dodót, majd megnyomtam a hívás gombot.
- Szia Emi! Mi történt? Miért hívsz? - szólt bele Dodó, és olyan vidám volt, amilyennek már régen hallottam, kicsit rosszul is éreztem magam, hogy meg kell őket zavarnom.
- Szia Dodó! Látom jól szórakozol! - mosolyodtam el, és ekkor esett le, hogy franciául beszélek, és mivel Benzema tud franciául, a továbbiakban németül folytattam inkább - Bocsi hogy megzavarlak titeket, de jó lenne ha visszaküldenéd a hódolód, mert így soha nem fogjuk befejezni az interjút.
- Jaj bocsi, mindjárt megy, csak tudod úgy elbeszélgettünk. Na jó küldöm már. Szia Csajszi. - köszönt el és meg se várta, hogy köszönjek neki lenyomta a telefont.
Egy huncut mosoly csúszott a szám szélére, mikor belegondoltam az egész helyzetbe, miután visszatettem a telefont, fölpillantottam és négy kigúvadt szempárral találtam szembe magam. Teljesen elfeledkeztem egy pillanatra hol is vagyok.
- Ó tényleg bocsánat, de ezt muszáj volt elintéznem. - kértem újra bocsánatot, és már a következő kérdést szerettem volna föltenni.
- Elnézést, de azt megtudhatnánk hová valósi, mert, hogy nem spanyol az biztos! Igaz perfektül beszéli a spanyol nyelvet, de ahogy hallottuk a franciát és a németet is, ha jól gondolom legalábbis a harmadik nyelv az volt?! - kérdezett tőlem újra egy nem ide vonatkozót a barna szemű.
- Svájci vagyok, két éve költöztem csak Spanyolországba, de a nyelvet már gimnázium óta beszélem. Mellette még tudok németül, franciául, ez a két nyelv alap ha itt élsz kint, és persze angolul is beszélek. Remélem ennyi információ kielégítette a kíváncsiságát, és most már folytathatjuk az interjút. - épp hogy kimondtam az utolsó szót, Iker jelent meg mellettem.
- Bocsánat hogy ennyi ideig elhúzódott, de egy nagyon fontos és sürgős dolgot kellett megbeszélnem, ígérem, készségesen válaszolok azokra a kérdésekre, amelyekről lemaradtam. - mosolygott egyfolytában.
- Semmi gond, megértem én! - legyintettem egyet.
Már csak pár kérdésem maradt hátra, miután azokkal is végeztünk, Ikernek föltettem azokat, amelyikről elhúzott, hogy inkább a barátnőmmel legyen, persze teljesen megértettem, valószínű én is megléptem volna. De nagyon aranyos volt, mert tényleg mindegyikre válaszolt, és nem csak úgy, hogy na, jó legyen már vége minél hamarabb, hanem rendesen. Mikor ennek is vége lett, fölálltam, megköszöntem nekik hogy itt voltak és válaszoltak a kérdéseimre, elköszöntem tőlük és elindultam Dodó felé.

6. A jó kapcsolatok

(Dora szemszöge)

- Igen tessék, Dr. Dora Röhm! –szóltam bele kicsit álmos hangon a készülékbe.
- Jó reggelt! – köszönt bele angolul egy férfi a telefonba, a hangja alapján rögtön felismertem – Itt pedig Dr. Max Röhm! – váltott németre az én drága apukám.
- Apa, hogy vagy? – pattantak ki a szemeim és felültem.
- Jól Dora! És te? Ezer éve nem láttalak kislányom, anyádnak meg már szó szerint gyerekhiánya van! Mikor is találkoztunk mi négyen utoljára? – tette fel a kérdést, és fejbe csaptam magam – Ugye-ugye?
- Igen, utoljára a születésnapunkon, márciusban! – mondtam halkan és nagyon rosszul éreztem magam, hogy így elhanyagolom a szüleimet.
- Az már lassan négy hónap! – világított édesapám még jobban rá.
- Tudom-tudom, de tudod te is a munka! – mondtam neki az igazad, és reméltem, hogy megérti, mert ő is tudja, hogy mennyi idejét veszi el az embernek ez a szakma.
- Igen, persze! Ám, minden rendben a kórházban? – kérdezett rá régi munkahelyére.
- Persze, vagyis remélem, most épp pihenni vagyok Emmaval a Berni-Alpokban!
- Na, ezt örömmel hallom! De pihenhetnél majd nálunk is Portoban!
- Megígérem, mihelyt hazaér az idióta testvérem meglátogatunk titeket, rendben? – rögtön eszembe jutott a jó megoldás.
- Szavadon foglak! Egyébként hol is van az öcséd? – komorult el apának a hangja.
- Madridban!
- Minek? Mit csinál már megint? Remélem nem bulizni ugrott át? – faggatózott komolyan, az öcsém eléggé szeleburdi életet élt amellett, hogy profi sportoló volt.
- Nem, a csapattal vannak ott, és állítólag tetszik egy fővárosi klub edzőjének! Szóval most nagy az öröm! – mosolyogtam magamban.
- Komolyan? Ez nagyszerű! Végre értelmes dolgot is csinál! – nevetett fel apa.
- Hát igen! És anya? – kérdeztem rá édesanyámra, utoljára két hete beszéltem vele egy pár percet telefonon.
- Anyád? Szerinted? – kérdésre kérdéssel válaszolt, és máris tudtam, hogy hol van anya.
- Edzésen! – mondtam ki apám helyett.
- Pontosan! Már egy órája elment, én meg most indulok a klinikára! – felelte és hallottam, hogy kinyitotta az autóját.
- Akkor nem is tartalak fel tovább! – mondtam és ásítottam egy hatalmasat.
- Nem zavarsz kincsem! De valóban le kell tennem! Anyádnak egy szót sem ha beszélsz vele, hogy beszéltünk, mert itt fog majd nekem nyávogni, hogy akkor hívlak fel, amikor ő nincs itthon! – nevetett hangosan a vonal túlsó végén.
- Oké, apa. Lakat a számon! Jó légy, és akkor majd találkozunk!
- Dora! – szólt erőteljesen.
- Ígérem!
- Helyes! Na puszillak kincsem.
- Én is apa! Szia! – köszöntem én is el, és letettem a telefont az éjjeli szekrényre.

A telefonbeszélgetés után már nem tudtam vissza aludni így elmentem lezuhanyozni. Mikor végeztem felöltöztem és kimentem az nappaliba. A telefonom nyomkodtam, épp a drága öcsikémnek küldtem SMS-t, amikor Emmat hallottam meg.
- Hogy az a ….. – kezdett bele majd egy hangosan puffanás társult a hanghoz – Ezt nem hiszem el, mekkora szerencséje van, hogy nem telefonon közölte! Jó hogy nem holnap reggel nem szól! Hát meg áll az ész! – kiabált a szobájába, és én inkább leültem a kanapéra, mert a végén még én fogok kapni.

Az asztalra nyúltam az újságért és belelapoztam, épp belemélyültem volna egy cikkbe, amikor csörögni kezdett a telefonom. Felkaptam magam mellől és ránéztem a kijelzőre, amin annyi volt olvasható, hogy Tesó!
- Szia öcsi! – köszöntem bele vidáman.
- Nem vagyok az öcsid jó? Csupán egy perc van köztünk! – szólalt meg a telefonban.
- Akkor is az öcsém vagy, magyarán én egy perccel vagyok idősebb! – vigyorogtam, vidám volt minden beszélgetésünk, mert minden egyes hívást így kezdtünk. Sosem tudta elfogadni Félix, hogy én vagyok az idősebb.
- Jól van, hagyjuk már ezt! – durcázott be.
- Mi a bajod már? Sabine? – éreztem, hogy a lényegre tapintottam.
- Tudod te, akkor minek kérdezed! – dünnyögött bele a készülékbe.
- Jól van na , le ne harapd a fejem! Egyébként akkor mikor is jössz haza? – váltottam gyorsan témát.
- Két nap múlva! – válaszolta egyhangúan.
- Oké, én jövő vasárnap érek haza, akkor majd ugorj át! – adtam neki ki az utasítást.
- Miért hol vagy? – érdeklődött a hollétem felől, igaz ő nem tudta, hogy szabadságon vagyok.
- Síelni?
- Mi? – szinte felvihogott – Síelni? Kivel? Ja, nem mondd, tudom Emmaval vagy ugye? Nem is ti lennétek hallod? Két hülye csaj, aki nyáron síelni megy, na szép! – nevetett már hangosan.
- Benned bíztam….ö…
- Ki ne mondd! Most megyek! – zárta rövidre a beszélgetésünket.
- Oké, végül is rázz le! – vontam fel a szemöldököm.
- Szia hugi! - vigyorgott még bele a készülékbe.
- Hülye! – nevettem el magam és lenyomtam.


(Emma szemszög)

Az esti kis iszogatásnak meglett az eredménye, iszonyú fejfájással ébredtem. Az ágyból se bírtam kikelni, pedig egy hatodik érzékem azt súgta, hogy nagyon meg kéne néznem az e-maileimet. Nagy nehezen kikeltem az ágyból, elbotorkáltam a komódhoz, amin a laptopom pihent, felvettem és visszacsoszlattam vele az ágyhoz. Leültem, a hátamat a falnak támasztottam és a gépet az ölembe vettem. Míg bekapcsolt egy hatalmasat nyújtóztam s elterveztem, hogy miután megnéztem az e-maileket először elmegyek fürdeni, majd beveszek egy fájdalomcsillapítót. Egyből megnyitottam a böngészőt, s a kedvenceknél kikerestem az e-mail címemre vonatkozó linket és rákattintottam. Mikor betöltött kijelezte, hogy van 6 olvasatlan levelem, ezeket gyorsan átfutottam és ott volt, amire számítottam. Kaptam egy levelet kedvenc főnökömtől, Pablótól. Ideje volt már hogy zaklasson. Rákattintottam, de miután átfutottam egyből az ugrott be hogy inkább ne tettem volna. Ez állt benne:

„Hola Emma!
Remélem, jól telnek a napjaid és jól érzed magad. Csak azért írok, mert van egy kis változás az interjú napjával kapcsolatban. Nem jövő héten, szerdán lesz, hanem most szombaton, azaz holnapután. Nem tudom miért kellett végül áttenni, de ez van, nem tudok mit csinálni, ők diktálnak. Remélem még semmit nem terveztél be! Ja, még valamit. Küldök neked pár infót a fiúkról, a VB-s szereplésükről, ha van időd, azért olvasd át. Igaz, mint nagy foci őrült a csapat eredményekkel tisztába vagy, de azért az egyéni eredményekkel is legyél legalább egy kicsit. További szép nyaralást kívánok és majd hív föl az interjú után!
Üdv: Pablo!”

Hát nem gyengén húztam föl magam rajta, basszus, hiszen holnap lesz az a hülyeség. És egy nappal előtte kell szólni, hiszen tegnap reggel még semmi nem volt. Gyorsan megnéztem mikor küldte az e-mailt, este fél kilenckor, hát ezt nem hiszem el. Na, itt végleg elpattantak az idegeim, s elkezdtem ordibálni a szobában.
- Hogy az a....- kezdtem bele, de itt inkább magamba folytattam, s közben elkezdtem keresni a telefonom, de olyan ügyes voltam, hogy a táskámat leborítottam a komódról, ami hatalmas puffanással ért le a földre - Ezt nem hiszem el, mekkora szerencséje van, hogy nem telefonon közölte! Jó hogy nem holnap reggel nem szól! Hát meg áll az ész! - kiabáltam miközben még mindig a telefonom kerestem, és mikor meglett ördögi kacaj kíséretében kerestem ki a főnököm számát - Na de most megkapja a magáét, csak vegye föl.Na, gyerünk Pablo, tudom hogy ott vagy, vedd föl addig úgy se teszem le. - beszéltem a telefonba, míg végül fölvette.
- Szia Emma! Hogy vagy? - szólt bele mézes-mázas hangján.
- Hogy-hogy vagyok? Még kérded? A drága főnököm a nyaralásom közepén add egy munkát, és azt mondja jövő hét szerda, erre egyszer csak írj egy üzenetet, hogy változott és most szombaton lesz, ja de a legjobb hogy ma péntek van! Szerinted hogy lennék? Egy nappal az interjú előtt szólsz nekem! Mondd csak mióta tudod? - üvöltöttem vele telefonon keresztül.
- Nyugodj meg, különben is én tegnap írtam neked.. - kezdett bele, de itt belefojtottam a szót.
- Ő igen tegnap este fél kilenckor, az tényleg időben van. - hajtottam csak a magamét.
- Jó tudom nem pont akkor kellett volna megírom, de tudod nagyon elfoglalt voltam egész nap. És különben is nekem is csak reggel szóltak a változásról. Miért talán nem jó az időpont?- kérdezte izgatottan.
- Hát már volt programom, de szerencsére le tudom mondani. De hát akkor is! Basszus kik ők hogy így ugráltassanak? Komolyan mondom, már most utálom az egész holnapot! - dühöngtem.
- Hát ők a Real Madrid, a világ egyik legnagyobb football klubja. És tudod, ők azt tesznek, meg amit csak akarnak. - kaptam meg az ésszerű választ.
- Az engem nem érdekel, beképzelt majmok, komolyan utálom az egészet. Az biztos, ha holnap végzek, egy évig nem akarok arról hallani, hogy focistával kell interjút csinálnom, max tudod kivel csinálnám meg, ha belemenne. És ezért kérek valami kárpótlást. - morogtam még mindig, de azért már kezdtem nyugodni.
- Jó rendben, ha hazajössz, mindent megbeszélünk! Kárpótlásként már tudom, mit kaphatsz, de erről is csak akkor, ha hazajöttél a nyaralásodból. Na bocsi de most mennem kell. Majd holnap akkor hívj föl miután végeztél. És nyugi, az idegesség árt a szépségednek. - nevetett.
- Haha, Pablo nagyon vicces vagy. Akkor majd holnap. Szia és jó munkát. - köszöntem el.
- Neked pedig jó pihenést. Szia. - vártam meg a választ majd rögtön kinyomtam a telefont.
Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen ember és közben mégis egy újságot vezet. Komolyan nem értettem meg a viselkedését olykor-olykor, de azt azért soha nem vitattam, hogy nagyon jól ért az emberekhez és persze a jó kapcsolatteremtéshez. Még mindig földúlt voltam egy picit ezért elindultam a fürdőszoba felé, hogy vegyek egy jó meleg zuhanyt. Tizenöt percig engedtem magamra a forró zuhanyt s közben kitaláltam mit is csináljak ma. Eldöntöttem, hogy részt vesztek egy egész napos kényeztető kúrán. Gyorsan megtörölköztem majd kilépve a fürdőből a bőröndömhöz léptem. Kivettem a kedvenc fekete szabadidőm, s hozzá egy királykék pólót. Gyorsan fölöltöztem és indultam a nappaliba, hogy leszóljak a recepcióra, írjanak be ma mindenféle jóra aztán lemegyek reggelizni. Mikor kiléptem Dodó a kanapén ült éppen.
- Jó reggelt! Mi volt az a nagy kirohanásod az előbb? - köszönt és kérdezte meg rögtön a lényeget.
- Neked is jó reggelt! Mondjuk úgy hogy kezd elegem lenni az egész munkámból és főnökömből, ja és a drágalátos Real Madridból. - buktam ki megint.
- Miért? Mi történt már?- nézett rám kíváncsian.
- Csak annyi hogy az interjút áttették más napra. Nem jövő szerdán lesz, hanem holnap. És én ezt ma reggel tudtam meg, mert a kedves főnökömnek tegnap este jutott eszébe hogy talán nekem is szólnia kéne. Már most utálom az egész holnapot. - morgolódtam.
- Nyugodj meg! Hiszen ráérsz holnap, szerencsére semmi programunk nincs! Ráadásul legalább hamarabb túl leszel rajta és így hamarabb elfelejtheted az egészet. - kezdett el nyugtatgatni Dodó.
- Hát lehet igazad van! - adtam be a derekam - Na és mit csinálsz ma?
- Hát úgy terveztem, hogy bemegyek a városba vásárolni. Nem tartasz velem?- nézett rám mosolyogva és kacsintott egyet.
- Á nem köszi. Inkább részt veszek egy kényeztető kúrán, hogy holnap tényleg nyugodtan tudjak menni. Fel is hívom a recepciót, hogy írjanak be mindenféle jóra. - mondtam és elindultam a telefon felé.
- Azta ilyet se hallottam még hogy te nem akarsz vásárolni. - gúnyolódott, én csak rányújtottam a nyelvem, majd tárcsáztam.
- Jó reggelt. - szólt bele kedvesen a recepciós hölgy.
- Jó reggelt! A 234-es szobából hívom, Emma Degen vagyok! Szeretnék részt venni ma egy kényeztető masszázson! És azt szeretném kérdezni hogy mikorra mehetek?
- Pillanat hölgyem megnézem. - mondta, majd egy kicsit szünet után folytatta- Féltizenkettőkor van a leghamarabbi időpont. Az megfelel önnek?
- Igen tökéletes. Köszönöm szépen. - mosolyogtam.
- Rendben akkor beírom. Igazán nincs mit! Esetleg tehetek még valamit önért?- kérdezte meg még mindig azon a kedves hangján.
- Nem köszönöm. Viszhall. - köszöntem el.
- Viszont hallásra. - mondta ő is, majd letettük a telefont.
- Na, mikorra mész?- fordult felém Dodó.
- Fél tizenkettőre. Most pedig lemegyek reggelizni! Velem tartasz? - kérdeztem meg.
- Aha, de csak ha megvársz, míg összeszedem a cuccom, mert utána már nem jövök akkor vissza, hanem egyenesen megyek a városba. - mondta és elindult a szobája felé.
- Jó, de siess, már nagyon éhes vagyok! - kiáltottam utána, s közben az ajtó mellett lévő komódon kezdtem el dobolni. Kb. két perc múlva Dodó táskával a kezében széles mosollyal igyekezet felém.
- Na, mehetünk. - mondta, s én nyitottam is az ajtót.
Jó hangulatban telt el a reggeli, rengeteget röhögtünk és viccelődtünk egymással. Miután befejeztük, ő elindult a városba, én pedig vissza a szobánkba, hiszen volt még elég időm a masszázsig. A szoba ajtajában álltam mikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a zsebemből, s mikor megláttam ki hív egyből elmosolyodtam.
- Szia Drága Anyukám. - vettem föl gyorsan, az én tündéri anyukámnak, Sabinénak.
- Szia Kicsi lányom! Mégis mikor szerettél volna szólni, hogy itthon vagy? - támadott le rögtön.
- Hát meglepetésnek szántam. Tudod úgy terveztem, hogy a nyaralás után, két-három napra hazamegyek, de nem akartam szólni, mert megakartalak lepni titeket. De ez se fog már sikerülni. - szontyolodtam el, hogy valaki elrontotta a meglepetésem.
- Tényleg megakartál lepni minket?- csodálkozott anya.
- Igen meg! Azt hittem, hogy senki se fog elárulni! De megmondanád mégis honnan tudtad meg? - kérdeztem meg, mert már nagyon érdekelt ki volt, aki beköpött, hogy itthon vagyok.
- Hát az úgy volt, hogy fölhívtalak az irodában, és akkor mondta María, hogy nem vagy bent, sőt hogy elmentél nyaralni és hogy….- itt félbeszakítottam.
- Hogy ki mondta neked? - kérdeztem vissza, s gyorsan leültem a kanapéra mielőtt rosszul leszek.
- Hát María! Talán nem ismered? – kérdezte.
- De-de ismerem. (sajnos túl jól- gondoltam magamba) De mit keresett ő az én irodámban? - kérdezgettem tovább.
- Azt nem tudom. Na de a lényeg, hogy akkor mikorra várhatunk haza? - tért a lényegre.
- Hát szombatig maradunk, és utána majd megyek. De mesélj mi újság veletek. Hogy van Apa és Oli?- tértem magamhoz a kábulatból.
- Rendben. Mindenki jól van. Apád dolgozik, Oli meg elment valahová. Nagyon hiányzol ám neki, folyton azt kérdezi, hogy mikor mehet már hozzád. Tényleg esetleg most nem viszed magaddal?- próbálkozott be anya.
- Hát majd megbeszéljük, ha hazamentem. És veled anyukám mizu, hogy vagy?
- Én remekül. Tegnap vásárolni voltam, és képzeld összefutottam egy pár barátnőmmel. Nagyon jól beszélgettünk. - mondta lelkesen.
- Ennek örülök, hogy jól vagytok. Na anya most mennem kell, majd még hívlak hogy mikor érkezek meg hasonlók. Addig is vigyázzatok magatokra. És puszi apának és Olinak is. - köszöntem el.
- Jó rendben, te is vigyázz magadra. Szia Emi. - köszönt el ő is.

Miután letettem a telefont, újra azon kezdtem el gondolkozni, amit anya mondott. Hogy vajon mit csinálhatott María az irodámba? Hiszen az övé a folyosó másik végébe van, s kétlem, hogy csak éppen arra sétált volna és meghallotta. Általában elkerülte a szobámat, ahogy én is az övét. Eszembe jutott, hogy fölhívom drága barátnőmet, hátha ő tud valamit erről, de mégis lebeszéltem magam róla. Hiszen ha valami olyat mondana, ami nem tetszik, akkor csak fölhúznám magam rajta, az pedig most nem hiányzik nekem. Így inkább bekapcsoltam a TV-t, s addig azt néztem, míg el nem jött a masszázs ideje. Öt perccel előtte indultam el, s gyorsan meg is találtam. Mikor beléptem, már elfogott valami könnyed érzés, hiszen csak gyertyák világítottak a szobába, melyek nagy része illatos volt. Bent volt már a masszőr, aki egy magas, izmos és helyes srác volt. Mikor beléptem, ő felém fordult és csak intett, hogy menjek be. Majd mondta, hogy feküdjek le az ágyra. Angolul beszélt hozzám, de én mondtam neki, hogy nyugodtan beszélhet németül vagy franciául ugyanis én svájci vagyok. Ezen nagyon meglepődött, de szerencsére nem kérdezősködött, hanem hozzálátott a feladatához. A kényeztető masszázs valóban az volt, 40 percnyi igazán kellemes pillanat. Az egész testem ellazult, és minden feszültség távozott belőlem. Mikor befejeztük, megköszöntem a srácnak, s közöltem vele, hogy lehet találkozunk még. Miután kiléptem a szauna felé vettem először az irányt. ott egy órányi izzadás után kijöttem, vettem egy gyors zuhanyt és a szoba felé indultam. Kicsit kezdtem már éhes lenni, ezért elhatároztam, hogy fölmegyek fölöltözök, aztán lemegyek enni és utána úszok egyet, majd megtámadom a jakuzzit. Szerencsére minden úgy történt, ahogy elterveztem. Most senki nem borította föl az elképzeléseim. Fél négyre értem vissza a szobába, s legnagyobb meglepetésemre Dodó már itthon volt a vásárlásból, igaz valahová megint elmehetett, mert őt sehol nem találtam, csak a rengeteg táskát. Bementem a fürdőbe, s megfürödtem, majd miután fölöltöztem kimentem a nappaliba bekapcsoltam a TV-t és vártam, hogy kedves barátnőm végre visszajöjjön. Nem is kellett annyira sokat várnom, hat körül matatást hallottam az ajtó felől, s következő pillanatban nyílt az ajtó és Dodó lépett be rajta.




(Dora szemszöge)

Még csak a második boltból jöttem ki, de már meg voltam rakodva táskákkal. Nem voltam az a tipikus vásárlás mániás nő, de azért ha megláttam ezt-azt, akkor nem hagytam a boltba. Emmanak pedig beújítottam egy méregzöld sexy szaténblúzt, csak hogy nem érezze magát olyan rosszul és talán holnap majd ezt fogja felvenni az interjúra. Hagy csöpögjön a nyála Iker barátjának. Már kezdtem épp elkalandozni, amikor már a nap folyamán harmadjára kezdett el csörömpölni a telefonom. De a legnagyobb gondom, az az volt, hogy a táskám a karomon lógott és mind két kezem teli volt táskákkal, kisebb fajta zsonglőr mutatvány után sikeresen a kezeim közé került a táskám, és imádkoztam, hogy ne tegye le a hívó a telefont. A táskám alján meg is találtam a készüléket, és egy számomra ismeretlen szám villogott a kijelzőn. Nem sokat gondolkoztam, rögtön felvettem.
- Igen, Dr. Dora Röhm! – mutatkoztam be németül.
- Szia! – hallottam meg angolul a köszönést és majdnem elejtettem az össze táskát.
- Iker? – kérdeztem meglepődve – Honnan tudod te a számom?
- Megvannak a kapcsolataim! – nevetett fel.
- Áh értem. És minek is köszönhetem, hogy felhívtál? – próbáltam közömbös lenni, nem akartam lebukni, hogy mennyire örülök, hogy hallom a hangját.
- Hát tudod… - kezdte el és én közben tovább indultam - … azon gondolkoztam, hogy mivel is hálálhatnám meg a kedvességedet! – mondta kellemes hangján egy kis akcentussal.
- Már mondtam! – mosolyogtam – Elég ha többet nem síelsz a snowboard pályán! És óvatos leszel! – mondtam neki ismét el és befordultam a legközelebbi sarkon, és előre bámultam.
Mint aki nem hitt a szemének megráztam a fejem, és közben hallottam Iker hangját a fülemben, de ugyanakkor élőben is hallottam. Előttem állt körülbelül tíz méterre és zsebre tett kézzel lépegetett ide-oda, mint aki ideges egy picit úgy viselkedett. Közelítettem hozzá, és huncut mosoly terült szét a számon.
- Egy pillanat! Üdvözlöm az egyik ismerősömet! – szóltam bele olyan halkan a telefonba, hogy ne halja meg, hogy mögötte vagyok.
- Oké! – válaszolta.
Eltartottam a telefont a fülemtől és közelebb léptem hozzá, amennyire közel csak tudtam megálltam mögötte, egy picit lábujjhegyre álltam, és a füléhez hajoltam.
- Szia! – suttogtam a fülébe, mire ijedten fordult meg, és majdnem fellökött.
Hirtelen kapott utánam én pedig szorosan kapaszkodtam karjaiba és sikerült megállnom a lábaimon. Kicsit érdekesen festhettünk, centikre voltunk csak egymástól. Iker kezei bilincsként zárták közre derekamat, míg én karjaiba kapaszkodtam, szinte csüngtem rajta.
- Megijedtél! – nevettem el magam, és még mindig a karjaiban voltam.
- Ilyen körülmények között szívesen ijedek meg! – suttogta a fülemhez hajolva, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Na…Iker Casillas…mit fognak szólni a rajongók, ha meglátják, hogy egy idegen nőt puszilgat? – vettem poénosra a figurát és távolabb léptem tőle és kinyomtam a telefonom.
- Nekem nem vagy idegen! – mosolygott és a zsebébe rakta a telefonját – Látom bevásárló körúton vagy! – mutatott a rengeteg táskára.
- Hát igen, kell néha ilyet is, meg Em mondta, hogy milyen jó boltok vannak így muszáj volt megnéznem.
- És Emma?
- Pihen, tudod tegnap egy kicsit … hogy is mondjam…. többet ittunk a kelleténél. – sütöttem le a szemeimet és a táskámba dobtam a telefonom.
- Kell az is! – mondta aranyosan és a táskákért nyúlt.
- Elbírom, hagyjad! Meg különben is a kezed! – szorítottam a táskák füleit.
- Ugyan már! Ne légy már ilyen, hagy segítsek, leszek a táskahordó fiúd, rendben? - kacsintott rám, és megajándékozott egy huncut félmosollyal.
- Hát, ha nagyon akarsz! – vontam vállat és odaadtam az összes cuccot – De még nem végeztem! – nevettem fel.
- Hát jöjjön, aminek jönnie kell! – sóhajtott egy nagyot, szabad kezét a hátamra téve indulásra késztetett.
Nem igazán szerettem a csendet, ha társaságba voltam, így a kezembe vettem az irányítást. Pár másodperces szájrágcsálás után megkérdeztem, amit szerettem volna.
- Egyébként miért nem mondtad, hogy focista vagy? – kérdeztem rá, mire rám nézett.
- Nem került szóba! Meg általában ezzel nem kell az időt töltenem. – mosolyodott el és fürkészve nézte az arcomat.
- Értem én a célzást! De nem tehetek róla, én nem vagyok otthon a fociban! Nem azt mondom, hogy nem szeretem, csak nem vagyok napi, heti sőt havi kapcsolatban sem a sportággal. Jó azt nem mondom, hogy nem hallottam már a Realról, vagy esetleg rólatok. Félre ne érts, csak tudod, én egy nevet nem tudok archoz és csapathoz sem kötni. – kezdtem bele a magyarázkodása.
- Mondtam már, hogy aranyos vagy, amikor magyarázkodsz? – kérdezte huncut mosollyal.
- Azt akarod, hogy elpiruljak? Nem vagyok már tizenhat éves! – mosolyodtam el és elfordultam – Egyébként miért is hívtál pontosan? – néztem vissza rá fél szemmel.
- Hát mert, valahogy mindenképp meg szeretném hálálni neked a kedvességed!
- Ugyan már, orvos vagyok, az a dolgom, hogy segítsek! – ráztam a fejem mosolyogva.
- Dora! – ejtette ki lágyan a nevem, és kirázott a hideg.
- Igen? – nyeltem egy nagyot.
- Rá érsz ma este? – kérdezett meg, és én a boltokat fürkésztem.
- Hogy? – vontam fel a szemöldököm.
- Rá érsz ma este? – kérdezte meg ismét, és én az előttem lévő kirakattal szemeztem már.
- Majd meglátjuk! – vigyorodtam el, és karjánál fogva húztam be az üzletbe.

- Jó napot, segíthetek valamiben? – támadott le rögtön az eladónő, majd kikerekedett szemekkel nézett végig rajtunk. Én még mindig Iker kezét fogtam, majd zavaromban el is engedtem.
- Nem köszönöm, egyelőre nézelődünk! – utasítottam vissza a szívélyességét, és ismét Iker karja után nyúltam és egyenesen az üzlet közepére húztam. Leültettem az egyik bőrfotelba és bocsánatkérő szemmel néztem rá.
- Rögtön jövök! – szóltam neki és el is tűntem a ruhák sokasága közt.
Volt ott minden, ami egy nőnek kellett. Sexy ruhától kezdve az elegánson át a hétköznapiig. Nem szerettem a mindennapokon csak úgy kiöltözni, és nem is szerettem kitenni semmimet amim van, de egy-két gyönyörű darabba egyenesen beleszerettem. Egy elég mélyen dekoltált csipkefelsőt rögtön ki is szúrtam magamnak, összeválogattam még pár felsőt, egy zöld ruhát és Iker felé tartottam, mert arra voltak a próbafülkék is. Már meghallotta, hogy közelítek felé és mosolyogva fordult hátra. Én csak sunyi mosollyal osontam el mellette, és a vele szemben lévő fülkébe pakoltam le. Behúztam a függönyt és rögtön megszabadultam a felsőmtől.
- Egyébként bocsi, hogy így berángattalak! – szóltam hangosan miközben magamra vettem az egyik felsőt.
- Ráérek, meg különben is én ajánlottam fel, hogy leszek a táskahordó fiúd! – nevetett kint hangosan.
- Tudom-tudom, de nem szeretnélek feltartani. – feleltem neki és megnéztem magamat a tükörbe, majd egy elégedett bólintással lehúztam a felsőt és a következőért nyúltam.
- Egyébként nekem nem mutatod meg, hogy mit próbálsz? – kérdezett rá, arra, amire reméltem, hogy nem fog.
- Ha szeretnéd! – szóltam ki, megigazítottam magamon a felsőt és megfordultam, a függönyért nyúltam, s elhúztam – Na? – mutattam magamon végig, Iker csak kigúvadt szemekkel mustrált engem, kicsit kezdett zavarni a nézése és megszólaltam – Nem jó?
- Mi-mi? – tért magához a kérdésem után és megrázta a fejét.
- Nem jó? – mutattam a felsőre, ami épp a fekete csipke felső volt, ami igazán mély belátást engedélyezett, de még határeset volt számomra.
- Nem, mármint dehogy……. akarom mondani, nagyon tetszik! – nézett a szemeimbe zavartan majd gyorsan végigmért, én pedig lányos zavaromban inkább visszamentem a fülkébe, és megfogadtam, hogy mást nem mutatok meg neki.
Gyorsan sietősen felpróbáltam még azt a pár felsőt, amiket kiválasztottam és kissé zavartan mentem ki Ikerhez teli kezekkel.
- Hmmm…azt hiszem végeztem! – mosolyodtam el szelíden és a fotelben ülő férfira néztem.
- Gyors voltál! – mondta nagyon halkan, és félszegen mért végig.

A kasszához érve a pultra tettem az össze szerzeményt és vártam, hogy fizethessek. Iker egyik másik darab láttán halványan elmosolyodott. A nő össze-vissza tetvészkedett én pedig már idegesen doboltam a pult fafelületén. Röpke tíz perc után miután sikeresen kifizettem mindent, átnyújtotta a táskát és hamar hagytuk el az üzletet. Egy ideig csak csendben sétáltunk egymás mellett, csak a táskák hangja zavarta meg a tökéletes csendet. Zavartan néztem az órámra, ami három órát mutatott már.
- Jól elvásárolgattam az időt! – szólaltam meg ezzel megtörve a köztünk lévő feszült csendet.
- Hát igen! – fordult félig felém és elmosolyodott – De még nem válaszoltál a kérdésemre.
- Melyikre is? – ráncoltam a homlokom, és próbáltam felidézni a kérdését.
- Hát hogy ráérsz-e ma este?! – állt meg és én is megálltam.
- Ráérjek? – kezdtem bele a játszadozásba.
- Én örülnék neki, ha ráérnél! – huncut mosolyt villantott felém.
- Akkor mondjuk, hogy ráérek! – adtam be a derekam és a parkoló kocsik felé indultam meg.
Iker árnyékként követett és hamarosan meg is találtam a fekete Mercedesemet. Előhalásztam a kulcsot a táskám mélyéről és egy gombnyomásra kioldottam a zárat
- Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! – mosolyogtam kedvesen és kinyitottam a hátsó ajtót.
- Igazán nincs mit! – rakta be a nála lévő táskákat a hátsó ülésre – Nyolc körül akkor érted megyek.
- Nem – ráztam meg a fejem, mire Iker kérdőn nézett rám – Majd én felveszlek az hotel környékén! –mosolyogtam – Nem hiányzik egy kis pletyka.
- Igazad van, akkor nyolckor! – búcsúzott el egy puszival és magamra hagyott.

Kábultan néztem a távolodó Iker után, és egy huncut mosoly kíséretében ültem be a kocsiba. Sietősen vezettem, öt percbe sem tellett és máris a hotel parkolójában álltam, és a táskákat szedtem kifele a hátsó ülésről.
A lakosztály kongott az ürességtől. Emi még valahol kényeztethette magát, ezért én is átöltöztem és pihenésképp lementem szaunázni. Egy órás izzadás után egy kényeztető masszázsra feküdtem be. Hat óra környékén egyenesen a lakosztályt vettem célba. Még az ajtón kívül álltam, de már tudtam, hogy Emi megérkezett az egész napos kényeztetésről. Széles mosollyal a számon léptem be az ajtón és egyenesen a nappaliba mentem, ahol Emi ült a kanapén és elmélyülten nézte a híreket.
- Héj, hol voltál? – kérdezte meg Emi.
- Hát egy kis masszázs, meg szauna. És te kipihented ma magad? – ültem le mellé és szorosabbra húztam magamon a köntöst.
- Ajj, annyira jó volt egész nap csak lazulni és piheni. A masszázs kifejezetten tetszett! – vigyorodott el.
- Nem inkább a masszőrfiú? – vontam fel a szemöldököm.
- Hát lehet, de komolyan jó volt! Talán egy kicsit nagyobb kedvel nézek a holnap elébe. – örültem, hogy végre nem idegeskedik a holnapi nap miatt.
- Na ennek örülök! Ja, vettem neked valami! – vigyorogtam rá és a táskákért indultam.
Magamhoz vettem azt, amelyikben Emi ajándéka volt, majd a kezébe nyomtam.
- Csak hogy ne érezd magad rosszul. Egy kis ajándék holnapra. – néztem rá angyali szemekkel és vártam, hogy megnézze.
- Mit vettél már? – nézett rám mosolyogva és a táskába nyúlt és előhúzta a méregzöld szatén blúzt.
- Na? Hogy tetszik? – támadtam le rögtön.
- Köszi szépen! Imádom! – kaptam tőle egy puszit, majd maga elé fogta a csinos felsőt.
- Te jó ég már ennyi az idő! – ugrottam fel és a szobám felé indultam meg.
- Miért? Programod lesz? – kiáltott utánam Emi és megálltam az ajtóban.
- Igen! – mosolyodtam el.
- Iker elhívott vacsorázni! – jelentette ki és összehúzott szemekkel néztem rá.
- Te ezt meg honnan tudod? – tettem csípőre a kezeimet és vártam a válaszát.
- Tudod megérzés! – legyintett vigyorogva.
- Aha, meg a jó kapcsolatok, mi? – kérdeztem már nevetve.
- Tessék?
- Semmi-semmi! – legyintettem és bementem a szobámba.
Egyenesen a fürdőbe mentem és ledobáltam magamról minden felesleges ruhadarabot. Beléptem a zuhany alá és élveztem a forró víz kényeztetését. Nagy nehezen rá tudtam venni magam, és kiléptem a párás kabinból. Megtöröltem vizes hajamat, letöröltem minden vízcseppet magamról és köntösbe bújtam. Konkrét ruha összeállítással a fejemben léptem a szekrényhez. Kiterítettem az ágyra a kedvenc szürke szűk rövid ceruzaszoknyámat és az egyik mai napi szerzeményemet, egy vastag pántos, mell alatt húzott szépen dekoltált lila felsőt, s megdicsértem magamat, hogy hoztam magammal magassarkú cipőt is. Egyetlen egyet hoztam csak, a szürke nyitott Haston magassarkúmat. Gyors pakolás után a fürdőbe mentem és megszárítottam sötétbarna fürjeimet. Kiengedve szabadon hagytam a hajam, egy gyenge sminket vittem fel, s végül szépen felöltöztem. A cipőt vettem a lábamra, de már fél nyolc is elmúlt tíz perccel. Sietősen csatolta be, belehajigáltam a Louis Vuitton táskámba a létszükséges dolgokat, kikaptam a szekrényből a rövid gombos bőrkabátomat, és amennyire a gyilkos cipőm engedte rohantam is kifele a nappaliba.
- Jó leszek így? – forogtam körbe Emi előtt táskával és kabáttal a kezembe.
- Tökéletes! – kacsintott és intett, hogy menjek már.
- Jó megyek már! – nevettem el magam, és felkaptam magamra a kabátot.
- Jó szórakozást! – kiáltott még utána mikor kinyitottam az ajtót és mosolyogva léptem ki a folyosóra.
A liftre nem sokat kellett várni. Amíg a földszintre tartottam addig ellenőriztem, hogy időben vagyok-e még. Sajnos hajlamos voltam az elkésésre, kivéve ha munkáról volt szó. Nyugodtan vettem tudomásul, hogy van bő tíz percem még nyolcig, így nem kellett szaladnom. A liftből kilépve biccentettem az épp aktuális recepciósnak, aki kivételesen egy fiatal férfi volt. A forgó ajtón kilépve még világosság fogadott így viszonylag könnyebben megtaláltam az amúgy sem kicsit autómat. Beültem a sötétített ablakok mögé és egyenesen a Palace Hotel felé vettem az irányt.